Vágólapra másolva!
A Crvena zvezda 1-0-ra, majd 2-1-re is vezetett a Bayern München ellen, az UEFA-kupa legnagyobb esélyesének tartott német gárda azonban az utolsó percekben fordítani tudott a csoportkör első fordulójának belgrádi rangadóján. Tőzsér Dániel csapata, az AEK Athén 1-1-es döntetlent ért el a - Bajnokok Ligája selejtezőjében a Debrecent búcsúztató - svéd Elfsborg otthonában. Juhász Roland együttese, az Anderlecht 2-0-ra diadalmaskodott az izraeli Hapoel Tel Aviv ellen. Mindkét magyar játékos végig a pályán volt. A Tottenham otthon kapott ki 2-1-re a Getafétől, a találkozó után a londoniak menesztették Martin Jol vezetőedzőt.

A Juhász Rolanddal felálló RSC Anderlecht hazai pályán kétgólos győzelmet aratott az izraeli Hapoel Tel Aviv felett. A magyar válogatott védő végigjátszotta a mérkőzést, a találkozó hőse Nicolas Frutos volt, az argentin csatár szerezte a találkozó mindkét találatát.

Meglepetés, hogy a csoport másik meccsén a nagy terveket szövögető Tottenham Londonban kikapott a dán Michael Laudrup által dirigált Getafétől.

A Tottenham a találkozó után menesztette is Martin Jol vezetőedzőt. Az 51 éves Jol Jacques Santinit váltotta a Spurs kispadján 2004 novemberében, s irányításával a gárda az elmúlt két évben az ötödik helyen végzett a Premiershipben, most viszont csak 18. a tabellán, az UEFA-kupa-kudarc tehát az utolsó csepp volt a pohárban.

UEFA-kupa, csoportkör, 1. forduló:
G csoport:
RSC Anderlecht (belga) - Hapoel Tel Aviv (izraeli) 2-0 (1-0)
gól:
Frutos (38., 70.)

Tottenham Hotspur (angol) - Getafe (spanyol) 1-2 (1-1)
gól:
Defoe (19.), illetve Gutierrez (21.), Braulio (70.)
szabadnapos: Aalborg (dán)