Vágólapra másolva!
Nagyon sokan fogták a fejüket, amikor tavaly nyáron a Real Madrid harmincmillió eurót fizetett az FC Porto brazil középhátvédjéért, Pepéért, de a bekk azóta bizonyította, hogy érdemes volt érte ennyi pénzt kiadni. Az időközben portugállá lett focista az Európa-bajnokságon is jól játszott, Törökország ellen gólt is szerzett.

Veiga ült a kispadon akkor is, amikor az együttes 2001-ben részt vett a hagyományos viareggói utánpótlástornán Olaszországban. A tradicionális viadal (először 1949-ben rendezték meg) az egyik legnagyobb ifjúsági seregszemlének számít, és a brazil gárda meglepően jól szerepelt a tornán: a csoportjában az Empoli FC-t és a Standard Liege-t is megelőzte, majd a nyolcaddöntőben csak 1-0-ra kapott ki a Juventus FC-től.

Pepe teljesítményére sem lehetett panasz, és fel is figyelt rá a portugál CS Marítimo, amely jó barátjával, Ezequiassal együtt le is igazolta a középhátvédet. A 18 esztendős hátvéd eleinte csak a tartalékok között kapott helyet, ám a bajnokság utolsó négy fordulójában pályára küldték, a Maritímo pedig kisebbfajta meglepetést okozott azzal, hogy megszerezte a hatodik helyet.

A következő idényben pedig a még mindig tizenéves futballista alapember lett a gárdában, a védelem tengelyében alig hagyott ki pár találkozót. Általában a holland Michael van der Gaag volt a partnere a hátsó alakzatban, és a két futballista remek párost alkotott.

A csapat mestere, a fehérorosz Anatolij Bisovec azonban a bajnokság második felében igyekezett kihasználni Pepe sokoldalúságát is, és előfordult, hogy a középpályán vette számításba a brazil játékost, sőt, tavasszal a Sporting Braga elleni idegenbeli bajnokin Pepe a csatársorban kapott helyet - és ő szerezte a meccs egyetlen találatát.

Ez volt egyébként a második gólja a szezon során, az elsőt még ősszel ünnepelhette - szintén a Braga ellen. Alighanem szívesen lépett pályára ellenük...