Vasárnap hazaérkezett Tiranából, az Albánia elleni, 1-0-s sikert hozó világbajnoki selejtező helyszínéről a magyar labdarúgó-válogatott, amelynek tagjai egy nap pihenőt kaptak Erwin Koeman szövetségi kapitánytól.
A hazai szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint a kétórás repülőút kellemesen és érthetően jó hangulatban telt, majd a megérkezés után "szétrebbentek" a játékosok. A röpke pihenő után hétfőn 18 órakor Koeman sajtótájékoztatót tart a Puskás-stadion Iharos-termében, majd sajtónyilvános edzést vezényel.
Az egynapos pihenőt mindenki úgy tölti, ahogy akarja, de a kapitány valamennyi futballistájának a lelkére kötötte, hogy ne feledkezzen meg az újabb erőpróbáról, mert ahogy fogalmazott, a szerdai rivális, Málta egyáltalán nem lebecsülendő ellenfél.
Az MLSZ beszámolója szerint akadnak szép számmal kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódók is a keretben, őket az egészségügyi stáb tagjai hétfőn délben veszik kezelésbe, s ekkor derül ki, hogy a folytatásban kikre számíthat a holland szakember.
Hétfőn és kedden egy-egy edzés lesz, a hétfői, 18.30-tól sajtónyilvános a szerdai találkozó színhelyén, míg a keddi zárt kapus.