Az FC Barcelona két góllal kikapott a Villarreal otthonában a spanyol bajnokság nyolcadik fordulójában, ezzel a házigazdák feljöttek a második helyre, a katalánok pedig lecsúsztak a negyedikre a tabellán.
A listavezető Real Madrid ugyanakkor nem tudta kihasználni riválisa botlását, 2-1-es vereséget szenvedett az Espanyol vendégeként. A barcelonaiak már a 2. percben megadták a mérkőzés alaphangját, Riera egy szöglet után zavartalanul bólintott a bal alsó sarokba. Aki ezek után heves madridi rohamokra számított, annak csalódnia kellett, a királyiak mindössze egyszer lőttek kapura az első félidőben, az 53. percben viszont teljesen egyedül hagyták a tizenhatosuknál Tamudót, aki Casillason átemelve növelte az előnyt.
Sokat elmond a fővárosiak játékáról, hogy csupán a 90. percben végezték el első szögletüket, igaz, abból Sergio Ramos szépíteni tudott. Az eredmény mindamellett a vendégek számára hízelgő, lévén az Espanyolnak több nagy helyzete is volt a második félidőben.
Sneijder (jobbra) ezúttal nem ficánkolt Zabaleta mellett
A Real Madrid 15 bajnoki után talált ismét legyőzőre, 8 forduló után pedig immár nincs veretlen csapat a Primera Divisiónban.
A Valencia biztosan verte a szebb napokat látott Deportivo La Corunát, míg a szezont gyengén kezdő Sevilla két góllal nyert a sereghajtó Levante ellen.
Primera División, 8. forduló:
Deportivo La Coruna - Valencia 2-4 (1-3)
gól: Xisco (28.), Diaz (87.), illetve Joaquin (9.), Baraja (15.), Morientes (37., 73.)
piros lap: Helguera (92., Valencia)
Levante - Sevilla 0-2 (0-2)
gól: Fabiano (6., 14., utóbbit 11-esből)
Villarreal - FC Barcelona 3-1 (3-1)
gól: Cazorla (2.), Senna (13., 34., mindkettőt 11-esből), illetve Krkic (13.)
Espanyol - Real Madrid 2-1 (1-0)
gól: Riera (2.), Tamudo (53.), illetve Ramos (90.)