Első félidő
Az első nyolc percben semmi nem történt, ekkor Dzsudzsák a balszélről tekert középre szabadrúgásból, ám a labda mindenki felett elszállt. Az első kapura lövést a finnek jegyezték, Porokara a jobbösszekötő helyéről, középtávolról vette célba a magyar kaput, ám Király könnyedén hárított.
A finnek nem voltak megszeppenve: Moisandert senki nem zavarta a balszélen, beadását Eremenko kapásból ellőtte, ám az eltört labda jócskán elkerülte a kaput.
A tizenötödik percben Dzsudzsák a jobb oldalról is pontrúgást végezhetett el; előbb jobbal a sorfalba lőtt, majd a visszapattanót laposan egy védő felé gurította. Nem sokkal később Rudolf tűnt fel Dzsudzsák helyén, ám balról beadás helyett ügyetlenül a kapu mögé emelt.
Vadócz huszonegy méterről próbálkozott lövéssel sikertelenül (a bal pipát nagyon elkerülte a labda), majd fél perccel később sikerült labdát szereznie, az elöl mozgó Szalai azonban nem tudott mit kezdeni vele. Gera a jobb oldalról, huszonnégy méterről bátran rászúrta, a hosszú felé tartó labdától nem kellett tartania Jääskeläinennek, nagyon simán hatástalanította a lövést. A játékrész derekán Forssell fejelt jócskán fölé egy jobbról érkező beadást követően.
A 25-35. perc között a magyaroknál volt többet a labda, de igazi helyzeteket nem sikerült kidolgozni, az pedig továbbra is benne volt a játékban, hogy a finnek egy-egy veszélyes kontrát vezessenek. Mert bár ők is egy csatárral játszottak, a széleken (főleg a balon) az első félidőben többször is megzavarták a magyar védelmet.
A harminchetedik percben Lipták Väyrynent, négy percre rá Väyrynen Juhászt rúgta fel csúnyán - mindkét játékos sárga lapot kapott. A két szabálytalanság között - a negyvenedik percben - Sparvot senki nem zavarta a magyarok közül, huszonegy méterről mégsem tudta eltalálni a magyar kaput.
Az első félidőben mindkét csapat fájdalmasan gyengén játszott
Nem így Väyrynen, aki az első negyvenöt perc legnagyobb helyzetét hagyta ki a hajrában: huszonkét méterről meglőtt labdája súrolta a felső kapufát. A másik oldalon Gera gólvonal közelében landoló beadása kisebb zavart keltett, végül a védők felszabadítottak.
A finnek a félidőben közelebb voltak ahhoz, hogy vezetéshez jussanak, Egervári Sándornak a szünetben változtatnia kell, máskülönben csak szerencsével szerezhet pontot.
Második félidő
A szünetben Rudolf Gergely helyére beállt Koman Vladimir, így maradt a 4-2-3-1-es felállás.
A negyvenkilencedik percben Jääskeläinen rossz döntést hozott, amikor - Koman hosszú, lapos passza után - a tizenhatosig kifutott a kapujából, Szalai egyet tolt a labdán, majd éles szögből, távolról az üres kapuba gurított, a visszarohanó finn védő mindhiába csúszott (0-1).
A magyar gól után nem változott a játék képe, amely továbbra is kiegyenlített volt: Dzsudzsák szabadrúgását kifejelték a finn védők, majd a másik oldalon Laczkó fejjel megelőzte Forssellt.
Az egykori Chelsea-csatár nem adta fel, a hatvannegyedik percben fordulásból majdnem meglepte Királyt, aki védte a labdát, igaz, a bíró már közbesípolt.
Az utolsó húsz percben végre támadni kezdtek a csapatok, jó lett a meccs. A finnek kettős cserével próbálták felrázni a válogatottat, bejött a harminckilenc éves legenda, Jari Litmanen is, akit óriási vastapssal köszöntött a közönség. Koman tizennyolc méteres lövéssel próbálta elcsendesíteni a drukkereket, ám lapos kísérlete elkerülte a jobb alsót.
Dzsudzsák jobb oldali szögletét Gera centikkel fejelte ismét csak a jobb alsó mellé, majd a magyar csapatkapitány megmutatta, hogy védekezni is kiválóan tud - remek becsúszással állította meg Eremenkót (hiába a látványos esés, nem volt miért tizenegyest reklamálniuk a finneknek).
Lipták Zoltán nem okozott csalódást
A hetvennyolcadik percben Koman tizenöt méteres lövését megfogta Jääskeläinen, nagyobb volt ennél Forssell helyzete, akinek a rövid sarok felé tartó löketét elkapta Király. A nyolcvannegyedik percben Koman remekül passzolt a kilépő gera elé, aki már csak a kapussal állt szemben, a bíró azonban - tévesen - lest ítélt.
A másik oldalon a csereként beállt Alexei Eremenko perdített indítással hozta játékba a meginduló Forssellt, aki - a nyolcvanhatodik percben - laposan ellőtt Király mellett (1-1).
A finnek nem adták fel, de a magyarok sem, bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet, ám ez ezúttal a magyar volt. A kilencvennegyedik percben Elek kitette balra a labdát Dzsudzsáknak, aki tizenhárom méterről parádés gólt ragasztott bal lábbal a bal alsó sarokba (1-2).