Vágólapra másolva!
Az idén Valentin-nap a labdarúgás szerelmeseinek is ünnepnap lehet, hiszen február 14-én folytatódik a 2006-2007-es nemzetközi kupaidény az UEFA-kupa második fordulójának első mérkőzéseivel. A sorozatban rögtön rendhagyó kör kezdődik, hiszen csak 15 párosításban küzdenek a csapatok a Feyenoord kizárása miatt, de izgalomban várhatóan nem lesz hiány, elvégre még hat korábbi győztes is versenyben van, és még 15 ország képviselteti magát.

Két topligás együttes találkozik a Livorno-RCD Espanyol felvonásban, amelyet zárt kapuk mögött rendeznek majd - a livornói Armando Picchi-stadion ugyanis nem felel meg az olasz szurkolói botrány után hozott, megszigorított biztonsági követleményeknek. A spanyol együttesből viszont három kulcsember is hiányzik sérülés miatt: Iván de la Pena, Raúl Tamudo és Jonatas sem épült fel a meccsre.

A harmadik topligás párviadalra Leverkusenben kerül sor, ahol a Bayer a Blackburn Roverst fogadja. Ezen a találkozón jó esély van arra, hogy sok gól születik, hiszen a gyógyszergyáriak az összes eddigi meccsükön legalább két találatot kaptak, és védelmükből sérülés miatt hiányozni fog a brazil Juan. A Rovers viszont az utóbbi időben gólerős norvég középpályást, Morten Gamst Pedersent lesz kénytelen nélkülözni hasonló okból.

Ugyan nem két topligás gárda mérkőzik egymással, mégis a Werder Bremen-Ajax Amsterdam összecsapás ígérkezik a legnagyobb rangadónak. Ősszel még alighanem a brémaiakat tartották volna esélyesebbnek a továbbjutásra, de a Werder tavasszal egyelőre korántsem szerepel olyan jól (legutóbbi két bajnokiját elveszítette), míg az Ajax kezd lendületbe jönni.

A német gárda a télen éppen az Ajaxtól vette meg a svéd csatárt, Markus Rosenberget, aki azonban nem játszhat új csapatában, hiszen a régiben már szerepelt az UEFA-kupában, így Miroslav Klose mellett alighanem Aaron Hunt rohamozhat majd. Ami az Ajaxot illeti, az utóbbi időben érdekes módon a kispadra szorult Klaas Jan Huntelaar várhatóan megint nem kezd, inkább a télen szerződtetett brazil Leonardo kap lehetőséget Henk ten Catétól.

A skót Rangers FC-nek külön motivációt jelenthet, hogy a fináléra májusban Glasgow-ban kerül sor, tehát ha a gárda eljutna odáig, akkor a döntőben hazai pályán szerepelhetne. A csapatot Tel-Avivba szállító (a skótok a Hapoel ellen lépnek pályára) repülőgép pilótája egyébként nem volt más, mint az Iron Maiden nevű heavy metal-zenekar énekese, Bruce Dickinson - aki Ugo Ehiogut, Kevin Thompsont, Dado Prsót és Thomas Buffelt nem szállíthatta el, mivel ők sérülés miatt nem játszanak. Érdekesség egyébként, hogy ezen a meccsen mind a két gárdánál más edző ül majd a kispadon, mint az utolsó őszi UEFA-kupa-mérkőzésen: a Hapoelnél Yitzhak Shumot Nir Levin, a Rangersnél pedig Paul le Guent Walter Smith váltotta.

Persze ne gondoljuk, hogy Le Guen nem lesz érdekelt az UEFA-kupa aktuális körében, hiszen ő azóta már a Paris Saint-Germain mestere, a párizsiak pedig az AEK Athénhoz látogatnak majd. Ez az egyetlen párosítás, ahol némi magyar érdekeltség is lesz, hiszen az athéni gárdában nagy valószínűséggel Tőzsér Dániel is pályára lép. (A Nancyval Rudolf Gergely is érdekelt a sorozatban, de ő mostanság nem került a nagycsapat közelébe.)

Forrás: EPA

Tőzsér Dániel (jobbra) a BL-ben már hozzászokhatott a kemény feladatokhoz

Bár az AZ Alkmaar könnyen bajba kerülhet a Fenerbahce ellen, Louis van Gaal, a hollandok edzője egyfajta Grand Slamre készül, mivel korábbi csapatai közül az Ajaxszal és a Barcelonával is jobbnak bizonyult már egy-egy török ellenfelnél. Az amszterdamiakkal a KEK 1993/94-es kiírásában 6-1-es összesítéssel ejtette ki a Besiktast, míg a katalánokkal a BL 2002/03-as csoportkörében oda-vissza elverte a Galatasarayt.

Ez a párharc korántsem ilyen lefutott, bár az a németalföldiek önbizalmát növelheti, hogy a Fener még nem jutott tovább az egyenes kieséses szakaszban holland csapat ellen, pedig négyszer is megpróbálta. Az a gárda, amelyik túléli ezt a kört, egy állomással később a Waregem-Newcastle csörte győztesével meccsel, mondani sem kell, hogy toronymagasan az angolok számítanak a favoritnak, a Szarkák amúgy is szeretnek belga riválissal találkozni, amiről az Antwerpen és a Lokeren futballistái tudnának mesélni.

Frédéric Dindeleux, a Waregem hátvédje egykori játszótársával nézhet farkasszemet, Antoine Sibierski, a Newcastle támadója ugyanis még a Lille-ben volt a csapattársa a 93/94-es szezonban, Geert De Vlieger és Celestine Babayaro is örömmel üdvözölheti majd egymást, ők ketten anno az Anderlechtnél igyekeztek elhárítani az ellenfelek támadásait, De Vlieger a kapuban, Babayaro pedig a bal oldalon.

A Sahtar Doneck lassan igazi franciaspecialistának számít majd, az ukrán alakulat az előző sorozatban a csoportküzdelmek során a Rennes ellen győzni tudott, de a Lille ellen elvérzett a 32 között. Most a Nancyn vehet revansot a donecki társulat, a nemzetközi rutin mindenesetre az ukrán együttes mellett szól, amely 102 európai kupatalálkozón van túl, szemben a gallok tíz fellépésével. Ami a további párosításokat illeti: a Benfica már hazai pályán döntésre viheti a dolgot a Dinamo Bucuresti ellen, a Lens nem mehet biztosra a Panathinaikosz ellen, a spanyol pontvadászatban rapszodikusan teljesítő Celta pedig könnyen megfázhat a moszkvai télben, ráadásul a Szpartak műfüves pályája sem biztos, hogy a vigóiak malmára hajtja a vizet.

[origo] / (FOCIVILÁG)