Vágólapra másolva!
Nem történt se meglepetés, se csoda a labdarúgó UEFA-kupa elődöntőinek visszavágóin, miután az Espanyol és a Sevilla jutott be a május 16-i, glasgow-i fináléba. Az Espanyol a hazai 3-0-s siker után Brémában is nyert 2-1-re, míg a címvédő Sevilla ledolgozta egygólos hátrányát, s végül 2-1-es összesítéssel múlta felül az Osasunát.

Ötezer svájci frank befizetésére kötelezte Stijn Stijnenst, belga válogatott kapusát az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). A hálóőr egy fenyegető nyilatkozatáért kapta a büntetést, ugyanis a Portugália elleni, március 24-i Eb-selejtező előtt a Gazet Van Antwerpen című lapban azt mondta: "a tervek szerint két perc elteltével úgy támadjuk meg Cristiano Ronaldót, hogy el kelljen hagynia a pályát."

A portugál szövetség a cikk megjelenése után panaszt tett az UEFA-nál. Stijnen még a meccs előtt kijelentette, félreértették, amit mondott. "Belgiumnak a kezdő sípszótól agresszíven kell futballoznia és a találkozó igazi csata lesz, Ronaldóról nem beszéltem, mint célpontról" - állította a később a kapuvédő.

Az UEFA ezenkívül szurkolói sportszerűtlen viselkedése miatt az Osasunát 45 ezer, a Glasgow Rangerst 12 ezer euróra büntette. A rendbontások a két együttes március 14-én, Spanyolországban rendezett UEFA Kupa-meccsén történtek, a tét a 16 közé jutás volt.