Vágólapra másolva!
Kisebb szenzáció gyanánt a Bajnokok Ligája-újonc ciprusi Anorthoszisz 2-2-es döntetlent játszott a német Werder Bremennel az 5. forduló szerdai mérkőzésén, így az Inter és a Panathinaikosz mellett a famagusztai kiscsapat juthat be a 16 közé. A mérkőzésről a hazaiak magyar kapusát, Nagy Zoltánt kérdeztük, aki első BL-mérkőzésén lépett pályára.

A labdarúgó Bajnokok Ligájában a tizenhatból tizenhárom helynek van már gazdája a csoportmeccsek ötödik körének szerdai összecsapásai nyomán, teljessé pedig a december 9-i játéknapokon válik a mezőny, ami után - már a jövő évben - nyolc párban, az egyenes kieséses szakasszal folytatódik a versengés.

A szerdai programban, négy csoport nyolc találkozója közül a legnagyobb meglepetést a Panathinaikosz milánói vendégszereplése okozta, mivel a görög gárda 1-0-ra legyőzte az olasz bajnok Internazionálét.

"A Panathiakosz teljes mértékben rászolgált a győzelemre" - formált meglepően őszinte véleményt José Mourinho, az Inter portugál vezetőedzője. "Sokan azt mondják, hogy szerencséje volt a görög csapatnak, de én nem értek velük egyet. Az eredmény miatt csakis magunkra lehetünk mérgesek."

Az utolsó csoportkörtől függetlenül már a "tizenhatok" tagja az európai elitkupában eddig ötször első FC Liverpool is, amely a D csoportban ért célba, miután kapitánya, Steven Gerrard fejesgóljával 1-0-ra legyűrte a francia Olympique Marseille-t. Az angol gárdával együtt a jelenlegi csoportelső, szintén 11 pontos Atletico Madrid is továbbmasírozott, minek utána 2-1-re verte a Dzsudzsák Balázst is a soraiban tudó, a Marseille-hez hasonlatosan 3 pontos holland PSV Eindhovent. Gerrard felhőtlenül nem örülhetett góljának, mert egy nézőtéri akció végén a pályára behajított öngyújtó mellkason találta. Az ügyben a kontinentális szövetség (UEFA) vizsgálódik.

A legkuszább a helyzet az A csoportban, ahol az olasz - és szerda este Kolozsvárott 3-1-re nyerni tudó - AS Roma 9 pontjával vezet az egymással 1-1-re végzett angol FC Chelsea (8 pont) és a francia Girondins Bordeaux (7) előtt. Itt csak az utolsó forduló dönt a két továbbjutóról, amikor is Chelsea-CFR Cluj és Roma-Bordeaux összecsapásokat rendeznek.

A C csoportban az FC Barcelona és a portugál Sporting Lisboa annak tudatában lépett pályára egymás ellen, hogy egyik is, másik is már biztos továbbjutó, ezzel együtt pazar meccs kerekedett a lisszaboni találkozóból. Az 5-2-es idegenbeli sikerrel már csoportgyőztes katalánoknál az argentin Lionel Messi parádézott, gólt rúgott, amellett gólpasszt is adott, méghozzá a 100. BL-mérkőzését játszó francia csatártárs Thierry Henrynak, aki így különösen emlékezetessé tehette magának a "századosságot". Ebben a négyesben az "alvégiek" mérkőzésén az ukrán Sahtar 5-0-val lelépte svájci vendégét, az FC Baselt.

A már továbbjutottak listája:
Arsenal (angol), Atlético Madrid (spanyol), FC Barcelona (spanyol), Bayern München (német), Internazionale (olasz), Juventus (olasz), Liverpool (angol), Manchester United (angol), Olympique Lyon (francia), FC Porto (portugál), Real Madrid (spanyol), Sporting Lisboa (portugál), Villarreal (spanyol)