Vágólapra másolva!
A BL-ben taroló angol csapatok közül kettő egymással találkozik a hétvégén, amikor a Manchester United a Liverpoolt látja vendégül az Old Traffordon. Az olasz csapatoknak szomorú hete volt, az éppen a MU ellen kieső Inter a Fiorentina ellen vigasztalódhat a Serie A-ban. A Liverpoolban nagy pofont kapó Real Madridot két legyet üthet egy csapásra egy bilbaói sikerrel, egyrészt feldobhatja a hangulatot az újabb BL-betli után, másrészt pedig tovább üldözheti a listavezető Barcelonát.

Hét közben valamennyi olasz együttes elbúcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligájától, így az élcsapatok a bajnokságban vigasztalódhatnak a korai kiesés után, de az Internazionalénak és az AS Romának igencsak nehéz dolga lesz a 28. fordulóban.

A címvédő és listavezető milánóiak a Fiorentinát fogadják vasárnap este a hétvége legnagyobb rangadóján. A vendégek már korábban elköszöntek az európai kupaporondtól, így kipihenten várhatják a találkozót, míg a hazaiak szerdán maradtak alul a BL nyolcaddöntőjében, s nagy kérdés, mennyit vett ki a csapatból a manchesteri összecsapás.

A találkozó mindkét gárdának nagy jelentőséggel bír: a firenzeiek a BL-indulást érő negyedik hely megtartásáért küzdenek, míg az Inter szeretné megőrizni hétpontos előnyét a Juventus előtt. A Zebrák szombaton a bennmaradásért küzdő Bolognát látják vendégül, így könnyen feledtethetik a Chelsea elleni kiesést a szurkolókkal.

Az AS Roma sérülésektől tizedelt csapata egy drámai, hosszabbításos és végül büntetőpárbajban BL-búcsút hozott ütközet után készül a három pont begyűjtésére a Sampdoria vendégeként, amely az elmúlt időszakban egyre jobban játszik, éppen az ex-római Antonio Cassanónak köszönhetően - így rendkívül nehéz kilencven perc vár a Farkasokra Genovában.

A harmadik AC Milan Sienában lép pályára, egy újabb botlás azt jelentheti Carlo Ancelotti együttesének, hogy az Inter és a Juventus végérvényesen eltávolodik tőle.

Serie A, 28. forduló:
szombat:
Cagliari - Genoa 18 ó
Juventus - Bologna 20.30

vasárnap:
Atalanta-Torino 15 ó
Lazio - Chievo 15
Palermo - Lecce 15
Reggina - Napoli 15
Sampdoria - AS Roma 15
Siena - AC Milan 15
Udinese - Catania 15
Internazionale - Fiorentina 20.30

Az állás:
1. Internazionale 27 49-21 63 pont
2. Juventus 27 43-21 56
3. AC Milan 27 46-27 51
4. Fiorentina 27 38-27 46
5. Genoa 27 36-27 45
6. AS Roma 27 41-35 45
7. Lazio 27 39-37 41
8. Cagliari 27 33-28 39
9. Palermo 27 34-35 39
10. Atalanta 27 31-31 36
11. Napoli 27 32-32 35
12. Udinese 27 37-38 35
13. Catania 27 28-33 33
14. Sampdoria 27 26-33 32
15. Siena 27 22-26 31
16. Bologna 27 30-42 26
17. Torino 27 25-40 24
18. Chievo Verona 27 21-36 24
19. Lecce 27 22-41 23
20. Reggina 27 21-44 19