Vágólapra másolva!
A listavezető Manchester United 0-2-ről fordítva nyert 4-2-re az Everton otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában, s mivel üldözője, a címvédő Chelsea csak döntetlent játszott a vendég Boltonnal, öt pontra nőtt az előnye. Mindkét sztárcsapat három meccset játszik még a PL mostani idényében, egyet ezek közül éppen egymás ellen. A Bundesligában ismét kikapott a Bayern - ezúttal hazai pályán a Hamburgtól -, így szinte biztos, hogy tizenkét év után lemarad a Bajnokok Ligájáról.

A Primera División 32. fordulójának nyitómérkőzésén a Bajnokok Ligája-részvételre ácsingózó Atlético Madrid a kiesés ellen küzdő Betist fogadta. A Luis Fernandez érkezés óta határozottan összeszedettebb sevillaiak ezúttal is remekül helytálltak, és végül begyűjtötték a helyzetükben oly fontos egyik bajnoki pontot.

A második szombati összecsapáson a Valencia a szezon meglepetéscsapatával, a fordulót a hetedik helyről kezdő Recreativóval csapott össze. Az első félidőben bátran játszott a huelvai együttes, és a Liverpool kölcsönjátékosa, Florent Sinama-Pongolle révén több alkalommal is alaposan ráijesztett a hazai szurkolókra. A Valencia nem találta a ritmust, meglehetősen körülményesen és kiszámíthatóan terelgették a labdát Quique Sánchez Flores tanítványai.

A mérkőzés menete a második félidőre sem változott, a játékrész első negyedóráját követően mégis három perc alatt eldöntötte a találkozót a Valencia. Előbb David Silva keverte meg a vendégvédőket, majd rúgatott egy gólt a szezonban korábban csak egyszer eredményes Joaquínnal, hogy a válogatott szélső három perccel később Silva beadását szépségdíjasan a léc alá bombázva megduplázza góljai számát.

Primera División, 32. forduló:
Atlético Madrid - Betis 0-0

Valencia - Recreativo 2-0 (0-0)
gól:
Joaquín (60., 63.)