Magyar-magyar: nem bírunk magunkkal

Az elődöntőhöz érkezett virtuális magyar-magyar bajnokságunk, amelyben az elmúlt húsz év nemzeti csapatai közül próbáljuk megtalálni a legerősebbet. A legjobb négy közé olvasóink szavazatai alapján Garami József 1987-es görögverő csapata, Mészöly Kálmán '91-ben Spanyolországban diadalmaskodó gárdája, Bicskei Bertalan osztrákokat leckéztető '98-as tizenegye, és Lothar Matthäus Németországot 2004-ben megtréfáló válogatottja került. Az újabb fordulóban egyéni képességeik alapján mértük össze a csapatok játékosait, akik csak nagy nehezen jutottak dűlőre egymással.

Bicskei csapata (1998. 03. 25.)			Matthäus csapata (2004. 06. 06.)
Király Gábor A bohókás kapus 1998 első felében még csak az első idényét töltötte a Bundesligában, a Hertha BSC-ben végül épp 2004-ig szerepelt. Második számú kapusnak szerződtették a Haladástól, ám a szemtelenül fiatal, 21 éves futballista egy hétmeccses nyeretlenségi széria után jó pár évre kiszorította Christian Fiedlert a fővárosi gárda kapujából. Mindez válogatottságot ért számára, s bár egyáltalán nem okozott csalódást a Bicskei-csapatban, ekkor még nem volt pályafutása csúcsán.			Király Gábor A minap a Hertha valaha volt legjobb kapuvédőjének választották a szürke mackónadrágban futballozó Királyt, aki Matthäus idejében már Angliában profiskodott. A Crystal Palace-szal 28 évesen a Premier League-ben játszhatott, s nem csak a világ egyik legerősebb bajnokságában, de a válogatottban is megállta a helyét a szombathelyi portás. A legjobb korban lévő londoni Király hajszállal megelőzi a berlini ifjoncot.
Fehér Csaba Több poszon használható, a magyar mezőnyben kifejezetten sokoldalú, képzett focista, jobb meccsein a teljes jobb oldalt képes bejátszani. Az Újpest és a MTK után külföldön is megállta a helyét, a PSV Eindhovennel idén BL-negyeddöntőt játszott a Liverpool ellen, ilyen "magasságba" pedig hosszú évek óta nem jutott el egyetlen hazai labdarúgó sem.			Bodnár László Az FC Red Bull Salzburg jobb-bekkje mellett példás lelkesedése és lendületes előretörései szólnak, mentalitása miatt nem véletlenül volt Lothar Matthäus egyik kedvenc játékosa. A válogatottban ugyan beadásai csak elvétve sikerültek, lövőereje azonban kiemelkedő, mégha löketei szintén inkább nagy vállalkozókedvvel, semmint pontossággal társulnak.
Hrutka János A Bicskei-csapat nagy bombázója az angolok, a románok és litvánok elleni meccsét is szép szabadrúgásgóllal tette emlékezetessé. Magasságát hatékonyan érvényesítette a fejpárbajokban, a földön azonban nem feltétlenül kellettek Ronaldinho-szintű cselek a zavarba hozásához. Német bajnok volt a Kaiserslauternnel, de alig kapott lehetőséget, kiesett a Kispesttel és a Vasassal, noha mindkét helyen nagy reményeket fűztek a leigazolásához. A klub feljelentése miatt a szurkolók rátámadtak a Bozsik-stadionban, miként hasonló okokból az Üllői úton is megorroltak rá.			Juhász Roland Felnőtt pályafutását csatárként kezdte, Garami József kényszermegoldásként húzta vissza a középhátvéd posztjára, ahol olyan meggyőzően teljesített, hogy azóta is ott játszik. Az utolsó három magyar kapitány csapatának egyaránt egyik legstabilabb tagja, és bár az utóbbi válogatott meccseken nem volt éppen átjátszhatatlan, a belga bajnok Anderlechtben szintén rendszeresen pályára lépett, ráadásul a Bajnokok Ligájában gólt fejelt a későbbi győztes AC Milan ellen.
Sebők Vilmos Korosztályának egyik legjobb védője, az Újpestnek és az olimpiai válogatottnak is biztos pontja volt, ráadásul kifejezetten gólerős - Lichtenstein ellen mesterhármast lőtt, Cottbusban pedig győztes találatot jegyzett a Bayern München ellen -, Csank János után Bicskei Bertalan is számított rá a válogatottban. Mindennek ellenére többször is őt kiáltották ki bűnbaknak a nemzeti csapat gyenge produkciói után. Olaj volt a tűzre Porschéjával való vitézkedése, emlékezetes meccs előtti kilengése, vagy éppen kamerába káromkodós gólöröme.			Stark Péter Matthäus egyik alapembere volt a jó felépétésű, egyszerű, de hatékony játékra törekvő középhátvéd. Nem egy nagy sprinter, de a kapufába is belerúg, ha kell. Határozott, szigorú, igazi vezéregyéniség. Győrben ma is kulcsjátékos, s bár korábban úgy tűnt, külföldön nagyobb lehetőségek is várhatnak rá, végül csak egy török középcsapatig sikerült eljutnia.
Mátyus János Darabos mozgása ellenére szinte minden válogatott meccsén kiosztott egy kötényt. Lassúságát becsúszó szerelésekkel kompenzálta, melyeket szinte tökélyre fejlesztett, habár Csertői Aurélnak erről nyilván más a véleménye. Heves vérmérséklete miatt könnyen fel lehetett cukkolni a pályán, másrészt viszont képes volt tűzbe hozni a csapattársait is, védő létére több bajnokit is eldöntött. Önbizalomban sosem szenvedett hiányt, és a nála klasszisokkal jobb futballistának számító csatárokkal szemben is szerette megteremteni a tekintélyét.			Tóth András Matthäus mindenkit meglepett, amikor felfedezte a 32 éves, az épp befejeződő szezont a másodosztályban töltő hátvédet. A német kapitány azonban bízott 1995 óta - egy szezon kivételével - a Vasast szolgáló Tóthban, aki ezt rendkívül alázatos, megbízható játékkal hálálta meg Németország ellen. Bent is ragadt a csapatban, de már akkor is sejteni lehetett, hogy a pokróc keménységű, egy-egy durvább megoldástól sem visszariadó bekk nem a jövő embere.
Lisztes Krisztián A jelenleg 32 éves Fradi-nevelés mindig is egy "szerethető" játékos volt, a fineszes irányítók közül az utolsó, aki éveken keresztül helyt tudott állni egy nívós bajnokság élcsapatában. A Bicskei-éra elemzett időpontjában már két éve németországi légiósnak mondhatta magát, s a VfB Stuttgartban nemcsak jól, de sokáig játszott, egészen 2001-ig, ekkor a Werder Bremenhez szerződött, majd egy rövidebb mönchengladbachos időszak és egy hosszabb sérülés után sokáig régi önmagát kereste, mostanság a horvát Hajduk Split udvarol a még mindig jól csengő nevű Lisztesnek. A technikás játékmester az elmúlt évtized egyik legpiacképesebb magyarja, nem egy kategória Szélesivel, igaz, a posztjuk is nagyon eltérő.			Szélesi Zoltán Túlzás lenne azt állítani, hogy akár csak egy konkrét megmozdulása is az emlékezetünkbe vésődött volna, de eddigi pályafutását elnézve valószínűleg többnyire képes hozni azt, amit elvárnak tőle. Nyilván ezért tudott megragadni Cottbusban is, ahol az előző szonban 22 meccsen lépett pályára. Megszerzi a labdát, majd hamar továbbadja, ennél kreatívabb elemeket azonban eddig nem fedeztünk fel a játékában. Ugyanakkor átlagosan megbízható teljesítményt nyújt, a kivétel ez alól a 2004-es Izland elleni mérkőzés, amelyen harmatgyenge produkciójával ugyancsak megkönnyítette a kapitány azon döntését, hogy kit hozzon le a szünetben.
Halmai Gábor Az 1972-ben született középpályás Magyarországon a Videotonban és a Kispest Honvédban futballozott, mielőtt 21 évesen légiósnak állt volna, ekkor a belga Ekeren megkeresésére mondott igent. 1998-ban - még mindig csak 26 esztendősen - hazatért, és az MTK-ban ellenállhatatlan kettőst alkotott Illés Bélával, míg Halmai a védekezés, Illés a támadás nagymestere volt. Kis túlzással a magyar Patrick Vieirának is nevezhetnénk, inkább megkockáztott egy piros lapot érő szerelést, semmint elmenjenek mellette a pályán. Az 57 válogatott meccsén 4 gólt szerző futballista - immáron izraeli légiósként - 30 évesen lemondta a válogatottságot, s Gellei Imre hiába kérlelte, Halmai nem változtatta meg döntését.			Rósa Dénes A tar középpályás a BVSC-ben lett NB I-es játékos, majd a Győrből igazolt a Dunaferrhez, ahol bajnokságot nyert az újvárosi gárdával. 2002-ben Újpestre, onnan pedig a nagy rivális Ferencvároshoz igazolt. A lelkesedésével sohasem volt baj és a technikája is rendben volt, mégsem lett belőle magyar klasszis. Annyira azért jó volt, hogy előbb kölcsön-, majd állandó szerződést kapjon az angol másodosztályú Wolverhamptontól, ahol Glenn Hoddle irányítása idején még gólokat is lőtt, később azonban kikerült a kezdőből, és kölcsönadták a harmadosztályú Cheltenhamnak. Matthäus a Fradiból válogatta be Rósát, aki nemigen produkált felejthetetlent a nemzeti csapatban.
Illés Béla A Haladás és MTK-rajongók őt tartják "a legnagyobb királynak", ami - a honi focisták között szétnézve, csak a labdarúgásra vonatkoztatva - talán nem is annyira túlzó. 514 élvonalbeli meccsén, középpályás létére (igaz, néha - ha szükség volt rá - befejező csatárként is szerepelt) 211-szer volt eredményes, míg 64 válogatottbeli fellépésén 15-ször mattolta az ellenfél kapusát. Ha lendületbe jött, még 37 évesen is bohócot csinált a magyar védőkből - ki tudja, ha Illés mondjuk az Old Trafford mellett születik, akkor Paul Scholes helyett Bela King lenne a manchesteri futballpalánták példaképe. Harmincévesen (is) alapember volt a válogatottban, bár klubcsapatában mindig jobban ment neki, mint a nemzeti színű mezben.			Leandro A bal oldali védőként és középpályásként is bevethető brazilnak felemás a megítélése magyarországi ittléte óta. MTK-beli elsőosztályú bemutatkozását követően a Haladásban szupertehetségként robbant be a köztudatba, majd leszerződtette a Ferencváros, ahol bár nem játszott rosszul, a magyar átlagot nem sokkal múlta felül teljesítményével. Mivel megkapta a magyar állampolgárságot, a válogatottban is bemutatkozhatott, ám nem nyújtott túlzottan maradandót. Brazil kitérő után a Debrecen szerződtette, ahol mostanság ismét "halis" formájában tündököl, így nem meglepő, hogy sokan ismét szívesen látnák a nemzeti csapatban szerepelni a még mindig csak 25 éves szélsőt.
Herczeg Miklós A magyar focinak régóta egyik legnagyobb baja, hogy gyorsaságban nem üti meg a nemzetközi szintet. Ebből a szempontból Herczeg üdítő kivétel volt, villámléptei közben azonban gyakorta úgy tűnt, mintha zavarná a labda. Az a típus, aki a teljes védelmet lefutja, majd az üres kapu mellé gurít, a válogatottban pedig tovább romlott a helyzetkihasználása. Újpesten több olyan szezonja akadt, amelyben tíz gól körül termelt, Győrbe visszatérve azonban visszaesett az átlaga, és holtpontra jutott a karrierje. Még csak 33 éves, de a legutóbbi szeonban csupán a másodosztályú Integrál DAC-ban volt számára hely.			Gera Zoltán A jelenkor legnevesebb magyar labdarúgójától sokan focink felemelkedését várták (várják?), ám egyelőre mindhiába. A Pécsről származó, s a Ferencvárosban befutott, többször az év játékosának választott középpályás ördöngősen cselez, Angliában rengeteget erősödött, s a válogatottban is volt már sok jó meccse, de nem tudott folyamatosan vezéregyéniség lenni Matthäus csapatában (sem), pedig a német világsztár csapatkapitánnyá nevezte ki Gerát. A Gerzsonnak becézett játékosnak volt egy pazar éve az angol Premier League-ben, ám 28 évesen úgy tűnik, mintha már elérte volna pályafutása csúcsát. Reméljük, ránkcáfol.
Horváth Ferenc Filippo Inzaghi "magyar kiadásban". Nincs olyan szurkoló, aki ne szimpatizálna a csupaszív támadóval. 1996-ig öt NB I-es szezonban 54 gólt szerzett Székesfehérváron, majd a Fradiban két idény alatt 27-et. Megfordult Belgiumban, Izraelben, Spanyolországban, sőt Skóciában is, de az Újpest és a a Diósgyőr színeiben is "gólörült" már. Harminckét válogatott fellépésén 11-szer volt eredményes, a legbüszkébb minden bizonnyal az olaszok elleni duplájára, ami selejtezős pontot ért a magyar csapat számára. Huszonöt éves korában is remek formában volt, tehát jogos volt Bicskei meghívója, ám a csatár jelen pillanatban, tehát 34 évesen is rendkívül gólveszélyes.			Torghelle Sándor Világbajnokokra specializólodott csatár, bevette a brazilok és az argentinok kapuját, duplázott Németországban, még ha ezt vélhetően nehezen is hiszik el azokban a külföldi klubokban, ahol eddig megfordult. Előző, görögországi szezonjában mindössze egy gólra volt képes, igaz, ezzel majd' hároméves gól nélküli sorozatot szakított meg. Kétarcú játéka mellett elsősorban magatartásbéli problémáival hívta fel magára a figyelmet: piros lapjainak száma egy keményebb hátvédnek is becsületére válna, Lipcsei Péter pedig neki "köszönhette", hogy annak idején kockacukoreső zúdult a nyakába, ha a partvonal közelébe merészkedett.
Korsós Attila A bal oldali támadó régóta hiányposztnak számít, Egressy Gábortól Tóth Norbertig sokan megfordultak ott az utóbbi években. Bicskei Korsósban találta meg az emberét, akinek a válogatottban a grúzok elleni hazai selejtező hozta el a csúcspontot: két gólja közül az egyiket ritka nagy kapáslövéssel küldte a léc alá. Erénye a jó bal lába volt , ez azonban kevésnek bizonyult egy nagyobb ívű pályafutáshoz. 2006-ban az NB II legjobb játékosának választották, az előző szezonban Herczeghez hasonlóan az Integrál DAC-ban termelte a gólokat.			Huszti Szabolcs Ha valamit, hát Huszti felfedezését tényleg Matthäusnak köszönhet a magyarfoci. Mindenki csodálkozott, amikor a német aranylabdás behívta a Fradi Sopronnak kölcsönadott ifjoncát, s lám, később visszahívták az Üllői útra, tavaly pedig már az év legjobb magyar futballistájának választották. Utóbbi címet már Hannover-játékosként szerezte meg, s bár a francia FC Metzben sem ment neki rosszul a játék, a Bundesligában kifejezetten jól futballozik. Jelenleg "büntiben" van: mivel Várhidi Péter kapitány nem kezdőként számított rá Görögországban, Huszti otthagyta a magyar csapatot, az MLSZ pedig emiatt év végéig eltiltotta a válogatottól.

Eredmény: 7-7, 11-esekkel (olvasóink szavazatai alapján) a Matthäus-csapat jutott a döntőbe.

Korábban:
Keressük az elmúlt húsz év legjobb magyar válogatottját