Vágólapra másolva!
Amikor 2006 nyarán a Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta az élvonalból a Ferencváros csapatát, senki sem gondolta, hogy két évvel később még mindig a másodosztályban szerénykedik a patinás klub. Az első év sikertelensége után a 2007-2008-as bajnokságnak úgy vágtak neki a zöld-fehérek, hogy most majd megmutatják, ehhez képest hiába jött angol tulajdonos, hiába ígérte Kevin McCabe, hogy hamarosan itt a Kánaán, meg a Bajnokok Ligája-szereplés, egyelőre két "kiscsapat" is a Fradi előtt áll. A rutinbeli különbségről csak annyit: Lipcsei Péter egymaga több élvonalbeli szerepléssel dicsekedhet, mint a Szolnok teljes kerete, s több gólt rúgott, mint a Tisza-parti együttes, illetve a Kecskemét listavezető csapatának összes játékosa. Csak ez jelen esetben mit sem ér...

Kilenc évadot már lehúzott a legjobbak között a Szolnok labdarúgócsapata, ám erre csak az idősebbek emlékezhetnek. A csapat 1938-ban mutatkozott be az első osztályban, ahol a 9. helyen zárt, legnagyobb sikerét 1941-ben érte el, amikor bronzérmes és Magyar Kupa-győztes lett.

Az 1910-es alapítású klub most ismét történelmi lépés előtt áll, bár a hétvégén elszenvedett 4-1-es kazincbarcikai vereséggel átadta helyét a Kecskemétnek, még van esélye az első hely megszerzésére.

Vígh Tibor csapata a három éllovas közül a legrutintalanabb, a játékoskeret mindössze 104 élvonalbeli mérkőzést és egy gólt tud felmutatni - utóbbit a Pápán játszó Remili révén.

Az NB II-ben azonban nem csak a rutin számít, a kecskemétiek 21 mérkőzésből 15-öt megnyertek, két döntetlen mellett csupán a Tököl (2-1), a Vecsés (2-1), a Kecskemét (1-0) és a már említett Kazincbarcika (4-1) tudott nyerni ellenük - miközben a Ferencvárost oda-vissza legyőzték!

A két héttel ezelőtti, FTC elleni hazai sikerkor a Rézsó - Pintér L., Antal, Balogh, Gohér - Kiss Z., Szalai, Ulvicki (Nagy P., 90.), Bogdán (Mile K., 70.; Gulyás, 90.) - Farkas, Remili összeállításban szerepelt az együttes.

Kiss Zoltán és Lipcsei Péter véleménye a szolnoki rangadóról:


A Szolnok játékoskerete:
Kapusok: Kolláth Ferenc, Rézsó Péter
Védők: Antal Gábor, Balogh Pál, Gohér Gergo, Kiss Zoltán, Pintér László, Urbán-Szabó Viktor
Középpályás: Bogdán Gábor, Felföldi Márk, Freud Gábor, Gulyás Gábor, Mile Krisztián, Mile Tamás, Nagy Péter, Szalai Botond, Ulvicki Mihály
Csatárok: Domokos Imre, Farkas Krisztián, Remili Mohamed

A Szolnok mérkőzései (2007-2008):
1. forduló:
Tököl FC - Szolnok 2-1
2. forduló: Szolnok - Jászberény SE 2-1
3. forduló: Cegléd - Szolnok 0-4
4. forduló: Szolnok - Baktalórántháza 2-1
5. forduló: Ferencváros - Szolnok 1-2
6. forduló: Szolnok - Kazincbarcika 1-0
7. forduló: Vecsés - Szolnok 2-1
8. forduló: Szolnok - Vác-Újbuda 3-0
9. forduló: BKV Előre - Szolnok 1-1
10. forduló: Orosháza - Szolnok 0-2
11. forduló: Szolnok - Makó FC 0-0
12. forduló: Bőcs KSC - Szolnok 1-2
13. forduló: Szolnok - Mezőkövesd 2-1
14. forduló: Kecskeméti TE - Szolnok 1-0
15. forduló: Szolnok - Tuzser 1-0
16. forduló: Szolnok - Tököl FC 2-0
17. forduló: Jászberény SE - Szolnok 1-2
18. forduló: Szolnok - Cegléd 2-1
19. forduló: Baktalórántháza - Szolnok 0-1
20. forduló: Szolnok - Ferencváros 2-1
21. forduló: Kazincbarcika - Szolnok 4-1