Finn mentalitás, izlandi autókereskedés, üzbég kaland

Ahogy kalandozó őseink lóháton eljutottak az Atlanti óceántól Bizáncig, úgy az elmúlt száz év magyar labdarúgói is meghódították a világot. A legnépszerűbb célpont a mai napig Európa, de szerepelt már honfitársunk hondurasi, malajziai és venezuelai együttesben is. Bár a nagy ázsiai szerződések korszaka lezárult, azért találtunk még ott játszót. Körkép az egzotikusabb helyeken futballozó magyarokról Izlandtól Üzbegisztánig.

A II. világháborút követően az első hivatalosan külföldre szerződött magyar labdarúgó Bálint László volt, aki a Ferencvárostól a belga FC Brugeshez került. Előtte azonban akadt még nyolcvan esztendő, amelynek során magyarok százai kerestek lehetőséget külföldön legálisan vagy illegálisan.

Ausztriába a világháborús években, majd a Tanácsköztársaság bukását követően érkeztek magyarok, akik a profizmus 1924-es, hivatalos bevezetéséig álamatőrként játszottak a többnyire bécsi együttesekben. Olyan csillagok erősítették az osztrák csapatokat, mint a Konrád fivérek, Jenő és Kálmán, Schlosser Imre, Schaffer Alfréd, vagy Guttmann Béla.

Utóbbi neve nemcsak azért lehet ismerős, mert kétszeres BEK-győztest faragott a Benficából, dolgozott Uruguayban a Penarolnál, Brazíliában a Sao Paolo FC-nél (állítólag ő honosította meg 4-2-4-es formációt, amivel 1958-ban világbajnokok lettek), Olaszországban többek között a Milannál és a Padovánál, Svájcban (Servette) és Görögországban (Panathinaikosz), hanem mert ő volt az Egyesült Államok futballtörténetének egyik első magyar légiósa.

Az American Soccer League 1921-ben alakult meg, első tízéves regnálása során közel húsz magyar válogatott labdarúgó szerepelt ott. A bécsi Hakoah csapata 1926-ban bemutató mérkőzésekre utazott, ám Guttmann Béla és Schwarz Ernő, illetve Eisenhoffer József és Neufeld Sándor már nem is tért vissza Ausztriába - előbbiek a New York Giants, utóbbiak a Brooklyn Wanderers ajánlatát fogadták el.

Kevesen tudják, hogy a Juventus második bajnoki címét a csapat első magyar edzőjével, Károly Jenővel érte el, aki az aranyérem átadását már nem érhette meg: 1926-ban, 40 évesen bajnokság döntőjének mindent eldöntő harmadik mérkőzése közben érte a szívroham.

Franciaországban 1932 és 1944 között nem akadt olyan év, amikor a bajnok- vagy kupagyőztes csapatban ne játszott volna magyar labdarúgó. Spanyolország első magyar híressége Plattkó Ferenc volt, a legendás kapus mire 1923-ban szerződést kapott a Barcelonánál, már védett a Wiener AF, a Middlesbrough és a Sparta Praha csapataiban is.

Afrikából sem hiányozhattak a magyarok, 1929-ben például a marokkói Marrakesh bajnokcsapatában három honfitársunk is játszott, legutóbb Tóth Mihály szerepelt Tuniszban - edzőként pedig olyan nagyságok dolgoztak a fekete kontinensen, mint Háda József, Teleki Gyula (mindkettő Szudán), Hidegkuti Nándor, Kalocsay Géza, Toldi Géza, Puskás Ferenc, Bicskei Bertalan, Bundzsák Dezső, Kapocsi Sándor vagy Titkos Pál (Egyiptom, utóbbi három szövetségi kapitány is volt).

Künstler József egy mérkőzés erejéig Etiópia (akkori nevén Abesszínia) kapitánya volt 1947-ben, a Fradi edzőjeként is dolgozó Csanádi Ferenc Guinea mellett a Kongói Demokratikus Köztársaságban is dolgozott, s kapitányként 1968-ban kontinensbajnokságot nyert tanítványaival. Legutóbb László Csaba, a Hearts jelenlegi mestere vállalt kapitányságot, Ugandát 2006 és 2008 között irányította.