Vágólapra másolva!
Tartja jó formáját az éllovas Hoffenheim a Bundesligában, az újonc 3-0-ra verte a Bielefeldet, és ezzel megtartotta hárompontos előnyét. A második helyen immáron a Bayern München tanyázik, amely 2-0-ra nyert a forduló előtt vele azonos pontszámmal álló Leverkusen otthonában. Huszti Szabolcs csapata, a Hannover is három ponttal gazdagodott, a magyar középpályás gólpasszal járult hozzá a diadalhoz.

A játéknap rangadóját a BayArenában vívták, ahol az egyaránt 28-28 ponttal álló Leverkusen és a Bayern találkozott. 13 percet kellett várni az első komolyabb eseményre, ekkor Helmes lövését tolta a léc fölé Rensing.

Nem sokkal később a kapufa segítette ki a bajorok portását egy szöglet utáni Henrique-fejesnél. Az első félóra egyértelműen a hazaiaké volt, Lúcio hibája után Helmes iramodhatott meg a labdával, és bár a beadása nem sikerült, a kipattanó ismét hozzákerült, de lövése az oldalhálóban kötött ki.

Szép lassan a müncheniek is bemelegedtek, főleg Schweinsteiger volt aktív, aki előbb a jobb sarok mellé helyezett, majd a léc alá tartó bombáját piszkálta ki Adler. A második félidőben is a szőke középpályás villant először, ívelt fejese után a lécen hagyott nyomot a labda. Az 59. percben egy újabb fejes viszont már a hálóban kötött ki, Zé Roberto beadása után Toni bólintása hozta meg a bajor vezetőgólt.

A Leverkusen jóval kevesebbet mutatott a második félodőben, de így is megvolt a lehetősége az egyenlítésre, ám Castro éles szögből még a kaput sem találta el. A túloldalon viszont eredményesen dolgozott össze a Ribéry, Klose páros, a francia sztár passza után a német válogatott csatár 16 méterről lőtte ki a jobb alsót, így góllal ünnepelte 250. Bundesliga-mérkőzését.

A 88. percben még Barnetta lécen landoló beadása okozott minimális izgalmas a bajor kapunál, de ez mit sem változtatott a tényen, hogy a Bayern magabiztosan nyerte a rangadót, jövő héten az éllovas Hoffenheim következik a Klinsmann-csapatnak.

Az a Hoffenheim, amely a Biefeldet is elintézte, Lőw Zsolt ezúttal a kispadon tekintette meg a mérkőzést, és onnan láthatta, hogy a félelmetes formában futballozó Ibisevic szokásos góljával megszerzi a vezetést az újoncnak az ötödik percben. A brazil Carlos Eduardo a 11. percben megduplázta a Hoffenheim előnyét, innentől pedig csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz a vége, 3-0 lett.

A nap legfölényesebb sikerét a BL-től búcsúzó Werder Bremen aratta, amely 5-0-ra verte a Frankfurtot, a perui Pizarro mesterhármast jegyzett. Nagyon fontos győzelmet aratott a Hannover, amelyben Huszti Szabolcs végig a pályán volt, és tevékeny részese volt a Karlsruhe elleni sikernek, mivel Hanke második góljánál ő varázsolta a csapattárs fejére a labdát. A Hannover így öt ponttal eltávolodott a veszélyes zónától, és a Cottbus is menekülőre fogta, a keletnémet gárda először szerzett három gólt az idény során, az áldozat a szintén az alsóházban tanyázó Gladbach volt.

Bundesliga, 15. forduló:
Werder Bremen - Eintracht Frankfurt 5-0 (3-0)
gól:
C. Pizarro (11., 20., 62.), Diego (44., 11-esből), Hunt (75.)

Bayer Leverkusen - Bayern München 0-2 (0-0)
gól:
Toni (59.), Klose (82.)

Hannover 96 - Karlsruhe 3-2 (3-0)
gól:
Hanke (12., 18.), Forssell (44.), illetve A. Da Silva (48., 11-esből), Stindl (87.)

Borussia Mönchengladbach - Energie Cottbus 1-3 (0-1)
gól:
Gohouri (59.), illetve Bradley (17., öngól), D. Sörensen (51.), Jula (85.)

1899 Hoffenheim - Arminia Bielefeld 3-0 (2-0)
gól:
Ibisevic (5.), Carlos Eduardo (11.), Copado (89., 11-esből)

vasárnap játsszák:
VfB Stuttgart - Schalke 04 17 ó
VfL Bochum - Hamburger SV 17
Borussia Dortmund - VfL Wolfsburg 17

Az állás:
1. 1899 Hoffenheim 15 40-20 34 pont
2. Bayern München 15 35-21 31
3. Hertha BSC 15 23-19 30
4. Bayer Leverkusen 15 32-19 28
5. Hamburger SV 14 22-22 26
6. Borussia Dortmund 14 25-18 24
7. Werder Bremen 15 37-26 23
8. FC Schalke 04 14 22-13 23
9. VfL Wolfsburg 14 32-22 22
10. 1. FC Köln 15 16-22 19
11. VfB Stuttgart 14 19-21 18
12. Eintracht Frankfurt 15 19-28 16
13. Hannover 96 15 18-29 16
14. Arminia Bielefeld 15 14-26 12
15. Energie Cottbus 15 11-25 12
16. Borussia Mönchengladbach 15 16-30 11
17. VfL Bochum 14 17-23 10
18. Karlsruher SC 15 14-28 10