Vágólapra másolva!
Az FC Internazionale magabiztosan vezeti a Serie A-t, és versenyben van a Bajnokok Ligájában, valamint az Olasz Kupában is, ami persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy milyen klasszisok állnak a csapat rendelkezésére. A sok sztár között ott van az argentin Julio Ricardo Cruz is, aki az elmúlt években többször is csak harmadik-negyedik számú csatárnak számított a klubnál, de sohasem panaszkodott vagy hőzöngött emiatt, hanem csendben tette a dolgát, azaz sorozatban termelte a gólokat.

Arról nem is beszélve, hogy meg is sérült, aminek köszönhetően a 2004-2005-ös pontvadászat első felét is ki kellett hagynia.

A bajnokság hajrájában azonban megint rendszeresen pályára lépett, és szokásához híven megbízható kiegészítő embernek számított: az utolsó 11 bajnokin ötször volt eredményes, győztes találatot szerezve egykori klubja, a Bologna, illetve a Juventus ellen is - a torinói klubnál lassan már mumusként tekintettek az argentin csatárra.

Az Inter mestere, Roberto Mancini azonban továbbra is első számú cserecsatárként vette őt számításba, de Cruz nem panaszkodott, hanem tette a dolgát: a Palermo elleni bajnokin például az utolsó 20 percre beállva kétszer is eredményes volt, az FC Porto elleni BL-mérkőzésen pedig fél óra alatt duplázott, megfordítva a meccset az Inter javára.

Teljesítményének köszönhetően egyre több pletykát lehetett hallani arról, hogy távozhat a klubtól, hiszen szerződése 2006 nyaráig szólt, de Cruz hamarosan 2008-ig meghosszabbította kontraktusát - és a szezon második felére beverekedte magát a kezdő tizenegybe. A pontvadászatot 15 találattal zárta, amivel ő lett a klub házi gólkirálya, megelőzve Adrianót, Álvaro Recobát és Obafemi Martinst.

Remek formája elég volt ahhoz, hogy visszakerüljön a nemzeti csapatba, hiszen 2005 novemberében José Pekerman meghívta őt az Anglia elleni barátságos mérkőzésre. Cruz három és fél év után léphetett ismét pályára a címeres mezben, és a következő, Katar elleni találkozón be is talált. 2006 februárjában a Horvátország elleni felkészülési találkozón is beállt, ám a többi tavaszi mérkőzésen nem játszott a válogatottban, így megint kérdéses volt, hogy bekerül-e a világbajnoki keretbe. Pekerman azonban bízott Cruzban, és kivitte a támadót a németországi viadalra.

Cruz természetesen itt is csak cserecsatárnak számított Hernán Crespo, Carlos Tévez, Javier Saviola és Lionel Messi mögött. A hollandok elleni, harmadik csoportmérkőzésen csereként léphetett pályára, majd némi meglepetésre Pekerman a Németország elleni negyeddöntőn is beküldte őt.

Sőt, Cruz még a tizenegyespárbajban is szerepet kapott, hiszen ő rúgta az argentinok első büntetőjét, és magabiztosan talált a hálóba. Mások azonban nem céloztak ilyen pontosan, így az albiceleste búcsúzni kényszerült a tornáról.