Vágólapra másolva!
Európa négy legerősebb labdarúgó-bajnokságának mindegyikében lesz legalább egy csúcsrangadó a hét végén. A Serie A-ban vasárnap 15 órakor a tavalyi dobogós AS Roma a Juventust fogadja, míg a Premier League-ben szintén a hét utolsó napján - 17 órakor - rendezik a Manchester United-Chelsea találkozót, amelyen a vendégek kispadján már nem José Mourinho ül majd. Szintén ekkor meccsel a Karlsruhe a Bayern Münchennel, s bár ez a találkozó inkább csak a magyar drukkerek számára rangadó, nem kizárt, hogy Hajnal Tamásék hazai környezetben megtréfálják az UEFA-kupában igyekvő bajorokat. A német bajnokság tavalyi végeredménye alapján a bajnok Stuttgart és a dobogós Werder szombati csatája azonban mindenképp nagy meccsnek számít. Szintígy a Primera División szombat késő esti, 22-kor kezdődő Barcelona-Sevilla összecsapása.

Forrás: [origo] Nézzen Bundesliga-gólokat!

A listavezető Bayern München látogat Hajnal Tamás csapatához, az újonc Karlsruhéhoz a német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.

A két együttes legutóbb az 1997/98-as szezonban találkozott egymással bajnoki mérkőzésen, akkor mindkét találkozó 1-1-es döntetlennel végződött, a bajor sztárcsapat kapujában pedig Oliver Kahn állt, akinek a mostani az utolsó szezonja.

Hajnalék eddig várakozáson felül szerepeltek az élvonalban, a hatodik helyen állnak. Ebben főszerepet játszott a magyar válogatott középpályás is, aki már három gólt szerzett a szezonban, többek között neki volt köszönhető, hogy csapata megverte már a címvédő VfB Stuttgartot és a kupagyőztes 1. FC Nürnberget is. Hajnal ezeken a meccseken lőtte góljait.

Dárdai Pál együttese, a tabellán ötödik Hertha BSC a negyedik Borussia Dortmundot fogadja, míg a Hannover (Huszti Szabolcs gárdája) a Bayer Leverkusent látja vendégül.

A bajnokság 2006-2007-es végeredménye alapján rangadónak számít a bajnok Stuttgart brémai vendégjátéka, idén azonban a felzárkózásért küzdenek a gárdák: a VfB kilencedik, a Werder pedig mindössze 13. a táblázaton.

Bundesliga, 6. forduló:
pénteki eredmény:
VfL Bochum - Eintracht Frankfurt 0-0
szombat:
Schalke 04 - Arminia Bielefeld 15.30
Werder Bremen - VfB Stuttgart 15.30
Hamburger SV - 1. FC Nürnberg 15.30
Hertha BSC - Borussia Dortmund 15.30
FC Energie Cottbus - VfL Wolfsburg 15.30
Hansa Rostock - MSV Duisburg 15.30
vasárnap:
Hannover 96 - Bayer Leverkusen 17
Karlsruhe - Bayern München 17.