Vágólapra másolva!
Nem indul egyéniben, csak a 4x50 méteres vegyesváltóban Cseh László a december 11. és 14. közötti rijekai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

"A kerettagok teljes erőbedobással készülnek a klubjukban. A pekingi olimpia után ezúttal Cseh Laci nem indul egyéniben, csak a 4x50-es vegyesváltóban" - mondta Kiss László szövetségi kapitány.

A Kőbánya SC kiválósága korábban jelezte: a számára három ezüstérmet hozó olimpiát követően a rövidpályás Eb-n nem lesz "számhalmozó", és majd edzőjével eldönti, milyen számokban szerepeljen.

A LEN, az európai úszószövetség elnöksége mindeközben úgy döntött, nem hoz általános szabályozást az új "csodadresszek" ügyében, a restrikciókat meghagyja a nemzeti szövetségek hatáskörében. Erről Gyárfás Tamás alelnök, a Magyar Úszószövetség első embere tájékoztatott azután, hogy e hétvégén tartotta első ülését a szeptember végén újjáválasztott LEN-Büro.

A vezérkar hosszas vitát folytatott az új úszószerelésekkel kapcsolatban, hiszen több országban már tiltják bizonyos korosztályokban a dresszek legújabb generációjának viselését, Magyarországon például a 15 év alattiak versenyein nem lehet ebben úszni, garantálandó az esélyegyenlőséget, hiszen a "szuperdresszek" meglehetősen sokba kerülnek. A LEN elnökség végül úgy határozott, hogy az ügyben a nemzeti szövetségekre bízza a döntést.

Határoztak arról is, hogy - a műugrókhoz hasonlóan - a szinkronúszóknál is évente, méghozzá a páratlan esztendőkben rendeznek ezentúl Európa-bajnokságot, s azt a szakág önállóan bonyolítja le.

A LEN vezetése utolsó figyelmeztetést küldött a szerb szövetségnek, amely még mindig nem rendezte azt a 7000 eurós büntetést, amelyet Milorad Cavic eindhoveni "magánszámáért" szabott ki a Büro (az olimpián később ezüstérmet szerzett úszó a márciusi Eb-n a dobogón olyan trikót viselt, amelyen egy politikai üzenet virított Koszovóval kapcsolatban). Amennyiben a belgrádiak nem fizetnek, versenyzőik nem indulhatnak a decemberi, rijekai rövidpályás Európa-bajnokságon.