Elöljáróban annyit mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy az angol pontvadászat, amely sokak szerint az egyik legszínvonalasabb Európában, még sohasem volt ennyire egyoldalú, legalábbis ami az élmezőnyt jelenti. Ugyan a bajnokság elején megint akadt olyan gárda, amely sokáig tartotta magát a dobogón (a legutóbbi idényben a Portsmouth FC, most a Manchester City vett villámrajtot), de a négy sztárgárda igen csak hamar kibérelte magának az első négy helyezést - és innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy közöttük mi lesz a sorrend. Ráadásul ez a négy csapat a Bajnokok Ligájában is remekelt, így a szigetországban megoszlanak a vélemények arról, hogy mindez jó-e az angol futballnak, vagy sem: a bajnokság rendkívül kiszámítható, a legjobb futballisták a négy élcsapatban koncentrálódnak, ugyanakkor a nemzetközi kupaporondon ez sikereket eredményez. Nekik legyen mondva...
A Manchester United drukkerei mindenesetre pozitív előjelnek vehetik, hogy az élmezőny utoljára az 1998-99-es idényben volt ilyen szoros - amikor a Vörös Ördögök megnyerték a Bajnokok Ligáját. A mostani pontvadászatban ugyanis éppen úgy, mint kilenc évvel ezelőtt, mindössze négy pont választotta el egymástól az aranyérmest és a harmadik helyezettet, és egészen az utolsó fordulókig három gárda versengett az elsőségért.
Közülük a MU és a Chelsea kiléte nem volt meglepő, az Arsenalé viszont annál inkább - az Ágyúsok a legutóbbi idényben csak negyedikek voltak, ráadásul a nyáron eladták legnagyobb sztárjukat, Thierry Henryt. Ez azonban nem hátránynak, hanem előnynek bizonyult, hiszen a csapategység sokkal jobb lett, és a londoniak a bajnoki hajráig ott voltak az első két hely valamelyikén. Végül azonban éppen azért nem nyerhették meg a bajnokságot, ami addig az erényük volt: a szűk keret fantasztikus csapategységet teremtett, de a megfelelő kiegészítő emberek hiánya a sérülésekkel együttesen már túl nagy tehernek bizonyult. Eduardo da Silva, Robin van Persie vagy Mathieu Flamini kiesését Arsene Wenger nem tudta megfelelően kompenzálni, bármilyen zseniálisan is zsonglőrködött a fiatal tehetségekkel - ugyanakkor kicsi a valószínűsége, hogy a gall mester változtat a tőle megszokott játékospolitikán.
Az Arsenal sokáig tartotta a lépést a Manchesterrel
Márpedig a Manchester United és a Chelsea FC éppen azzal nőtt az Arsenal fölé, hogy gyakran a kispadon is válogatott futballisták, sőt, világklasszisok ültek. Mindez elsősorban a Chelsea-re volt igaz, ahol például Andrij Sevcsenko végigasszisztálta a bajnoki hajrát: a 19. fordulót követően mindössze egyszer kapott negyedóránál több időt, pedig januárban Didier Drogba nem is állt a csapat rendelkezésére az Afrika-kupa miatt. A Kékek játékoskeretének minőségét jól mutatja, hogy bár a szezon elején, José Mourinho menesztését követően sokan leírták a gárdát, a klub végül egészen az utolsó fordulóig harcban állt az aranyért, és csak nüanszokon múlott, hogy nem lett ismét bajnok. Tény, hogy a londoniak az eredményességet a látványosság elé helyezték, amit a kilenc darab 1-0-s győzelem is jelez, de hát ezért is ugyanannyi pontot adnak, mintha meccsenként négyszer találtak volna be. Más kérdés, hogy az 1-0-s eredményben mindig benne van az ellenfél egyenlítésének lehetősége, és a Kékek hívei szerint éppen ez volt az oka annak, hogy nem lettek aranyérmesek: elsősorban a Wigan Athletic elleni hazai bajnokit hozzák fel példaként, ahol az ellenfél a hajrában egalizált. Avram Grant mester persze a BL megnyerésével még mindig felülmúlhatja José Mourinhót, akihez mindig hasonlítják, azon viszont megoszlanak a vélemények, hogy a Chelsea az izraeli tréner miatt, vagy éppen annak ellenére jutott el a Bajnokok Ligája fináléjába.
A Chelsea idén a BL-ben is lenyomta a Liverpoolt
A Manchester United esetében nincsenek ilyen viták, Sir Alex Ferguson edzői nagyságát mindenki elismeri - a tizedik bajnoki cím után elég nagy dőreség lenne nem így tenni. Akárcsak a Chelsea-nél, a MU-nál is rendkívül bő volt a keret (gondoljunk csak arra, hogy a korábban alapembernek számító jobbhátvéd, Gary Neville egyetlen bajnokin sem játszott), főleg a középpályán volt nagy variálási lehetősége a trénernek, akinek döntéseit a szurkolók gyakran nem értették, de az eredmények szinte mindig őt igazolták. Arról nem is beszélve, a manchesterieknél játszott a világ jelenleg alig vitathatóan legjobb (és Angliában hivatalosan is annak számító) futballistája, Cristiano Ronaldo.
A portugál ugyan szélsőnek számít, de a támadó részlegben szinte teljesen kötetlenül futballozhatott, és ennek is köszönhető a 31 találata - ami gólkirályi címet ért a számára. Nem mellékesen a Premier League-ben utoljára az 1995-96-os bajnokságban szereztek gólkirályságot ilyen sok góllal, akkor Alan Shearer jutott 31-ig. Cristiano Ronaldónak ráadásul hasonlóan kongeniális társai voltak Wayne Rooney és Carlos Tévez személyében: a trió összesen 57 gólt ért el - a Premier League mezőnyében ennél 15 klub (a teljes csapat) kevesebbet ért el. De nem csak a támadórészleg remekelt a Manchesternél, hanem a védelem is, hiszen a MU mindössze 22 gólt kapott, ami a legjobb eredménynek számított a bajnokságban, és Premier League-rekordot jelentett a klub számára.
M
Mennybe mentek a Vörös Ördögök
A "nagy négyesből" ezúttal a Liverpool FC maradt le egy kicsit, és a Vörösök először zárták trófea nélkül a szezont, amióta Rafa Benítez ül a csapat kispadján. A klub háza táján a spanyol tréner személye egész évben beszédtéma volt, köszönhetően az új, amerikai tulajdonosoknak, és emellett szinte elsikkadt, hogy Benítez vezérletével az előző idényhez képest fejlődött a csapat, hiszen nyolc ponttal többet szerzett - más kérdés, hogy ez ezúttal csak a negyedik helyre volt elég. Pedig a liverpooliaknak végre volt egy olyan csatáruk, aki futószalagon ontotta a gólokat: a nyáron rekordösszegért megvett Fernando Torres 24 gólig jutott, vagyis a megvétele maximálisan bevált. A szintén nagy összegért igazolt Ryan Babel azonban nem tudott kiegyensúlyozottan jól futballozni, és ugyanez igaz volt Yossi Benayounra is. A középpályás Steven Gerrard viszont ismét csúcsformában játszott, 11 gólja mellett 11 gólpasszt adott, és a bajnokság második felére remekül összeszokott Fernando Torresszel - amire már lehet építeni.