Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona fantasztikus középpályásainak köszönhetően tarolt az előző szezonban, hiszen ebben a csapatrészben olyan klasszisok szerepeltek, mint Xavi, Andrés Iniesta, védekező szerepkörben pedig Yaya Touré, Seydou Keita, esetleg a saját nevelésű Sergio Busquets játszott.

Ennek ellenére Josep Guardiola edző a nyáron szeretne még egy védekező középpályást igazolni, amihez alighanem az is hozzájárul, hogy Tourét több egyesülettel is kapcsolatba hozták, ráadásul jövő télen Afrika-kupát rendeznek, és azon mind Touré, mind Keita érdekelt lesz, vagyis abban az időszakban a Barca nem számíthat majd rájuk.

Az elmúlt napokban elsősorban arról lehetett olvasni, hogy a katalánok a Liverpool argentin középpályását, Javier Mascheranót szeretnék leigazolni. A Vörösök azonban ragaszkodnak a játékoshoz, arról nem is beszélve, hogy a hírek szerint a Real Madrid is csábítja, ami várhatóan alaposan felveri majd a vételárát. Éppen ezért a Barca az El Mundo Deportivo szerint immár elsősorban az AS Roma védekező középpályását, Daniele de Rossit igazolná le.

Az olasz válogatott iránt a katalánok két éve is érdeklődtek, de akkor inkább Tourét vették meg, most viszont megint bejelentkeznének De Rossiért, akit a Roma rossz anyagi helyzete miatt hajlandó lenne eladni.

További átigazolási hírek:
A Fiorentina kiszemeltje a Torino csatára, Rolando Bianchi. A Juventus érdeklődik a Hamburg bal oldali középpályása, Marcell Jansen iránt. A Stuttgart védője, Serdar Tasci hamarosan meghosszabbíthatja szerződését. A Blackburn Rovers bejelentkezett a Paris-SG középpályásáért, Jérome Rothenért. Gera Zoltán csapata, a Fulham a Valencia veterán támadóját, Fernando Morientest szemelte ki.

A Celtic japán középpályása, Nakamura Sunszuke az Espanyolba tart. Az AC Milan szívesen szerződtetné a Real Madrid argentin középpályását, Fernando Gagót. Az Udinese válogatott támadóját, Antonio di Natalét a Parma szeretné megszerezni. Az FC Porto a Schalke 04 brazil jobbhátvédjét, Rafinhát szemelte ki. Az AS Roma brazil középpályása, Júlio Baptista az Atlético Madridban köthet ki.

www.global-soccer.eu