Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő AC Milan kedden hatalmas lépést tehet a továbbjutás felé, amennyiben győzni tud a Sahtar Doneck otthonában. Habár az olasz bajnokságban a piros-feketék gyengén szerepelnek - legutóbb szombaton a Torino ellen játszottak döntetlent -, Carlo Ancelotti rövidesen újra számíthat Ronaldóra, aki ebben az idényben még nem lépett pályára.

A világbajnok brazil támadó még júliusban, a milánóiak edzőtáborában szenvedett térdsérülést, azóta Olaszországban, Belgiumban és Brazíliában kezelték. Egy hónapig egyáltalán nem tudott edzeni, majd egyre csak csúszott a visszatérése. Brazil orvosai szerint korábban egyszerűen félrekezelték, míg az Olasz Olimpiai Bizottság doppingügyekkel foglalkozó illetékese vizsgálatot indított, mondván, a játékos hazájában mesterséges és természetes fehérjéket kaphatott a sejtképződés gyorsítása érdekében, ez az eljárás pedig tilos Olaszországban.

A A 30 éves "Fenomén" csütörtök óta végez teljes értékű edzésmunkát, így Donyeckben vélhetően legfeljebb csereként állítja be Carlo Ancelotti, akinek nagy szüksége lenne egy igazán gólerős csatárra, hiszen ebben a szezonban eddig sem Inzaghi, sem Gilardino nem nyújt kiegyensúlyozott teljesítményt, a Milan pedig 11 bajnoki forduló után mindössze a 9. helyen áll.

Ronaldo 2007 elején érkezett Milánóba, miután a Real Madridtól gyakorlatilag eltanácsolták. A rossoneriknél azonban újra magára talált, 11 mérkőzésen hétszer vette be az ellenfelek kapuját.