Izgalmas hajrát, az újoncként visszatért Juventus FC, Napoli, Genoa triónak köszönhetően színesebb, érdekesebb bajnoki szezont produkáltak a Serie A klubjai. Minden egyesület számára akadt kihívás, volt, amelyik megfelelt, volt, amelyik kevésbé, de előfordult totális leégés is. Bajnok az FC Internazionale, ezüstérmes az AS Roma - ezek a nem éppen elhanyagolható momentumok azért megmaradtak a változások közepette.
A két kiemelkedő középcsapat a nagyok mögött ezúttal a Sampdoria és az Udinese lett.
Előbbinél megoldották az előző idény legkomolyabb problémáját, a támadó alakzat gyengeségét: a Claudio Bellucci-Antonio Cassano csatárpáros 22 gólt termelt, ehhez járult még hozzá a jobbhátvédből egy sorral előrébb lépett Christian Maggio a maga kilenc találatával, három kiemelkedő teljesítmény és a meggyőző hazai szereplés (Genovában csak kétszer szenvedtek vereséget az idény során, az AC Milantól és az AS Romától) elégnek bizonyult egy ilyen alapvetően masszív gárdának a hatodik helyhez.
Hasonló a helyzet az Udinesével is, Antonio di Natale, Fabio Quagliarella és Gökhan Inler személyében minden bizonnyal hárman is kint lesznek az Eb-n a Zebráktól, akik látványosan előrébb léptek a legutóbbi, csalódást keltett 11. helyezéshez képest. Mondhatni bejött nekik az élet, a szlovén Samir Handanovic a kapuban, a kolumbiai Cristián Zapata a védelemben, a fent említett három futballista pedig a középpályán és a csatársorban alkotott maradandót, Pasquale Marino edző, aki azután szerződött Udinébe, hogy az előző idényben bent tartotta a Serie A-ban a Cataniát, ismét büszke lehet az elvégzett munkára.
Mint ahogy büszkék lehetnek idei szereplésükre a Juventusszal együtt feljutott másik két újonc háza táján is. Hozzá kell tennünk, a Genoa és Napoli nem klasszikus zöldfülűként kezdte meg szereplését a Serie A-ban, mindkét gárda komoly múlttal és hagyományokkal rendelkezik, más kérdés, hogy éppen most hagynak maguk mögött egy sötétebb időszakot - Olaszországban előfordul az ilyesmi, elég, ha csak a Fiorentinára (vagy Florentina Violára?) gondolunk.
Ezeknél a csapatoknál tehát nem elérendő legfontosabb célként, hanem minimumként határozták meg az idény előtt a bennmaradást, és nem tekinthető világszenzációnak, hogy a duó tagjai a táblázat első felében végeztek. A piros-kék genovaiak a tizedik helyen zártak, ami alapjában véve nem érdemelne címlapot, de Marco Borriello teljesítménye miatt mégis gyakran beszédtémát szolgáltatott az együttes.
A csatár elmúlt öt évben összesen nem rúgott annyi bajnoki gólt, mint ebben az idényben, 19 találatával a Juve két ásza mögött harmadik lett a góllövők listáján úgy, hogy az Udinese ellen például oda-vissza mesterhármast vágott. Ez azonban még kevés lett volna az üdvösséghez, a kevésbé ismert, bizonyítani vágyó labdarúgók mellett sokat tapasztalt profik tették teljessé a Genoa keretét - tegyük hozzá, olyanok is, akikről máshol már lemondtak, erre a legjobb példa éppen az AC Milannál megragadni nem tudott Borriello.
Rosina megmentette a Torinót
Kicsit más a helyzet a nyolcadik helyen végzett Napolinál, ott ugyanis az ambíciózus és sok pénzzel felvértezett vezetőség nem kisebb célt tűzött ki, mint a régi dicsőség helyreállítását - Maradonástól, bajnoki címestől, nemzetközi szerepléssel megfűszerezve... Ennek a tervnek egyik fázisát tudta le most a csapat, mindezt nemrég külön cikkben fejtettük ki részletesen.
A két fenti gárda közé ékelődött, kilencedik pozícióban végzett Atalantánál pedig megállt az idő, pontosan ugyanazt írhatjuk le a bergamóiakról, mint egy évvel ezelőtt: Cristiano Doni remekelt, ám mivel több hasonló klasszis nincs a keretben, az együttes ismét belesüppedt a középmezőnybe. Persze mindez más szempontból is megközelíthető, hiszen milyen sokan szerettek volna a táblázat alsó felében végzett egyesületek közül úgy "süppedni", mint az Atalanta!
Például a Livorno, amelyet idén már nem mentett meg Cristiano Lucarelli, mint ahogy a Parma FC-t sem a tréner Claudio Ranieri és a kölcsöncsatár Giuseppe Rossi, a Torinót azonban remek irányítója, Alessandro Rosina igen - ezért kell vigyázni az értékekre... Az Empoli FC legutóbbi szenzációs hetedik helyezése után most kiesett, ez utóbbira leginkább a balszerencse kifejezés illik, hiszen ugyanennyi erővel végezhetett volna 18. helyen a Catania, a Reggina, a Siena vagy a Cagliari is - az "alsóházi vígasságokkal" néhány hete szintén részletesen foglalkoztunk.
Megérte tehát hétről hétre figyelemmel kísérni az olasz szezont, és nem lesz ez másként a következő szezonban sem, hiszen a bajnoki címért folytatott küzdelemnek három, vagy akár négy szereplője lehet, újra megtréfálhatja a nagyokat egy-két meglepetéscsapat és megismerkedhetünk néhány reményteljes újonccal is. Ahogy azt televíziós körökben - lényegesen kevesebb meggyőződéssel - mondani szokás, maradjanak velünk!