A magyar bajnokcsapat talán a lehető legnehezebb ellenfelet kapta a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, hiszen azt senki sem tagadhatja, hogy a svéd labdarúgás előrébb jár, mint a magyar, és az IF Elfsborg nem csak tavaly nyerte meg a bajnokságot hazájában, hanem jelenleg is az élen áll az Allsvenskanban. Ennek ellenére közel sem sztárcsapat a Loki BL-ellenfele, amely tízszer kisebb költségvetésből gazdálkodik, mint például a dán FC Köbenhavn. Kedden 20.45-kor az észt Sten Kaldma sípjelére feszülnek egymásnak a felek a debreceni Oláh Gábor utcai stadionban.
Az IF Elfsborg hazánkban csak kevéssé ismert, pedig az egyesület az egyik legpatinásabb klubnak számít Svédországban. A Boras városából származó csapatot (a település Svédország nyugati részén, Göteborghoz közel található) 1904. június 26-án hozták létre, és az élvonalban az 1926-27-es idényben mutatkozott be - Svédországban az egységes, bajnoki rendszerű pontvadászatot két évvel korábban vezették be.
Az Elfsborg a harmincas évek közepére igazi élcsapattá vált, és 1936-ban szerezte meg első bajnoki aranyérmét, amelyet újabb kettő követett 1939-ben és 1940-ben. Az időszak legjobb borasi futballistája Sven Johansson volt, aki a svéd válogatottal szerepelt az 1934-es és az 1938-as világbajnokságon is, és két, mind a mai napig fennálló, alighanem megdönthetetlen rekordot is felállított: összesen 252 gólt ért el a svéd első osztályban (kétszer gólkirály is volt), az Allsvenskanban, 1927 és 1941 között pedig egyetlen mérkőzést sem hagyott ki, sorozatban 344 bajnokin lépett pályára.
A második világháborút követően az Elfsborg a kiesés ellen küzdött, 1948 és 1953 között hat szezonból ötször is az utolsó bennmaradó helyen végzett, de végül nem kerülhette el a sorsát, 1954-ben búcsúznia kellett a legjobbak közül. A visszakerülés 1960-ban sikerült, de ezt követően a gárda páratlan bravúrt hajtott végre, ugyanis 1961-ben újoncként bajnoki címet nyert. Abból a csapatból Henry Larsson, illetve Wigar Bartholdsson számított a legkiemelkedőbb focistának, de az akkor még csak 18 esztendős Ove Grahn is az együttes tagja volt, aki később sokszoros válogatott lett, és két világbajnokságon (1970, 1974) is pályára lépett a háromkoronásokkal.
Az 1961-es bajnoki címet követően a további sikerek elmaradtak: 1977-ben ugyan második lett az együttes, de közben a másodosztályban is megfordult, és az 1987-es kiesést követően kilenc esztendőn át volt kénytelen a második vonalban szerepelni. A visszajutás végül 1996-ban jött össze, mégpedig egy nem akármilyen gárdával: az akkori ifjoncok közül Tobias Linderoth, Anders Svensson és Fredrik Berglund is svéd válogatott lett, a szakvezető pedig nem volt más, mint Tobias Linderoth édesapja, Anders Linderoth, aki a hetvenes években maga is kiváló labdarúgónak számított. A klub azóta is folyamatosan ott van a legjobbak között, és eredményei fokozatosan javultak.
Az évtized elején az Elfsborg elsősorban a hazai kupasorozatban remekelt, hiszen 2001-ben és 2003-ban is megnyerte a svéd kupát, és így hosszú idő után ismét kiléphetett a nemzetközi porondra. Az UEFA-kupa-szereplés pedig egyrészt igényt, másrészt lehetőséget teremtett arra, hogy a klub új stadiont építsen. A Boras Arena építése 2003 decemberében kezdődött, és 13 hónappal később már el is készült: az első hivatalos mérkőzést 2005. április 17-én játszották a műfüves stadionban, amely 17 800 férőhelyes - bár a nemzetközi mérkőzéseken "mindössze" 14 500-an foglalhatnak helyet a lelátókon.
Így ünnepelték az Elfsborg játékosai a bajnoki aranyat
A stadion újjáépítése mellett a csapatot is igyekeztek megerősíteni, hiszen 2005-ben visszatért a klubhoz Anders Svensson, és az Elfsborg egy másik volt válogatott játékost, Mathias Svenssont is megszerezte (ő a Norwich Cityből igazolt haza) - a két futballista első közös borasi meccsén regisztrálták az Arena nézőcsúcsát. Az együttes a 2005-ös bajnokságban még csak hetedik lett, de a következő esztendőben minden várakozást felülmúlva szerepelt, hiszen megnyerte a bajnokságot - 45 év után először. A két Svensson mellett kulcsember volt még a saját nevelésű középpályás, Samuel Holmén, illetve a furcsa neve ellenére szintén svéd válogatott Stefan Ishizaki (akinek az édesanyja japán), utóbbit a bajnokság rajtja előtt a norvég Valerenga IF-től szerződtették.
Az Elfsborg tehát a tavalyi aranyéremmel kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája 2007-2008-s kiírására, de a csapat az idei bajnokságban is remekel, elvégre jelenleg az élen áll az Allsvenskanban - igaz, egy-két mérkőzéssel többet játszott a többi együttesnél. Ishizaki, a középpályás Daniel Alexandersson és a kapus Johan Wiland eddig minden találkozón pályára lépett, de Holmén, a védelemben pedig Andreas Augustsson és Daniel Mobaeck is csak egyetlen összecsapást hagyott ki. Ami a keret nyári változásait illeti, az egyesület eladta védőjét, Jon Jönssont a a francia Toulouse FC-nek, ugyanakkor két focistát is igazolt. A védelembe a Helsingborgs IF játákosa, Fredrik Björk érkezett, de az igazi nagy fogás a csatár Fredrik Berglund megszerzése volt. A támadó egykoron az Elfsborgban kezdte pályafutását, és most visszatért nevelőegyesületéhez, mégpedig a dán FC Köbenhavntől.
Az ő leigazolása azért volt fontos, mert a csapat többnyire a manapság meglehetősen divatosnak mondható 4-2-3-1-es felállásban szerepel: a két védekező középpályás előtt három támadó szellemű focista játszik, és egy előretolt ék igyekszik megtartani a labdákat - Berglundot utóbbi pozícióra igazolták. Eddig ezt a szerepkört általában az angol James Keene töltötte be, akit az év elején igazoltak le a GAIS Göteborgtól. Keene a Portsmouth FC-ben kezdte a pályafutását, és a 2004-2005-ös idényben két meccsen az angol élvonalban is pályára lépett. A keretben egyébként van még finn légiós is Jari Ilola személyében, aki szintén rendszeresen pályára lép a gárdában, és akad egy francia is, de Léandre Griffit idén még csak három bajnokin szerepelt.
Az alábbi összefoglalóból sokat tanulhat a Loki - a Djurgardens 2005. október 23-án 8-1-re (!) legyőzte az Elfsborgot (előbbi csapat bajnok, utóbbi végül hetedik lett)
A nemzetközi porondon az Elfsborg eddig nem sokat mutatott, először a 2001-2002-es idényben fordult elő, hogy sikerrel tudott venni egy párviadalt. Igaz, az sem ment könnyen: a csapat hiába nyerte meg az első meccset 3-1-re az észt JK Trans Narva ellen, Christian Lundströmöt jogosulatlanul küldték pályára, így a találkozót az UEFA 3-0-val az észteknek igazolta. A svédek így a visszavágót "kénytelenek voltak" 5-0-ra megnyerni, hogy továbbjussanak... A 2004-2005-ös szezonban az UEFA-kupa selejtezőjében az északír Glentoran FC-t búcsúztatták, de aztán a Dinamo Zagreb 2-0-s összesítéssel kiverte őket.