Vágólapra másolva!
Az év vége felé egyre többet lehet hallani az Aranylabda-választásról, és a France Football által kiosztott trófea sorsa az idén különösen érdekes, hiszen 2007-ben nem rendeztek világ- vagy Európa-bajnokságot. Ez alapján a Bajnokok Ligája lehet a fő értékmérő, és sokak szerint Kaká lehet a legnagyobb esélyes, de azért mások is pályáznak az Aranylabdára.

A fentiek ellenére idén az Aranylabda legnagyobb esélyesének egy olyan futballistát tartanak, aki megnyerte a Bajnokok Ligáját, sőt, a sorozat legjobb játékosának is megválasztották.

Az AC Milan brazil karmesteréről, Kakáról van szó, aki a BL-ben valóban ellenállhatatlanul futballozott, és az egyenes kieséses szakaszban, amely az Aranylabda szempontjából számít (hiszen 2007-ben rendezték) összesen ötször volt eredményes, ráadásul nagyon fontos gólokat szerzett, és akkor a gólpasszairól még nem is beszéltünk.

Augusztus végén az európai Szuperkupa fináléjában is betalált, vagyis a nemzetközi porondon remekelt - azonban az egyéb vetélkedések során már nem volt ilyen kiemelkedő a produktuma. A Serie A-ban tavasszal csak két gólra volt képes, és a La Gazzetta dello Sport játékosranglistáján is csak a középmezőny elején végzett (holtversenyben 38-40. lett), és nem vett részt az esztendő legrangosabb válogatott-tornáján, a Copa Américán sem - amelyet pedig a brazilok nyertek.

Sokak szerint Kaká legnagyobb vetélytársa az Aranylabdáért egy olyan focista lehet, aki viszont szerepelt a Copán, és bár "csak" ezüstérmes lett, de két gólt is szerzett, ráadásul mindkettőt az egyenes kieséses szakaszban, vagyis fontos mérkőzésen.

Az argentin Lionel Messi az idén már túllépett a "nagy tehetség" kategórián, és alapember, mi több sztár lett az FC Barcelonában. Tavasszal a bajnokságban tíz találatig jutott, köztük a Real Madrid elleni mesterhármassal, a Getafe CF elleni kupameccsen szerzett gólját pedig Diego Maradona emlékezetes 1986-os találatához hasonlították, joggal. Messinek mostanában is nagyon megy a játék, és ez akár döntő is lehet, hiszen a voksolásra novemberben kerül majd sor.

Messi Maradonát játszik

Nála külön érdekesség, hogy az Aranylabda történetének első argentin győztese lehet - korábban ugyan Alfredo di Stéfano és Omar Sivori is elhódította a trófeát, de már spanyol, illetve olaszként, elvégre akkoriban csak az európai focistákat vették figyelembe a díj odaítélésekor.

A két dél-amerikai mellett (akiket azért a legnagyobb esélyesnek tartanak) persze másokat is szoktak emlegetni, ha szóba kerül, hogy ki lehet ott a végelszámolásnál. Elsősorban a Manchester United portugál ásza, Cristiano Ronaldo kerülhet szóba, aki bajnokságot nyert a Manchester Uniteddel, az angol bajnokság legjobbjának is megválasztották, a BL-ben pedig elődöntős volt a Vörös Ördögökkel, és a válogatottban is meglehetősen eredményesen játszik - de az ősszel azért visszaesett a formája.

Az AS Roma támadójáról, Francesco Tottiról elmondható, hogy egyenletesen jó teljesítményt nyújt, rengeteg gólt szerzett (az európai Aranycipő is az övé lett), de a Bajnokok Ligájában elszenvedett, Manchester United elleni csúfos vereség, illetve a válogatott-szereplés hiánya ellene szól.

A BL-győztes AC Milanból még Andrea Pirlo kerülhet szóba, és alighanem az első tíz között végez majd Franck Ribéry és Ruud van Nistelrooy is - de azért a végső győzelem esetükben túlzás lenne.