Vágólapra másolva!
Kedden az E, az F, a G és a H csoport találkozóival folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája, több csapatnak komoly esélye van arra, hogy biztosítsa helyét a legjobb 16 között. A címvédő Manchester Unitednek a Villarreal otthonában egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz, de az egy ponttal egyébként szintén továbbjutó spanyol gárda győzni szeretne, hogy bebiztosítsa a csoportelsőséget. Az F csoportban a Bayern, Lyon kettősnek is elég egy pont a 16 közé jutáshoz, a G jelű négyesben még mind a négy csapatnak van esélye a továbbjutásra, de az Arsenal és a Porto van a legelőnyösebb helyzetben. A H csoportban a Juventus már páholyban van, a Real Madridnak viszont meleg perceket okozhat a fehérorosz BATE, ha egyáltalán lesz meccs a nagy havazás miatt.

Az E csoportban a címvédő Manchester United a Villarreal otthonába látogat. Mindkét csapat nyolc pontot szerzett eddig, egy békés döntetlen mindkettőnek elég lenne a továbblépéshez.

Manuel Pellegrini, a spanyolok edzője azonban a csoportelsőségre hajt, amit már kedden lerendezhet a Sárga Tengeralattjáró becenévre hallgató gárda, amennyiben odahaza legyőzi a Vörös Ördögöket. A két csapat negyedszer csap össze a BL-ben, és a gól eddig hiánycikk a párharcban, mivel eddig mind a három találkozó 0-0-ra végződött.

A Villarreal otthon még veretlen az elitligában, a MU viszont nem szeret Spanyolországba utazni, mivel mindössze egy győzelmet aratott, hét döntetlen és kilenc vereség mellett. Mindkét oldalon vannak komoly hiányzók, hazaiaknál Pellegrini nem számíthat sem Nihatra, sem Joseba Llorentére, míg a címvédőnél Van der Sar, Gary Neville és Berbatov el sem utazott Spanyolországba.

A csoport másik mérkőzésén az UEFA-kupát érő harmadik hely a tét, aki nyer, az már készülhet is a második számú kupasorozatra, ugyanis a glasgow-i meccs 0-0-ra végződött, és azonos pontszámnál elsőként az egymás elleni eredmény dönt.

Az F csoportban az ugyancsak nyolcpontos Olympique Lyonnak és Bayern Münchennek szintén nyolcaddöntőt érne egy-egy keddi döntetlen a Fiorentina, illetve a Steaua Bucuresti ellen. Amennyiben viszont az olasz csapat győzne a francia együttes ellen, még lenne számolgatni való az utolsó fordulóban. A Lyon, amely hazai pályán 0-2-ről mentett pontot a Violák ellen, sorozatban hatodszor juthat be az egyenes kieséses szakaszba, de Cesare Prandelli, a firenzeiek mestere reméli, hogy kedd este még nem dőlnek el a fontos kérdések a csoportban.

"A remény meccse lesz a Lyon elleni. Már megmutattuk az ősszel, hogy képesek vagyunk jól teljesíteni a nagycsapatok ellen, az a lényeg, hogy nem szabad ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint a korábbi találkozókon." Prandelli minden játékosára számíthat, miután Kröldrup és Jovetic is felépült, a Lyonból viszont hiányozni fog Clerc, Réveillére, Fábio Santos, Bodmer és César Delgado is.

A G jelű kvartettben az angol bajnokságban gyengélkedő Arsenalnak a Dinamo Kijev elleni győzelem biztos továbbjutást eredményezne, ukrán siker viszont nyílttá tenné a zárófordulót, főleg, ha a Porto nem győzne a Fenerbahce otthonában. Az Arsenalnál nem éppen ideális a hangulat, a londoniak a hétvégén 3-0-ra kikaptak a Manchester Citytől, ráadásul a társait kritizáló csapatkapitányt, Gallast Arsene Wenger leváltotta, és akkor a rengeteg sérültről (Nasri, Diaby, K. Touré, Walcott, Adebayor, Eboue, Sagna) még nem is tettünk említést. A statisztika az Ágyúsok sikerét ígéri, a Dinamo ugyanis még nem nyert Angliában, az Arsenal viszont 21 BL-meccs óta veretlen otthonában.

Forrás: AFP

Előttem az elődöm: Fabregas, az Arsenal új és Gallas, az Ágyúsok leváltott csapatkapitánya

A H csoportban a Real Madridnak még nem elég, ha nyer a BATE Boriszov vendégeként, a kilencszeres győztes spanyoloknak az is kellene, hogy a már továbbjutott Juventus pontot vagy pontokat raboljon az Európai Szuperkupa-győztes Zenittől. Kérdéses, hogy a BATE-Real meccs megrendezésre kerül-e, hétfőn ugyanis még arról szóltak a hírek, hogy a nagy havazás miatt a halasztás sem kizárt.

A keddi BL-program:
E csoport:
Aalborg BK (dán) - Celtic (skót) 20.45
Villarreal (spanyol) - Manchester United (angol) 20.45

A csoport állása:
1. Manchester United 8 pont (7-1)
2. Villarreal 8 (9-5)
3. Celtic 2 (1-5)
4. Aalborg 2 (5-11)

F csoport:
Bayern München (német) - Steaua Bucuresti (román) 20.45
Fiorentina (olasz) - Olympique Lyon (francia) 20.45

A csoport állása:
1. Lyon 8 pont (10-6)
2. Bayern 8 (6-2)
3. Fiorentina 3
4. Steaua 1

G csoport:
Fenerbahce (török) - FC Porto (portugál) 20.45
Arsenal (angol) - Dinamo Kijev (ukrán) 20.45

A csoport állása:
1. Arsenal 8
2. Porto 6
3. Dinamo Kijev 5
4. Fenerbahce 2

H csoport:
Zenit (orosz) - Juventus (olasz) 18.30
BATE Boriszov (fehérorosz) - Real Madrid (spanyol) 20.45 (?)

A csoport állása:
1. Juventus 10 pont - már továbbjutott
2. Real Madrid 6
3. Zenit 4
4. BATE 2