A változás képessége repíti Mourinhót

José Mourinho nemcsak egy öntörvényű edzőzseni óriási egóval, de megvan az a képessége is, hogy mindig alkalmazkodni tud az őt körülvevő közeghez, futballkultúrához. Portóban és Londonban újjászervezett, Milánóban viszont forradalom helyett ő idomult a keret lehetőségeihez. A Real Madridnál vélhetően minden eddiginél nehezebb dolga lesz.

Hivatalosan még nem jelentették be, de szinte biztos, hogy a következő szezonban José Mourinho lesz a Real Madrid edzője. A 2000-es évek legsikeresebb klubedzője alighanem élete legnehezebb feladata előtt áll, hiszen eddigi állomáshelyein az ő szava döntött a szakmai kérdésekben, a Real azonban feltehetően éppen azért nem ért el nevéhez méltó sikereket az elmúlt években, mert az edzők mozgásterét, döntési lehetőségét nagyban korlátozták.

Kérdés, hogy Mourinho megkapja-e azt a szabadságot, amit Portóban, a Chelsea-nél, illetve az Internél biztosítottak a számára. A sztárfutballistákat mániákusan gyűjtő Florentino Pérez klubelnököt ismerve ez kevéssé valószínű, a két akarat egymásnak feszüléséből pedig biztosan kialakulnak majd izgalmas helyezetek.

Eddig semmmi sem történt az engedélye nélkül

A Real Madrid játékospolitikája persze nem csupán az elnök szeszélyein alapul, a futballpiacon legértékesebb labadrúgók szerepeltetése anyagilag akkor is kifizetődő a klub számára, ha éppen nem sikerül négy közé jutnia a Bajnokok Ligájában. Az utóbbi években számos olyan esetről lehetett hallani, hogy az aktuális edző a klubvezetés nyomására játszatott egy-egy játékost, Beckhamnek például annak idején sérülten is futballoznia kellett a csapat ázsiai túráján.

Mourinho azonban teljhatalmat követel a csapat irányításában, nem fogad el olyan játékosokat, akiket előzőleg nem tesztelt volna. A feletteseivel ugyan a Portónál, a Chelsea-nél és az Internazionalénál is jól kijött, legalábbis amíg azok úgy táncoltak, ahogy ő fütyült. Kérdés, Madridban ez hogyan fog működni, mert eddig Jorge Valdano sportigazgatóintézte az átigazolásokat.

Ha kell, megszégyeníti játékosait

A Realnál nem egy edzőnek gondozott okozott az is, hogy kordában tartsa sztárjátékosokat, Mourinho tekintélye azonban valószínűleg a Bernabeu öltözőjében is kikezdhetetlen lesz. A portugál mindig annyit keres, mint a csapat legjobban fizetett játékosa, az öltöző falán pedig az általa kiválaszott idézetek olvashatók. A fegyelem nála szent, csírájában fojtja el a kilengéseket. Az a játékos, aki késve érkezik az edzésre, netán lazsálni próbál a foglalkozáson, nemcsak arra számíthat, hogy nem játszik a hétvégén, hanem arra is, hogy Mourinho megszégyenítésként kifüggeszti a nevét az öltöző falára.

Az első sikerek titka

Mourinho a 2001-2002-es idény közben került az FC Porto kispadjára, kinevezését elsősorban annak köszönhette, hogy az előző szezonban az Uniao Leiriával az ötödik helyet szerezte meg, és a kiscsapat ezzel fennállása legjobb eredményét érte el.

A Porto csak szenvedett a bajnokságban, amikor Mourinho átvette az irányítást, csupán az ötödik helyen állt, a bajnokság végére azonban feljött harmadiknak. A holtszezonban aztán megkezdődött az együttes átalakítása: Mourinho szinte a fél csapatot lecserélte, nem tartott igényt olyan alapemberekre, mint Benedict McCarthy, Pena, Hugo Ibarra vagy Carlos Paredes, a középhátvéd Jorge Andradéért a Deportivótól kapott 12 millió eurós ajánlatot pedig a klub nem tudta visszautasítani.

Mourinhónak ebből az összegből sikerült megoldani az erősítést, és szinte kizárólag a portugál ligából vásárolt, csupa olyan játékost, akik akkor még ismeretlenek voltak, de két évvel később már a klasszisok között emlegették őket.

Nuno Valente, Tiago és Derlei Mourinho korábbi csapatától, az Uniao Leiriától érkezett, Paulo Ferreirát a Vitória Setúbaltól szerződtették, Pedro Emanuelért a Boavistának fizettek 200 ezer eurót, Maniche-t pedig a Benfica ingyen engedte el. De legalább ilyen fontos lépés volt, hogy a Charlton Athelticnek kölcsönadott rutinos középhátvédet, Jorge Costát Mourinho visszahívta, sőt, a csapatkapitányi karszalagot is neki adta.

Egy évvel később, egy bajnoki cím és egy UEFA-kupa-győzelem után a keret kiegészült a brazil Carlos Albertóval, illetve a visszatérő McCarthyval.

Taktikailag nem volt nagy varázslat a Porto játékában, az együttes 4-4-2-es felállásban futballozott, a játékosok pedig elképesztő fegyelmezettséget mutattak, és fizikálisan is rendkívül erősek voltak.

Erre szükség is volt, hiszen Mourinho nagyon fontosnak tartotta az ellenfél korai letámadását (a portugál szaksajtó ezt "pressao alta", azaz "magasnyomás" névvel illette), a védelem pedig gyakran alkalmazta a lestaktikát. A Porto szükség esetén képes volt kifejezetten támadó szellemben is játszani (a BL negyeddöntőjében az esélyesebbnek tartott Olympique Lyont 4-2-es összesítéssel búcsúztatta), de ha úgy alakult, akkor betonbiztosan védekezett (mint a BL elődöntőjében a Deportivo ellen).

Pornó helyett közös éneklés

A Bajnokok Ligája megnyerését követően sejteni lehetett, hogy a sikeredző nem marad Portóban, felmerült a neve a Liverpoolnál is, de végül a Chelsea szerződtette. A londoni egyesületnél Mourinho olyan szituációval szembesült, amihez korábban nem volt szerencséje: gyakorlatilag azt szerződtethetett, akit csak akart, köszönhetően a nagyvonalú tulajdonos, Roman Abramovics vagyonának.

A Chelsea az idő tájt nem volt rossz csapat, hiszen második lett a bajnokságban a veretlen Arsenal mögött, a Bajnokok Ligájában pedig az elődöntőben esett ki, vagyis adott volt az alap, amire építkezni lehetett. Ezzel együtt Mourinho itt is jelentősen átalakította a keretet, nem tartott igényt többek között Jimmy Floyd Hasselbainkre, Marcel Desaillyra, Jesper Grönkjaerre, Hernán Crespóra, Juan Sebastián Verónra és Celestine Babayaróra, miközben 150 millió eurót költött az új igazolásokra, akik között ott volt a Portóból magával hozott Ricardo Carvalho és Paulo Ferreira, valamint Didier Drogba, Mateja Kezman, Arjen Robben és Petr Cech is.

Ezenkívül Mourinho portói szakmai stábját is Londonba költöztette, a legfontosabb alighanem az erőnléti edző, Ruí Faría személye volt. (A sikeredző azóta is szinte ugyanazzal a teammel dolgozik, a Realnál a másodedzője minden bizonnyal Luís Figo lesz, aki követi honfitársát Milánóból Madridba, ezzel teljessé téve a kizárólag portugálokból álló ötös fogatot.)

Noha a Chelsea-nél már sztárjátékosokkal dolgozott, hamar világossá vált, hogy Mourinho kizárólag a csapatmunkában hisz, nála sohasem az egyéniségek dominálnak. Ugyanakkor az a tény, hogy szigorú, nem jelenti azt, hogy ne élne közösségi életet a játékosaival. A Chelsea-nél például Terryékkel kiválasztatott egy slágert, és attól kezdve a csapat minden meccs előtt azt énekelte öltözőben torkaszakadtából.

Mourinho fontosnak tartja a meccsek előtti összetartást is, a szállodában pedig tiltja a felnőttcsatornákat és az alkoholfogyasztást, az autogramvadászok pedig még a hallba sem tehetik be a lábukat, vagyis a meccsek előtt teljes az elszigeteltség és a koncentráció.

Az új taktika meglepte Angliát

A Chelsea Mourinho első szezonjában rendkívül magabiztosan nyerte meg a Premier League-et, 12 pontot vert a második helyezett Arsenalra, elsősorban remek védekezésének köszönhetően. A szezon során a londoniak mindössze 15 gólt kaptak, Cech 25 mérkőzésen őrizte meg kapuját a góltól - mindkettő rekord a Premier League-ben. A második idényben ismét bajnok lett a csapat, soraiban már Michael Essiennel és Shaun Wright-Phillipsszel. Mourinho taktikailag is meglepte angliai kollégáit, hiszen itt már a 4-3-3-as felállást preferálta, ami a 4-4-2-höz szokott angol csapatoknak nehézségeket okozott.

Annak ellenére is, hogy Mourinho nem rejtette véka alá az elképzeléseit: "Amíg a középpályán Claude Makelele előtt ketten játszanak, a csapatomnak mindig előnye lesz a klasszikus 4-4-2-t követő együttesek ellen, mindig lesz egy szabad emberünk" - magyarázta. "Makelele közvetlenül a védelem előtt futballozik, ha senki sem támadja őt, akkor átlátja az egész pályát, és mindig van ideje jó döntést hozni. Ha kilépnek rá, az azt jelenti, hogy a másik két középső középpályásom közül az egyik üresen marad, ha pedig az ellenfél valamelyik szélső középpályása húzódik középre, akkor a széleken lesz szabad terület a mi szélsőnk vagy szélsőhátvédünk előtt". A szisztéma remekül működött, főleg, mivel a szélsők gyakran helyet is cseréltek, amivel végképp megzavarták az ellenfelet.

Két év alatt aztán az ellenfelek kiismerték ezt a szisztémát, és sokak szerint Mourinhónak is köszönhető, hogy a Premier League taktikai szempontból sokat fejlődött.

Nagyobb problémát jelentett azonban, hogy Abramovics időközben kinevezett egy sportigazgatót Frank Arnesen személyében, ami nem tetszett az edzőnek, mivel így elveszítette teljhatalmát az erősítések terén: a hírek szerint Andrij Sevcsenko megvételét 2006 nyarán kifejezetten ellenezte, és úgy vélte, hogy Abramovicsra rossz hatással van szakmai tanácsadója, a holland Piet de Visser.

Mourinho végül 2007 szeptemberében távozott a Chelsea-től, hivatalosan közös megegyezéssel, de később egy nyilatkozatában elmondta: nagy hibát követett el, hogy nem igazolt el 2007 nyarán, amikor remek ajánlatot kapott egy európai sztárklubtól. Hogy melyiktől, azt nem árulta el.

Forradalom helyett fejlődés az Internél

Mourinho közel egy szezonon keresztül pihent, majd 2008 júniusában Roberto Mancinit váltotta az Internél. Egy olyan csapatot vett át, amely hazájában egyeduralkodó volt, az egyesület vezetősége azonban BL-sikerre vágyott, és ennek érdekében szerződtette a portugált, aki első idényében nem tudta teljesíteni ezt a célt.

A bajnokságot megnyerte ugyan az Inter, de a BL-ben már a negyeddöntőben elvérzett a Manchester United ellen, amit Mourinho így magyarázott: "Az Inter az első egyesület, ahol a megérkezésem után nem kellett forradalmat csinálnom. Amikor a Portóhoz megérkeztem, 16 játékost cseréltem le. A Chelsea-nél az első szezonban nyolc-tíz új focista érkezett. Az Internél viszont megörököltem egy csapatot, és ahelyett, hogy a saját elképzeléseimet alkalmaztam volna, nekem kellett idomulnom a keret lehetőségeihez és karakteréhez. Ez újdonság volt a számomra, mert máskor mindig a saját terveim szerint tudtam dolgozni egy új klubnál" - állította.

Mindez persze csak részben igaz, mert érkezését követően egy ideig a korábban a Chelsea-nél is bevált 4-3-3-as felállást szerette volna alkalmazni, két játékost is ennek érdekében szerződtetett. A két szélső, Mancini, illetve Ricardo Quaresma azonban nem vált be, így Mourinho visszatért az Intertől korábban megszokott 4-4-2-höz, vagyis kis túlzással elődje csapatával lett bajnok.

A mostani szezon előtt azonban más volt a helyzet, Mourinho ezúttal szabad kezet kapott Massimo Moratti elnöktől, és ennek megfelelően a nyáron komoly változások történtek a keretben. Miközben megvált az elmúlt években meghatározó Zlatan Ibrahimovictól, megszerezte Samuel Eto'ót, Diego Militót, Lúciót, Thiago Mottát és Wesley Sneijdert, majd januárban csatlakozott még Goran Pandev.

Közülük öten a kezdő tizenegyben szerepeltek a Bayern München elleni BL-döntőn, és minden bizonnyal Thiago Motta is helyet kapott volna a gárdában, ha nem állítják ki a Barcelona elleni elődöntőben. Ez már teljesen Mourinho csapata volt, és az is jól látszik, hogy miként alakította át az együttes taktikáját az olasz labdarúgás követelményeinek megfelelően.

A milánóiak játékrendszere akár 4-3-3-nak is felfogható, hiszen Pandev, Milito és Eto'o személyében három csatár szerepel a csapatban, a két szélső, azaz Pandev és Eto'o teljesen visszazár a középpályára, komoly védőmunkát is végez - vagyis a játékrendszer inkább 4-2-3-1-nek fogható fel. Sőt, akár 4-4-1-1-nek, hiszen az irányító Sneijder szinte teljesen szabadon futballozhat, és gyakran előbbre játszik, mint Eto'o vagy Pandev.

A Mourinho-féle Internek nem a labdabirtoklás volt a célja, sőt, kifejezetten hagyta az ellenfeleit, hogy sokat passzoljanak, támadjanak (lásd a Barcelona elleni mérkőzéseket), majd a labdaszerzést követően játékosai a leggyorsabban, minimális idő alatt kerültek az ellenfél kapuja elé, amire remek példa volt a Bayern München elleni két találat is.

A részletek megszállottja

A híressé vált kép, amelyen Mourinho beszélget Julio Césarral a BL-döntő előestéjén, akár szimbolikus is lehet. Minden játékosával személyes kontaktusban van, a meccsek előtt 24 órával mindekivel külön-külön hat-nyolc percet beszélget, hogy a futballisták úgy érezzék, az ő személyes produktumuk nélkül lehetetlen lenne másnap a győzelem.

Az edzések rettenetes intenzitásúak, de a gyakorlatok 90 százalékban labdával történnek, így a játékosok kevésbé érzik a fáradtságot. Mourinho minden edzésre órákat készül, semmit sem csinál rutinból, és semmilyen apróság sem kerüli el a figyelmét. Minden mérkőzés előtt személyre szóló dvd-t állít össze játékosainak, és azt alapos magyarázat kíséretében átadja nekik. Ebben annak az ellenfélnek a játékát elemzi - támadásban és védekezésben egyaránt -, akivel játékosa valószínűleg szembe kerül majd a pályán.

Felfogja a média nyomását

Míg a Real korábbi edzője, Bernd Schuster azt mondta, "a nap legrosszabb negyedórája az a tizenöt perc, amit az újságírókkal kell töltenem", Mourinho egyenesen lubickol a médiaérdeklődésben. A hagyományos kérdés-felelet szereposztás helyett párbeszédeket folytat az újságírókkal, s mindig úgy irányítja a beszélgetés folyamatát, hogy az ő forgatókönyve érvényesüljön. A sajtó folyamatos manipulálásával egyszersmind felfogja a játékosaira háruló médianyomást, mintegy magára vonja a sajtó össztüzét. Ugyanakkor nem ad sok interjút, mert azt vallja, ez csak elveszi az időt a munkától, az edzésekről pedig teljesen kirekeszti a médiát. "Vasárnap azért játszunk, hogy elkápráztassuk a közönségünket. Hét közben viszont edzünk, és ez nem tartozik a publikumra" - mondja.

Olaszországban könnyű dolga volt, mert ott nem szokás beengedni az újságírókat az edzésekre, kérdés azonban, hogyan boldogul majd Spanyolországban, mert ott éppen ennek az ellenkezője dívik. Érdekes lesz továbbá, hogy miként fogadják majd a napi két edzést Cristiano Ronaldóék, hiszen egyebek mellett Fabio Capello is ebbe bukott bele.

Mourinho elve ugyanakkor egyszerű, szerinte a profi labdarúgók munkaideje ugyanúgy nyolc óra, mint bárki másé.

www.global-soccer.eu