Vágólapra másolva!
Pénteken egy igazi rangadóval rajtol a Bundesliga 2007-2008-as szezonja: az első mérkőzésen a bajnok VfB Stuttgart az ezüstérmes FC Schalke 04 ellen játszik. A pontvadászat legnagyobb esélyese azonban nem e két gárda valamelyike, hanem az előző idény negyedikje, a Bayern München, amely alaposan megerősítette keretét. Sokak szerint a bajorok díszlépésben szerezhetik meg az aranyérmet (amihez persze azért a többi klubnak is lesz egy-két szava), de a közvetlen élmezőny mögött óriási küzdelem várható az európai kupaszereplésért.

Tavaly mindössze a 14. helyen végzett az Eintracht Frankfurt csapata, amely idén előrébb szeretne lépni. Ehhez három komolyabb játékost is sikerült megszerezni: a mexikói válogatott Aarón Galindo a svájci Grasshopperstől, az iráni középpályás Mehdi Mahdavikia a Hamburgtól, míg a japán Junicsi Inamoto a török Galatasaraytól érkezett.

A VfL Bochum az előző szezonban végzett így, hiszen nagy meglepetésre nyolcadik lett, de miután több kulcsembere is távozott (például a gólkirály Teofanisz Gekasz és a játékmester Zvjezdan Misimovic), így aztán a bochumiak alighanem inkább a kiesés ellen küzdenek majd. Hasonló a helyzet az Energie Cottbusnál is, amely három kulcsjátékosa eladásával anyagilag ugyan rendezte helyzetét, de a rengeteg új szerzemény minőségileg nem biztos, hogy megüti a mércét.

Hosszú idő után egyébként nem egy, hanem két keletnémet gárda lesz a mezőnyben, mivel a Hansa Rostock kétéves távollét után kiharcolta a feljutást a legjobbak közé. A rostockiak célja természetesen a bennmaradás, amelynek fő letéteményese a sikeredző, Frank Pagelsdorf lehet - tíz évvel ezelőtt neki már sikerült hasonló bravúr.


Az Arminia Bielefeldnél is egy legendás mesterben bíznak: a reménytelennek tűnő helyzetben lévő gárdát az előző szezonban benntartott Ernst Middendorpot a minap a klub történetének legjobb trénerének választották meg. A korábban éveken keresztül Afrikában dolgozott szakember két futballistát is hozott magával előző klubjából, a dél-afrikai Kaizer Chiefstől.

A Hansa mellett a másik két újonc is abban bízik, hogy képes lesz megkapaszkodni az elitben, de a két klub különböző játékospolitikával akarja ezt elérni: az MSV Duisburg egy meglehetősen nagy létszámú keretet hozott össze, mivel a mester, Rudi Bommer elképzelése az volt, hogy minden posztra két hasonló képességű futballista álljon a rendelkezésére.

A Karlsruher SC szakvezetője, Eduard Becker éppen az ellenkezőnek a híve: a stabil kezdő tizenegyen csak a legszükségesebb esetben változtat, így az élvonalba kilenc év után visszakerült egyesületé a legszűkebb keret az élvonalban, a KSC-nek mindössze 21 profi labdarúgója van.