Vágólapra másolva!
Andy Roxburgh, a Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) technikai igazgatója szerint a franciaországi U19-es Európa-bajnokságon szereplő spanyol válogatott minden idők legtehetségesebb generációja.

A skót válogatott egykori szövetségi kapitánya 16 éve tölti be a posztot, és hivatalból ott volt azóta valamennyi korosztályos Eb-döntőn. Látta játszani a Dél-Afrikában világbajnokságot nyerő Fabregas, Torres, Iniesta fémjelezte generációt, mégis amondó, hogy a mostani utánpótlás csapat az akkorinál is tehetségesebb játékosokból áll, akik még sikeresebbek lehetnek, mint a vb-t nyert elődök.

A fiatal csapat ugyanazzal a taktikával oktatja a korosztályos kontinenstorna mezőnyét, amivel Xaviék világbajnokságot nyertek. A tiki-taka, azaz a labdabirtoklásra és rengeteg gyors, rövid passzra, majd hirtelen ritmusváltásra épülő játék már most kiválóan megy a korosztálynak, és a felnőttekhez hasonlóan ők is bírják erővel az egész pályás letámadást.

Utolsó tíz mérkőzéséből mindössze egyet veszített el a csapat: még az Eb-selejtezők során kapott ki hazai pályán 1-0-ra Portugáliától. Az elit körben játszottak egy 1-1-es döntetlent Norvégiával, azóta viszont öt mérkőzést nyertek, abból hármat már az Eb-döntőben. Egyaránt 2-1-re verték Horvátországot és Portugáliát, majd az utolsó csoportmeccsen egy 3-0-s verést osztottak ki az olaszoknak.

Az elődöntőben az egy évvel korábban ebben a korosztályban Eb-döntőt játszó (és Ukrajnával szemben alulmaradó) Angliát győzték le 3-1-re, így a pénteki döntőben Franciaországgal mérkőzhetnek majd.

A csapat nem csak taktikailag érett, de technikailag is hihetetlenül képzettek a játékosok, és, ami azt illeti, önbizalomnak sincsenek híján. Ennek volt tökéletes példája a Ezequiel Calvente olaszoknak lőtt trükkös büntetője, majd egy, a felnőtt csapatokat megszégyenítő szabadrúgás-variáció az angolok elleni elődöntőben.

Calvente hihetetlen büntetője az olaszok ellen

A csapat legnagyobb sztárjai már a felnőttek között is szerepet kaptak: Daniel Pacheco Liverpoolban, Calvente a Real Betisben kapott szerepet, míg Thiago Alcántara a Barcelonában, Sergio Canales pedig a Racing Santanderben lépett pályára a spanyol élvonalban. Idén ott már biztosan nem fog, ugyanis, lapértesülések szerint 4,5 millió euróért megvette a Real Madrid.

Spanyol szabadrúgás-variáció 19 évesen

Miután az ördög a részletekben rejlik, a spanyol szövetség még arra is ügyelt, hogy a Dél-Afrikából hazatérő válogatott szakácsát azonnal a fiatalok után küldje Normandiába, hogy az asztalnál is a legjobbat kapják.

Úgy tűnik valósággá válik, amit Zinedine Zidane mondott néhány évvel ezelőtt: "Egy nap Spanyolország elkezd nyerni, és akkor nem fogják egy darabig abbahagyni."