Vágólapra másolva!
Az AS Roma meglepően simán, 3-0-ra legyőzte a Genoát, míg a Juventus kihasználta a Milan szombati botlását a Serie A-ban, a Catania elleni 2-1-es vendégsikerével ugyanis feljött az Inter mögé a második helyre. Angliában nem esett gól a Tottenham-Arsenal derbin, a címvédő Manchester United pedig minimális különbséggel nyert a West Ham United otthonában. A Bayern München hazai pályán 3-1-re nyert a gólpasszadó Hajnal Tamást végig a soraiban tudó Dortmund ellen a Bundesligában. A spanyol éllovas FC Barcelona nem hibázott: 3-1-re legyőzte a Sporting Gijont, míg a Vadócz Krisztiánnal felálló Osasuna legyőzte a dobogóért harcoló Valenciát.

A Bayern München hazai pályán biztosan nyert a Borussia Dortmund ellen a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A vendégeknél végig a pályán volt Hajnal Tamás, mi több, a második percben remek gólpasszt is adott: laposan előre csavart szöktetésére fejjel próbált "rárepülni" a kizökkentette Demichelis (sikertelenül), a labdát Valdez gyűjtötte be, és 16-ról szépen csavart a bal felsőbe.

Zé Roberto a 24. percben a dortmundi kapusról kipattanó labdát váltotta gólra közelről, s amikor már mindenki azt hitte, remi lesz a rangadó vége, akkor jöttek Klose pillatatai. A 87. percben a kapu elé lőtt előreívelést pont Klose elé csúsztatta az egyik Borussia-bekk, a támadó pedig az ötös jobb sarkáról a kapus lábai között lőtt a hálóba. A 3-1-es végeredményt duplázással állította be, Ribéry balról érkező lapos passzát csak a kapu üresen álló részébe kellett gurítania.

A Cottbus szintén két góllal győzött a Hannover ellen.

Bundesliga, 19. forduló:
Bayern München - Borussia Dortmund 3-1 (1-1)
gól: Ze Roberto (24.), Klose (87., 91.), illetve Valdez (2.)

Energie Cottbus - Hannover 96 3-1 (1-0)
gól: Rangelov (39.,69.), Angelov (74.), illetve Fahrenhorst (82.)
piros lap: Andreasen (67., Hannover)

Az állás:
1. 1899 Hoffenheim 19 45-24 39 pont
2. Bayern München 19 42-26 38
3. Hertha BSC 19 30-22 37
4. Hamburger SV 19 29-27 36
5. Bayer Leverkusen 19 39-26 33
6. VfB Stuttgart 19 32-25 31
7. VfL Wolfsburg 19 38-26 30
8. FC Schalke 04 19 25-17 30
9. Borussia Dortmund 19 29-23 30
10. Werder Bremen 19 40-31 26
11. 1. FC Köln 19 22-28 24
12. Eintracht Frankfurt 19 26-33 20
13. Hannover 96 19 22-35 20
14. Arminia Bielefeld 19 18-29 18
15. Energie Cottbus 19 15-32 16
16. Karlsruher SC 19 18-36 16
17. VfL Bochum 19 21-32 14
18. Mönchengladbach 19 19-38 12