Vágólapra másolva!
Legutóbbi összefoglaló anyagunkban már utaltunk arra, milyen jelentős átrendeződésnek lehetünk tanúi a nyár folyamán, az idei szezon végeztével az olasz labdarúgásban. Meg is elégedhetnénk ezzel az általános kijelentéssel, de a hihetetlen mértékű edzőváltási hullám mégsem hagyhatja hidegen a kicsit is érdeklődő futballrajongókat - egészen addig, míg be nem indul a játékosok csereberélése.

A Sienával azonos pontszámmal, tehát a kiesőzónához vészesen közel fejezte be a bajnoki szezont a Torino is: a Bikák nyári felkészülését még a 2005 nyarán a csapathoz érkezett Gianni de Biasi irányította, az első forduló előtt néhány nappal azonban a klubelnök, Urbano Cairo egy váratlan húzással Alberto Zaccheronit nevezte ki a helyére. A 2006-os naptári év végén még a középmezőnyben tanyázó együttes első hat idei mérkőzését sorozatban elbukta, aminek a következménye "Zac" menesztése és - újabb meglepetésre - De Biasi visszahívása lett. Az új szerződés viszont csak az idény végéig köttetett meg, a Torinót az új szezonra már a Sampdoriától elcsábított Walter Novellino készíti fel.

Az a Novellino, aki egy öt esztendős, sikeresnek mondható időszakot lezárva - amennyiben az, hogy első évében az élvonalba jutatta a csapatot, majd a középmezőnyben tartotta, sőt, a genovaiak egyszer az UEFA-kupa csoportkörében is szerepeltek, sikernek értékelendő - hagyta el Genovát. Posztját, mint nemrég kiderült, a Regginától érkezett druszája, Walter Mazzarri veszi át.

Ő három meglehetősen izgalmas év után hagyja el Reggio Calabriát, miután a szakértői véleményekre rácáfolva háromszor is elkerülte a kiesést a bordó mezesekkel. Remek munkájának köszönhetően ajánlott neki szerződést az idény végeztével a Sampdoria, amit el is fogadott - helye egyelőre üresen áll, várományosa az a Luigi de Canio, aki néhány éve már ült az egyesület kispadján, az előző idényben pedig a Siena szakmai munkájáért felelt.

Egészen pontosan négy olyan együttes van, amely 40 pontot gyűjtött a 2006-2007-es idényben. Ezek közül foglalkoztunk már a Sienával, a Torinóval, legutóbb pedig a Regginával, jöjjön tehát az utolsó, a Cagliari! A szárdok tavaly nyáron új edzőt szerződtettek Marco Giampaolo személyében, de őt december közepén Massimo Cellino klubelnök menesztette, miután a csapat egy hónapja (négy forduló) nyeretlen volt és a 13. helyen állt a táblázaton.

Utóda a jóval tapasztaltabb Franco Colomba lett, aki nem tudott javítani a helyzeten, Cellino a változatosság kedvéért egy öt mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozat után vált meg tőle - és hívta vissza Giampaolót általános meglepetésre. Miután pedig a gárda, mindössze egy ponttal megelőzve a már kieső Chievo Veronát, bennmaradt az élvonalban, elképzelhető, hogy a Cagliari az új idényt is a 40 éves szakvezetővel kezdi meg - hacsak az enyhén kiszámíthatatlan klubelnök másként nem gondolja.