Vágólapra másolva!
Majdnem napra pontosan egy esztendővel ezelőtt Máltán 2-1-es vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott. A visszavágásra Újpesten adódott lehetőség, s a Várhidi Péter irányította együttes kiváló játékkal 2-0-ra meg is nyerte Európa-bajnoki selejtezőjét.

S valóban, este fél hatkor már igencsak csípett a szűnni nem akaró hideg szél. Szó esett még Dusan Fitzelről, a máltaiak szövetségi kapitányáról, aki a selejtező előtt nem a 25 Celsius fokos máltai levegővel volt elfoglalva (hiszen az nagyon kellemes), hanem a bajnokság pocsék időbeosztásával, a meccs előtti 15 napon ugyanis 10-szer (nem vicc, kétszer is rákérdeztünk!) léptek pályára a hazai bajnokságban edződő vendégjátékosok. Egyébként jöttek ám Málta-fanatikusok is, mégpedig 15-en.

A második 45 perc ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: magyar mezőfölény, ultradefenzív máltai csapat, reménykedő szurkolók jellemezték a folytatást. Filkor 11-est szeretett volna, de szabályosan szerelték, említésre való esemény volt még Tőzsér elhibázott ziccere és Juhász Roland sárga lapos "durvulása" is, a bekk azonban egyből próbált javítani, Tőzsér szögletét veszélyesen fejelte kapura, a máltai hálóőrnek nagyot kellett nyújtózkodnia, hogy 1-0 maradjon az állás.

Az exfradista AEK Athén-középpályás a másik oldalról Feczesin felé pörgetett, aki a rövidről mellé lőtt, ám pozitívum, hogy tudatosnak tűnt a szöglet-kombináció. Ezt követően megint tapsolhatott a közönség: Feczesin legurítását nagyon eltalálta Gera, de a kapus nagy vetődéssel hárított. Tőzsér zsinórban rúghatta a szögleteket, s szinte bizonyos, a világranglistán 124. máltaiak az 1-0-s végeredményt ekkor (is) szívesen aláírták volna.

Gera rá is ijesztett a 15 vendégdrukkerre és a Times-tudósítóra, lesgólja után még örömködött is társaival, de csak azért, hátha a bíró nem fújja le a találatot. Nem volt csoda, tehát érvényes gól sem. Gerzson nem sokkal később ismét megmutatta, hogyan kell elvenni egy védőtől a labdát, ami sikerült az aranylabdás Fabio Cannavaro ellen, az "természetesen" összejött Ian Azzopardival szemben is.

A 65. percben frissítettek a vendégek, beállt a nigériai születésű Udo Nwoko. A szurkolók ekkor már nem cifrázták: "Magyarok, magyarok!" - ennyit ismételgettek újra és újra, színesítő elem volt a kereplő, a duda és a síp.

Próbálkozott viszont a trükközéssel szögletrúgásainál Tőzsér, aki szűk 20 perccel a lefújás előtt már vagy a tizedik kornerhez állhatott oda, ám az erősen megnyesett labda sem ért célba, sőt - kifli alakú röppályán, érintetlenül hagyta el a játékteret. A magyar csapat támadgatott, de rendre csak "fél gólig" jutott, amit ugye másnéven szögletnek hívtak.

A Gera helyett beállt Buzsáky Ákos azonnal kapott egy nagy ajándékot, Nwoko leterítette, de a vendégek cserejátékosa nem lehetett boldog a sárga megúszása miatt, Tőzsér Dániel ugyanis pazarul lőtte el a szabadrúgást 20 méterről - a labda a kapufa belsejéről vágódott védhetetlenül a hálóba. Úgy tűnik, sikerült "belőnie" magát a sarokrúgásokkal a görögországi fedezetnek.

A nézőtér a 2-0 után jókedvre derült ("játszik a csapat!"), de az 1986-os mexikói vb-n unalom ellen "feltalált" hullámzást ezúttal nem unalom ellen vetették be a szurkolók, hanem örömükben. Rajczi Péter becserélése további "olaj volt a tűzre", a kapu mögötti drukkerek éltetni kezdték korábbi kedvencüket, aki mostanság az olaszországi Pisában igyekszik tehetségét kamatoztatni.

Várhidi örül, hogy nem lőttünk több gólt:


Gólt szereznie viszont már sem neki, sem Buzsákynak nem sikerült, így jöhetett az örömünnep, a mieink 2-0-ra legyőzték a pár éve még pofozógépként kezelt Máltát, amely a magyarok elleni tavalyi diadalt követően a törököktől is pontot lopott. A máltai kolléga nem bánkódott a 2-0 miatt, hiszen mint elmondta: ő két éve már járt itt, amikor Magyarország nagyon könnyedén, 4-0-ra győzött az ő kis országának a lelkes válogatottja ellen. Ez most egy másfajta siker volt, egy nagy munkával elért, kötelező bosszúállás, a fényes jövő diadala a felemás múlt felett. Várhidi Péter csapata ezennel végleg kilépett az "öregek" árnyékából.

Juha Pál