Vágólapra másolva!
A nyári világbajnokság második legjobb játékosa, az aranyérmes olasz válogatott kapitánya a másodosztályba visszasorolt Juventus FC-től szerződött a Real Madridhoz, amelynek híresen szellős védelmét kellene olyan áthatolhatatlan fallá formálnia, mint amilyenné korábban az AC Parma, a Juventus FC, illetve az olasz válogatott hátsó alakzatát is tette.

Az olasz válogatott csapatkapitánya harmadik, könnyen lehet, hogy utolsó vébéjén, 33 évesen jobban futballozott, mint korábban valaha: csapata mind a hét mérkőzését végigjátszotta, 690 pályán töltött perc alatt mindössze 11 alkalommal szabálytalankodott, és egyetlen sárga lapot sem kapott.

Teljesítménye jutalmául ő emelhette magasba a világbajnoki trófeát a berlini döntőt követően, ráadásul megkapta a világbajnokság második legjobb játékosának járó ezüstlabdát (bár sokak szerint Zinédine Zidane helyett neki járt volna az első díj).

Cannavaro és az olasz válogatott ünneplését alaposan beárnyékolta a bundabotrány, amelynek következtében a Juventust visszasorolták a másodosztályba, ahová a csapat legjobb játékosai, így a vb óta egyértelműen a világ legjobb védőjének tartott Fabio sem volt hajlandó alászállni, inkább, pályafutása során először, külföldre szerződött.

Forrás: EPA

Elmondása szerint nem volt könnyű meghoznia ezt a döntést, de sokat segített neki, hogy nem idegenek közé került, hiszen edzője ugyanúgy Fabio Capello a Realnál is, mint legutóbb a Juventusnál, ráadásul a játékosok között is akad egy tavalyi csapattárs, Émerson személyében.