Kiszámítható, de izgalmas a Premier League

A topligák közül szokás szerint a Premier League ért véget leghamarabb, és ennek megfelelően a megszokott év végi értékelésünket is Angliával kezdjük. Túl nehéz dolgunk nincsen, mert igazán nagy szenzáció nem született, az első két helyet ugyanaz a két együttes szerezte meg, mint a legutóbbi két idényben, ám párviadaluk rendkívül szoros volt, és mögöttük azért akadtak kisebbfajta meglepetések.

Elöljáróban annyit mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy az angol pontvadászat, amely sokak szerint az egyik legszínvonalasabb Európában, még sohasem volt ennyire egyoldalú, legalábbis ami az élmezőnyt jelenti. Ugyan a bajnokság elején megint akadt olyan gárda, amely sokáig tartotta magát a dobogón (a legutóbbi idényben a Portsmouth FC, most a Manchester City vett villámrajtot), de a négy sztárgárda igen csak hamar kibérelte magának az első négy helyezést - és innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy közöttük mi lesz a sorrend. Ráadásul ez a négy csapat a Bajnokok Ligájában is remekelt, így a szigetországban megoszlanak a vélemények arról, hogy mindez jó-e az angol futballnak, vagy sem: a bajnokság rendkívül kiszámítható, a legjobb futballisták a négy élcsapatban koncentrálódnak, ugyanakkor a nemzetközi kupaporondon ez sikereket eredményez. Nekik legyen mondva...

A Manchester United drukkerei mindenesetre pozitív előjelnek vehetik, hogy az élmezőny utoljára az 1998-99-es idényben volt ilyen szoros - amikor a Vörös Ördögök megnyerték a Bajnokok Ligáját. A mostani pontvadászatban ugyanis éppen úgy, mint kilenc évvel ezelőtt, mindössze négy pont választotta el egymástól az aranyérmest és a harmadik helyezettet, és egészen az utolsó fordulókig három gárda versengett az elsőségért.

Közülük a MU és a Chelsea kiléte nem volt meglepő, az Arsenalé viszont annál inkább - az Ágyúsok a legutóbbi idényben csak negyedikek voltak, ráadásul a nyáron eladták legnagyobb sztárjukat, Thierry Henryt. Ez azonban nem hátránynak, hanem előnynek bizonyult, hiszen a csapategység sokkal jobb lett, és a londoniak a bajnoki hajráig ott voltak az első két hely valamelyikén. Végül azonban éppen azért nem nyerhették meg a bajnokságot, ami addig az erényük volt: a szűk keret fantasztikus csapategységet teremtett, de a megfelelő kiegészítő emberek hiánya a sérülésekkel együttesen már túl nagy tehernek bizonyult. Eduardo da Silva, Robin van Persie vagy Mathieu Flamini kiesését Arsene Wenger nem tudta megfelelően kompenzálni, bármilyen zseniálisan is zsonglőrködött a fiatal tehetségekkel - ugyanakkor kicsi a valószínűsége, hogy a gall mester változtat a tőle megszokott játékospolitikán.

Az Arsenal sokáig tartotta a lépést a Manchesterrel

Márpedig a Manchester United és a Chelsea FC éppen azzal nőtt az Arsenal fölé, hogy gyakran a kispadon is válogatott futballisták, sőt, világklasszisok ültek. Mindez elsősorban a Chelsea-re volt igaz, ahol például Andrij Sevcsenko végigasszisztálta a bajnoki hajrát: a 19. fordulót követően mindössze egyszer kapott negyedóránál több időt, pedig januárban Didier Drogba nem is állt a csapat rendelkezésére az Afrika-kupa miatt. A Kékek játékoskeretének minőségét jól mutatja, hogy bár a szezon elején, José Mourinho menesztését követően sokan leírták a gárdát, a klub végül egészen az utolsó fordulóig harcban állt az aranyért, és csak nüanszokon múlott, hogy nem lett ismét bajnok. Tény, hogy a londoniak az eredményességet a látványosság elé helyezték, amit a kilenc darab 1-0-s győzelem is jelez, de hát ezért is ugyanannyi pontot adnak, mintha meccsenként négyszer találtak volna be. Más kérdés, hogy az 1-0-s eredményben mindig benne van az ellenfél egyenlítésének lehetősége, és a Kékek hívei szerint éppen ez volt az oka annak, hogy nem lettek aranyérmesek: elsősorban a Wigan Athletic elleni hazai bajnokit hozzák fel példaként, ahol az ellenfél a hajrában egalizált. Avram Grant mester persze a BL megnyerésével még mindig felülmúlhatja José Mourinhót, akihez mindig hasonlítják, azon viszont megoszlanak a vélemények, hogy a Chelsea az izraeli tréner miatt, vagy éppen annak ellenére jutott el a Bajnokok Ligája fináléjába.

A Chelsea idén a BL-ben is lenyomta a Liverpoolt

A Manchester United esetében nincsenek ilyen viták, Sir Alex Ferguson edzői nagyságát mindenki elismeri - a tizedik bajnoki cím után elég nagy dőreség lenne nem így tenni. Akárcsak a Chelsea-nél, a MU-nál is rendkívül bő volt a keret (gondoljunk csak arra, hogy a korábban alapembernek számító jobbhátvéd, Gary Neville egyetlen bajnokin sem játszott), főleg a középpályán volt nagy variálási lehetősége a trénernek, akinek döntéseit a szurkolók gyakran nem értették, de az eredmények szinte mindig őt igazolták. Arról nem is beszélve, a manchesterieknél játszott a világ jelenleg alig vitathatóan legjobb (és Angliában hivatalosan is annak számító) futballistája, Cristiano Ronaldo.

A portugál ugyan szélsőnek számít, de a támadó részlegben szinte teljesen kötetlenül futballozhatott, és ennek is köszönhető a 31 találata - ami gólkirályi címet ért a számára. Nem mellékesen a Premier League-ben utoljára az 1995-96-os bajnokságban szereztek gólkirályságot ilyen sok góllal, akkor Alan Shearer jutott 31-ig. Cristiano Ronaldónak ráadásul hasonlóan kongeniális társai voltak Wayne Rooney és Carlos Tévez személyében: a trió összesen 57 gólt ért el - a Premier League mezőnyében ennél 15 klub (a teljes csapat) kevesebbet ért el. De nem csak a támadórészleg remekelt a Manchesternél, hanem a védelem is, hiszen a MU mindössze 22 gólt kapott, ami a legjobb eredménynek számított a bajnokságban, és Premier League-rekordot jelentett a klub számára.

M
Mennybe mentek a Vörös Ördögök

A "nagy négyesből" ezúttal a Liverpool FC maradt le egy kicsit, és a Vörösök először zárták trófea nélkül a szezont, amióta Rafa Benítez ül a csapat kispadján. A klub háza táján a spanyol tréner személye egész évben beszédtéma volt, köszönhetően az új, amerikai tulajdonosoknak, és emellett szinte elsikkadt, hogy Benítez vezérletével az előző idényhez képest fejlődött a csapat, hiszen nyolc ponttal többet szerzett - más kérdés, hogy ez ezúttal csak a negyedik helyre volt elég. Pedig a liverpooliaknak végre volt egy olyan csatáruk, aki futószalagon ontotta a gólokat: a nyáron rekordösszegért megvett Fernando Torres 24 gólig jutott, vagyis a megvétele maximálisan bevált. A szintén nagy összegért igazolt Ryan Babel azonban nem tudott kiegyensúlyozottan jól futballozni, és ugyanez igaz volt Yossi Benayounra is. A középpályás Steven Gerrard viszont ismét csúcsformában játszott, 11 gólja mellett 11 gólpasszt adott, és a bajnokság második felére remekül összeszokott Fernando Torresszel - amire már lehet építeni.