Vágólapra másolva!
Az európai topligák közül két helyszínen már bajnokot avattak, de Németországban, Angliában és Spanyolországban az utolsó pár fordulóra maradt a döntés. Alábbi összeállításunkban az utóbbi hetek formája és a hátralévő fordulók párosítása alapján próbáltuk felvázolni az esélyeket, tippeltünk arra, hogy szerintünk ki lesz a befutó a bajnoki címért folyó versengésben, kik léphetnek ki a nemzetközi porondra, mely gárdák búcsúznak majd az élvonaltól. Persze a lényeges dolgok úgyis a pályán dőlnek el, így ez csak amolyan játék a számokkal, úgyhogy az utólagos korrigálás jogát fenntartjuk magunknak.

Spanyolországban mindössze két pont választja el egymástól az első Barcelonát és a harmadik Real Madridot, és tekintve, hogy hétszer lépnek még pályára a csapatok, nehéz okosnak lenni.

Az élen álló hármas közül a katalánok sorsolása tűnik a legjobbnak, a címvédőnek az Atlético elleni madridi túra és az Espanyol ellen - hazai pályán - sorra kerülő városi derbi tűnik a legrázósabb feladatnak, de egy győzelem és egy döntetlen által négy pont összegereblyézhető ezen a két fellépésén, a Levante, a Sociedad, a Betis, a Getafe és a Gimnástic legyűrése pedig kötelező feladat, ha trófeával akarja zárni a szezont Frank Rijkaard csapata.

Az is a gránátvörös-kékek malmára hajthatja a vizet, hogy a Sevilla és a Real Madrid még meccsel egymással, az andalúzoknak a negyedik helyen tanyázó Zaragoza ellen is lehetnek nehéz percei, a királyi gárda is találkozik még az aragóniaiakkal, és megy Bilbaóba is, ahol az elmúlt években nem sok sikerélmény érte.

A Zaragoza és a Valencia ádáz küzdelmet folytathat a BL-indulással kecsegtető negyedik pozícióért, döntő lehet a párharc kimenetele szempontjából a 34. fordulóban esedékes összecsapásuk, amelynek Mestalla-stadion ad otthont. Ha ott nyer a Valencia, akkor már nem valószínű, hogy elbukja a negyedik helyet, mivel a Zaragoza még a Real Madrid és a Sevilla skalpját is kénytelen begyűjteni, hogy előzni tudjon.

Az egyik UEFA-kupás hely azért minden bizonnyal meglesz a 95-ös KEK-győztesnek, a másikra az Atlético, az idény meglepetéscsapatának számító Recreativo és a szintén erőn felül teljesítő Santander pályázhat, tippünk szerint nagy versenyfutásban végül a madridiak érnek révbe a Racing előtt.

A tabella végén szerénykedők közül a Gimnástic abban bízhat, hogy sikerült egy nagy hajrát indítani a két sorstárs (Real Sociadad, Levante) legyőzésével, de szerintünk végül mindhárman zuhannak a második ligába.