Vágólapra másolva!
A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd kedvező helyzetből várhatja a két hét múlva esedékes visszavágót, ugyanis 1-1-es döntetlent ért el a moldovai Nistru Otaci vendégeként Chisinauban a labdarúgó UEFA-kupa-selejtező első fordulójának első mérkőzésén. Az MTK Budapest ugyanakkor hazai pályán 2-1-re nyert az örmény FC MIKA ellen a budapesti Szusza Ferenc-stadionban, így minimális előnnyel készülhet a visszavágóra.

A bosnyák Zrinjski Mostar és a szerb Partizan Beograd találkozóját az első félidőben tíz percre félbeszakította az olasz Andrea De Marco játékvezető, mivel a két együttes szurkolótábora megpróbált összeverekedni, s mikor ez nem sikerült, kövekkel és pirotechnikai eszközökkel a rendőrökre támadt. A rendfenntartóknak végül sikerült megfelelő távolságot kialakítani a 8000 hazai és az 1000 vendégszimpatizáns között, így folytatódhatott a végül 6-1-es Partizan-győzelemmel zárult összecsapás.

A montenegrói Buducnost Podgorica és a horvát Hajduk Split mérkőzését kísérő botrányok során hárman szenvedtek sérülést és hatvan fanatikust vett őrizetbe a rendőrség. A jelentések szerint többször és több helyen atrocitás érte a mintegy 1500 vendégszurkolót, de nemcsak a montenegróiak által, ugyanis 50 szerb huligán is részt vett a rendzavarásokban. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget.

UEFA-kupa, selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés:
Zlate Moravce (szlovák) - Alma-Ata (kazah) 3-1
MKT Araz (azeri) - Groclin (lengyel) 0-0
Belchatow (lengyel) - Ameri (grúz) 2-0
Artmedia (szlovák) - Zimbru (moldovai) 1-1
Banants (örmény) - Young Boys (svájci) 1-1
Ried (osztrák) - Nyeftcsi (azeri) 3-1
Dinamo Tbiliszi (grúz) - Vaduz (liechtensteini) 2-0
Aktobe (kazah) - Mattersburg (osztrák) 1-0
Buducnost (montengerói) - Hajduk Split (horvát) 1-1
Omonia Nicosia (ciprusi) - Rudar (szlovén) 2-0
Slaven (horvát) - Teuta Durres (albán) 6-2
Bezanija (szerb) - Besa Kavaje (albán) 2-2
Sliema (máltai) - Liteksz Lovecs (bolgár) 0-3
Vojvodina (szerb) - Hibernians (máltai) 5-1
Santa Coloma (andorrai) - Maccabi Tel Aviv (izraeli) 1-0
Siroki Brijeg (bosnyák) - Koper (szlovén) 3-1
Vardar (macedón) - Anorthoszisz (ciprusi) 0-1
Gorica (szlovén) - Rabotnicki (macedón) 1-2
Zrinjski (bosnyák) - Partizan (szerb) 1-6
B36 (feröeri) - Ekranas (litván) 1-3
Libertas (San Marinó-i) - Drogheda (ír) 1-1
Rhyl (walesi) - Haka Valkeakoski (finn) 3-1
Camarthen (walesi) - Brann Bergen (norvég) 0-8
Flora Tallinn (észt) - Valerenga (norvég) 0-1
MyPa Myllykoski (finn) - EB/Streymur (feröeri) 1-0
Dungannon (északír) - Suduva (litván) 1-0
Lilleström (norvég) - Kaerjeng (luxemburgi) 2-1
Metalurgs (lett) - Brest (fehérorosz) 1-1
Helsingborg (svéd) - Trans Narva (észt) 6-0
Keflavik (izlandi) - Midtjylland (dán) 3-2
Hacken (svéd) - KR (izlandi) 1-1
St. Patrick's (ír) - Odense (dán) 0-0
HJK Helsinki (finn) - Etzella (luxemburgi) 2-0
Glentoran (északír) - AIK (svéd) 0-5
Skonto (lett) - Dinamo Minszk (fehérorosz) 1-1