Vágólapra másolva!
Az európai klubfutball második számú kupasorozatának az utolsó döntője földrajzilag Ázsiában lesz: a házigazda Fenerbahce stadionját Isztambulban egy óriási híd választja el Európától. Szerda este kiderül, hogy megmarad-e a keleti uralom (tavaly a szentpétervári Zenit nyert, idén pedig az ukrán Sahtar Donyeck érhet célba), avagy nyugati sikerrel, a Werder Bremen győzelmével ér-e véget az UEFA-kupa 38 éves történelme.

Juha Pál helyszíni tudósítása Isztambulból

Hiába van már csak néhány óra a futballtörténelem utolsó UEFA-kupa-döntőjéig, egy 13,5 millió lakosú városban - legyen szó bármilyen nagy meccsről - talán teljességgel lehetetlen focilázat varázsolni. Az isztambuli reptéren zöld táblácskák és csinos hostessek mutatják, hogy merre kell haladniuk azoknak, akik az UEFA-kupa törökországi fináléjára érkeztek, ám hiába várták nagy-nagy szeretettel a "nagyon fontos embereket" és a szurkolóhadat, a belvárosban ekkor még nem volt érezhető, hogy 24 órán belül az utolsó fináléra kerül sor. Feltűnt ugyan néhány Werder-drukker, ám velük még nem lehetett volna egy stadiont megtölteni.

Érdekes, hogy európai kupadöntőről van szó, a helyszín mégis Ázsiában van. Isztambul európai részéről megindulva rögtön megtudhattuk, hogy hol éldegél a sok-sok millió török ember: a Boszporusz melletti dimbes-dombos, hegyes-völgyes területek csordultig tele voltak építve házakkal.

A Megyeri-híd is nagyon szép és monumentális, ám sehol sincs ahhoz képest, ahogyan az Atatürk-híd átível Európa és Ázsia között. A taxival megtett út során - a hajóval közlekedő kollégák minden kupadöntős előeseményről lekéstek... - eleve nagy élmény volt a két kontinenst átszelni, majd elsuhanni a Galatasaray stadionja mellett, s végül megérkezni a Fenerbahce UEFA által ötcsillagosnak minősített arénájához.

Itt már megvolt a kupadöntős hangulat, lépten-nyomon kínálgatták a félig narancssárgára (Hajrá, Sahtar!) és félig zöldre (Gyerünk, Werder!) festett zászlókat, az ára 10 török líra (mintegy 1500 forint) volt.

Feltűntek az első ukrán fanatikusok is, akiknek a vérvörös fejükről és remek hangulatukról arra lehetett következtetni, hogy már meg is kóstolták a helyi alkoholos specialitásokat, a vodkát a 7,5 százalékos alkoholtartalmú török Efes sörrel kísérték.

Fotó: Juha Pál [origo]

Helyi idő szerint este fél nyolckor a Werder játékosai már a helyszínt tesztelték, az 58 990 néző befogadására alkalmas stadion tökéletesen sima és zöld gyepén egy rövidke edzésen kipróbálták, hogyan lehet majd bő 24 óra múlva lestoppolni a brazilos ukrán rohamokat.

A gigacityben többeknek jobb dolguk is volt annál, minthogy egy dolgos kedden a szerda esti meccsel foglalkozzanak (feltételezzük, a helyieket nem hozta annyira lázba a meccs, mint egy Galata-Besiktas rangadó), sok férfidrukker mégis tudott arról, hogy Sahtar Donyeck-Werder Bremen UEFA-kupa-döntőre kerül sor szeretett városukban. Ránk nézve egy török kofa el is kiáltotta magát, hogy "I love Ukraine", ám melléfogott, nem vagyunk Sahtar-fanatikusok, és a csatakiáltásától függetlenül sem veszünk tőle még egy kebabot.

Mivel a szurkolók a Fenerbahce-stadion környékén kedd este még igencsak bujdokoltak (nem csoda, hogy volt más programjuk is az előestére, hiszen Isztambul megér egy estet), így mi is fogtuk magunkat, és a Boszporuszon újból átkelve visszatértünk Európába.
Futballban ezúttal sem volt hiány, a Fener és a Galata stadionja után a harmadik török gigász stadionját sem tudtuk elvéteni - sofőrünk oldalba bökött minket, s mutatta: "Az ott a Besiktas arénája, tudják, a csapaté, amely ismét vezeti a török bajnokságot!" Már hogyne tudnánk, meglepő is volt, hogy nemrég még a Sivasspor állt az élen, ám ennél még furább a Galata negyedik és a Fener ötödik helye. Igaz, utóbbi gárdánál állítólag komoly anyagi gondok vannak, így nem csoda, hogy legismertebb játékosa, a brazil Roberto Carlos - mivel több hónapja nem kapott fizetést - elhagyni készül a gárdát.

Fotó: Juha Pál [origo]

Ő távozna, sok szurkoló viszont alig várná, hogy beléphessen a Fener stadionjába, a döntő előtti napon már elég borsos áron kínálták a rosszabb helyekre szóló belépőket, a török árus gyorsan meg is szabta a 150 eurós (kb. 44 ezer forint) vételárat. Bár nem Barca-ManUnited léptékű álomdöntőről van szó, a fekete piacos összeg a finálé előtti órákra akár a többszörösére is megnőhet.

Szálláshelyünkön feltűntek a zöld-fehér mezbe öltözött, hangosan mulatozó Werder-fanatikusok is, és megnyugodtunk, hogy hiába hatalmas város Isztambul, egy UEFA-kupa-döntő azért képes "őt" is kicsit megbolygatni.

Az UEFA-kupa elődjében még magyar sikereknek is tapsolhattunk: a Vásárvárosok Kupája 1955-től 1971-ig zajlott, s a Ferencváros 1965-ben a Juventus legyőzésével diadalmaskodott, majd 1968-ban a Leeds Unitedtől kikapott a fináléban, egy évre rá pedig az Újpest döntőzött s maradt alul 6-2-es összesítéssel a Newcastle Uniteddel szemben. Az UEFA-kupát 1971-ben hívta életre az Európai Labdarúgó Szövetség, 1999-ben a Kupagyőztesek Európa Kupája is beleolvadt a sorozatba, amely idén megszűnik, a helyét ősztől az Európa-liga veszi át. Az UEFA-kupában a magyar csúcsot a Videoton képviselte, amely 1985-ben a Real Madriddal játszott a kétmeccses döntőben: otthon 3-0-ra kikapott, Madridban pedig 1-0-ra nyert.