Vágólapra másolva!
Egervári Sándor két-három játékosát már alkalmasnak tartja arra, hogy bemutatkozzon a nagyválogatottban, de nem akar feszültséget kelteni azzal, hogy a sajtóban tesz ajánlásokat Erwin Koemannak. A vb-harmadik U20-as csapat edzője szerint emberileg is meg kell érteni a fiatalokat ahhoz, hogy segíthesse a szakmai fejlődésüket, ez pedig számára a bronzéremnél is fontosabb.

- Mintha megkönnyezte volna a bronzérmet. Elérzékenyülős típus?
- Nem szégyellem, hogy így van. Ez nálunk családi hagyomány, érzékenyebbek vagyunk az átlagnál.

- Régóta a pályán van, rutinos szakembernek számít, mégis, tanult-e valami újat Egyiptomban?
- Nagyon is sokat. Valóban nem vagyok kezdő edző, de ennyi szakmai elemzésre, különböző ellenfelek ilyen tömény megfigyelésére még sosem volt módon korábban. Értékes tapasztalatokat raktározhattam el arról, hogy különböző futballkultúrákkal szemben hogyan érdemes játszani, mit érdemes felvállalni egy olyan csapatnak, mint mi vagyunk. Ezek mind olyan megállapítások voltak, amitől gazdagodott a szakmai repertoár.

- Saját pályafutásában hová helyezi ezt a sikert?
- Nem szoktam különbséget tenni siker és siker között, mindegyik kedves a számomra. Sok jó közösséggel értem el szép eredményeket, és itt nemcsak bajnoki címekre vagy nemzetközi kupaszereplésre gondolok, ugyanilyen felemelő volt másfél éve a Győrrel megszerzett harmadik hely is. Szerettem ott dolgozni, kár, hogy nem folytathattuk.

- Ha már szóba hozza, novemberben éppen Győrben játszik Eb-selejtezőt az U21-es válogatott az olaszokkal. Lesz önben elégtétel, hogy ünnepelt edzőként térhet vissza oda?
- Mindössze néhány ember lógott ki a közösségünkből, én jól éreztem magam az öltözőben és a városban is, úgyhogy örömmel térek vissza a stadionba, ahol tiszteltek a játékosok és közönség is.

- Most mindenki azt méregeti, milyen következtetéseket lehet levonni az U20-as sikerből a magyar futball jövőjére vonatkozóan.
- A csapatépítésnek megvannak a szakmai kritériumai, nem lehet egy ilyen fiatal generációval egy csapásra felváltani az A válogatottat. 19 éves játékosokból még senki sem csinált világverő csapatot, kell egy masszív közösség, ahová évente két-három tehetséges játékost be lehet illeszteni. A fiatalok lendületet és vérfrissítést hozhatnak, de nekik még szükségük van arra, hogy tanuljanak a rutinos labdarúgóktól. Az, hogy Juhász Roland vagy Huszti Szabolcs mellett játszhatnak, biztonságosabbá teszi az ő fejlődésüket is. A jelenlegi nagyválogatottnak ráadásul van egy komoly gerince, amelyre még a következő világbajnoki selejtezőkön is joggal számíthat a szakvezetés. Vétek lenne a vízzel együtt a gyereket is kiönteni.

- De azért van olyan játékos az U20-as csapatban, akit már elég érettnek tart a felnőttválogatotthoz?
- Két-három fiatalember nyilvánvalóan nyújtózkodik a nagycsapat felé, ők, ha talán kezdőként még nem is, de a keret tagjaként biztosan tudnának lendíteni a válogatotton.

- Kikre gondol?
- Nem lenne tisztességes a szövetségi kapitánnyal szemben, ha neveket mondanék. Beszélgettem már erről Erwin Koemannal, meg is tettem neki javaslataimat, de nem szeretném olyan helyzetbe hozni, hogy a sajtón keresztül üzengetek neki. Ez talán az A válogatott játékosai között is feszültséget okozna.

- Befolyásolja a harmadik hely értékét, hogy a nagyobb futballkultúrával rendelkező országok nem a legerősebb csapatukkal szerepeltek Egyiptomban?
- Nem vagyok elég tájékozott ahhoz, hogy megítéljem, milyen képességű játékosok maradtak le a tornáról. Az biztos, hogy míg a németek vagy az angolok több tízezer futballistából meríthetnek, addig mi csak néhány ezerből, így őket azért nem érinti annyira érzékenyen egy-egy játékos hiánya. Jóval több hasonló képességű emberből válogathatnak, jobbhátvéd poszton például alighanem a harmadik számú játékosuk is ugyanolyan jó, mint a második, nekünk viszont az első számú játékos helyettesítése is komoly gondot okoz.

- Ghána ellen egy félidőnyi előnyt adtunk a későbbi világbajnoknak. Utólag mit csinálna másképp az elődöntőben?
- A második félidő játéka meggyőzött arról, nem küldeném ki más taktikával a csapatot. Tudomásul kell venni, ez egy olyan játék, ahol ellenfél is van. Mi két hosszabbítással a lábunkban kezdtünk, a ghánaiak frissebbek voltak, de amint felemésztették az erejüket, és fizikailag nagyjából egy szintre került a két csapat, föléjük tudtunk kerekedni. Pedig ahogy elnéztem őket a döntőben, rendkívül sok kiváló képességű játékosuk van, ellenünk ez nem is tűnt fel igazán, úgy éreztem, hogy egy olaszok elleni formával meg tudtuk volna verni őket. Csúnyákat hibáztunk, ez mentálisan is visszavetette a csapatot, de a szünet után feljavultunk, a levegőben lógott az egyenlítés. Azt hiszem, így is büszkék lehetünk, hogy számos helyzetet kidolgoztunk a világbajnok ellen, ami jól mutatja a csapat támadóerejét.

Forrás: MTI

- Melyik volt a legnehezebb pillanata a vb-n?
- Nagyon nehezen éltem meg a kiállításomat, mert egy abszolút sportszerű reakció miatt küldtek fel a lelátóra. Semmiképp sem volt sértő, amit a játékvezetőnek mondtam, s csak azért álltam fel a kispadról, nehogy Szekeres sárga lapot kapjon az olasz játékos színészkedéséért. Attól féltem, nagy ára lehet ennek az igazságtalan döntésnek, mert a csapat esetleg úgy érezheti, hogy elvesztette a hadvezérét, és elbizonytalanodik. Szerencsére alaptalan volt az ijedtségem, a kollégáim nagyon jól oldották meg a helyzetet, a játékosok pedig megnyugodtak a higgadt hangvételű taktikai megbeszéléstől a hosszabbítás előtt.

- Mindössze három héttel a vb előtt vette át a csapatot, a nyilatkozataiban pedig sosem mulaszt el köszönetet mondani az elődeinek és a játékosok klubedzőinek. Mindennek fényében hány százalékot érez magáénak a sikerből?
- Úgy vagyok ezzel, hogy az egyik meccsen többet tudunk hozzátenni a csapat játékához, a másikon kevesebbet, de most megvan az a jó érzésem, hogy minden meccsen hozzá tudtunk tenni valamit. Hat héten át sorozatosan jó döntéseket hoztunk, ez pedig a jó szándék ellenére is csak ritkán adatik meg egy edzőnek. Minden este azzal az érzéssel feküdtem le, hogy ma is tudtunk segíteni valamit a játékosoknak, ami rengeteg pozitív energiával töltött el.

- Ki okozta a legkellemesebb meglepetést önnek a vb-n?
- A keret 21 játékosát a csapattal korábban foglalkozó kollégák javaslatára, illetve a saját ismereteim alapján hívtam össze, ezért nem igazán lenne szabad meglepődni a teljesítményükön. A húzóemberek mellett két fiatalember azért berobbant a korosztályba, Kiss Mátétól és Szabó Jánostól talán kevesebbet várt a futballtársadalom, mint amit letettek ezen a vb-n.


Kiss csehek elleni bombáját választották a vb legszebb góljának


- Koman Vladimir azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy sokkal nagyobb terveket forgat a fejében, mint hogy a Bari játékosa legyen. Mit gondol, meddig juthat el?
- Nekem is meggyőződésem, hogy fog ő még sokkal jobb csapatban játszani a Barinál. Nemcsak a képességei, hanem az eddigi döntései is erre predesztinálják.

- Egy edzőnek furcsa határterület lehet az U20-as válogatott, hiszen már-már kész futballistákat, de azért mégis fiatal fiúkat kell irányítania. Többet kell foglalkozni a lelkükkel, mintha felnőttekkel dolgozna?
- Igen, ők még sokkal érzékenyebbek, sebezhetők, nagyon igénylik a plusztörődést. Még tanulják a szakmát, de a szakmai felkészítésen túl fontos pedagógiai feladatokat is meg kell oldani.

- Mondana pár konkrét példát?
- Nem akarom kiadni őket, de sor került néhány nagy, egyéni beszélgetésre Egyiptomban is. Amikor kiutaztunk, még nem volt minden játékoshoz megfelelő kulcsom, a torna alatt aztán sok ilyenhez hozzájutottam. Leginkább a tétmeccseken, azon belül is a kritikus pillanatokban lehet megismerni a játékosokat, ezért lenne fontos, hogy egy-egy szakember hosszú távon foglalkozzon a fiatalokkal. Meg kell értenünk emberileg is ezeket a gyerekeket ahhoz, hogy a szakmában segíthessünk nekik. Nagy dolog persze átvenni a bronzérmet, de számomra a mindennapi sikerek, a pillanatnyi jó döntések adják meg a dolog igazi értelmét. Az az érzés, hogy valamiben segíteni tudtam egy fiatalembernek, legyen az akár Pisont István, akinek húsz éve voltam az edzője, akár most Németh Krisztián. Még a harmadik helynél is többre tartom a játékosoktól kapott visszajelzéseket.

Forrás: MTI
A Costa Rica-i játékosokat is vigasztalta

- A csapat magja még a Bozsik-program keretében alakult ki, azóta pedig folyamatosan nyomon követhető a fejlődése. A program viszont megszűnt azóta, ez azt jelenti, hogy a következő évfolyamokban már nem számíthatunk hasonló sikerekre?
- Annak idején mint az edzőbizottság elnöke is mindig kiálltam a programért, biztos voltam benne, hogy ez a kiválasztási rendszer jelenti a jövőt. Valóban a mostani csapat játékosai voltak az elsők, akik bekerültek ebbe a rendszerbe, Both József nemcsak képezte, hanem éveken versenyeztette is őket, úgyhogy mire kijutottak az U17-es Eb-re, már 40-50 nemzetközi tétmérkőzés volt a hátuk mögött. Ennek köszönhetően szerepeltek kimagaslóan később a 19 évesek között is, az egész alapját ugyanakkor a szisztematikus kiválasztás adta meg. Az azóta történtek is bizonyítják, milyen fontos lenne harmadszor is életre hívni ezt a programot, ehhez azonban országos összefogásra lenne szükség.

- Az azóta megalakult akadémiák nem tudják betölteni ezt a szerepet?
- Az akadémiáknak kellene felszívniuk a program által kitermelt tehetségeket, hiszen ők biztosítják a legjobb képzési feltételeket, de éppen alóluk csúszott ki az a tömegesítés, ami alapján reménykedhetnénk abban, hogy egyetlen tehetséges gyerek se vész el. Ha csak a saját példámat veszem, az országos méretű kiválasztási rendszer nélkül annak idején sohasem találtuk volna meg azokat a gyerekeket Pomáz és Budakalász környékén, akik közül hatan ma már az NB I-ben játszanak. Az akadémiák nem jutnak el Csobánkáig vagy Pilisszentkeresztig, mi viszont felkutattuk őket. A Bozsik-program lefedte az egész országot, majd több megyei és regionális szűrön át jutottunk el egy korosztály harminc legjobb játékosához. Mivel ez a szűrés folyamatos volt, ha valaki esetleg lemorzsolódott, a következő évben visszakerülhetett a rendszerbe. Olyan kevesen futballoznak most Magyarországon, hogy nem engedhetjük meg, hogy akár egyetlen tehetséget is elveszítsünk.

- Mikor jön össze legközelebb a csapat, mivel tölti addig az időt?
- Ez a hét a média kiszolgálásával telik, próbálok minden kérésnek eleget tenni. November 13-án játszunk az olasz U21-es válogatottal, és szeretnék már a hónap elején egy két és fél napos összetartást szervezni legalább az itthon játszók számára. Már tárgyalok erről a kluboknál dolgozó kollégáimmal.

- A Wales elleni 4-1-es vereség után nagyon nehéz lesz kijutni az U21-es Eb-re. Nem tart attól, hogy ha nem sikerül, akkor - már csak a bronzérem miatt is - elverik majd a önökön a port, talán sokkal jobban, mint az indokolt volna.
- Optimista ember vagyok, így előre nem feltételezek ilyesmit, sokkal inkább számítok az újabb sikerre. Fantasztikus nevekből áll az U21-es olasz válogatott, benne van a pakliban, hogy nem nyerünk, de az eredmények mellett nagyon fontos számomra a játékosok szakmai gyarapodása is, ami elősegítheti a zökkenőmentes beilleszkedésüket az A válogatottba. Még egy rossz eredmény esetén is jó érzéssel töltene el, ha néhányan bizonyítanák: tavasszal már a nagyok között is lehet rájuk számítani.