Vágólapra másolva!
A Barca vinné, a Chelsea-t viszont nem érdekli Andrej Arsavin, az orosz labdarúgó-válogatott csillaga, aki az osztrák-svájci közös rendezésű Eb-n robbant be a nemzetközi élvonalba.

Az orosz futball idei sikereinek hatására az olasz SKY Italia tévétársaság megvette az orosz labdarúgó-bajnokság mérkőzéseinek közvetítési jogát - adta hírül hétfőn a Vedomosztyi című orosz gazdasági lap.

Az értékesítő orosz NTV televízió sportadásainak vezetője szerint a szerződést - amely fordulónként két meccs közvetítésére vonatkozik a SKY Sport 1, illetve a SKY Supercalcio csatornán - próbalufinak lehet tekinteni, ugyanis csak a mostani szezon végéig szól; az olasz fél azután dönti majd el, hogy hosszabbít-e két évre.

Az adásvétel értékéről a felek nem nyilatkoztak, a Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló cég egyik oroszországi szakembere azonban 300-500 ezer dollárra becsülte az összeget.

Az NTV 2007-ben 92 millió dollárt fizetett négy évi közvetítési jogért, míg magának az orosz első ligának évi 25 millió dollárnál is kevesebb bevétele van a jogok eladásából.

Az üzlethez a vevő képviselője, Flavio Natalia szerint is nagy kedvet csinált, hogy idén a szentpétervári Zenit nyerte az UEFA-kupát, az orosz válogatott pedig bejutott a legjobb négy közé az Európa-bajnokságon.

(MTI)