Vágólapra másolva!
Hiába rendeznek római derbit a Serie A-ban, és hiába hangzik jól a Bayern-Hamburg német összecsapás, mégis a Premier League aktuális fordulója ígéri a legtöbb izgalmat a topligák hétvégi programjából. A Manchester United és a Chelsea ugyanis továbbra is késhegyre menő küzdelmet vív az első helyért, és mivel a Vörös Ördögök az Evertonnal, a Kékek pedig a Boltonnal játszanak, így egyik tréner sem teheti meg, hogy a BL-elődöntőre tartalékolva pihentesse az ászok nagy részét. A spanyoloknál a Barca, Real, Sevilla trió hajt az aranyra, a címvédő katalánoknak kötelező feladat a Levante lerendezése, az andalúzok és a fővárosiak viszont megszenvedhetnek az Espanyol, illetve a Bilbao ellen.

A római városi rangadó emelkedik ki az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójából, amelyben az első helyét már a múlt héten bebiztosító Internazionale az Empolit fogadja.

A mindig feszült hangulatú fővárosi összecsapásnak ezúttal a bajnokság szempontjából nem lesz igazán komoly tétje, még úgy sem, hogy a két gárda egymást követi a második és a harmadik helyen.

A pályaválasztó AS Roma ugyanis első már nem lehet, előnye pedig 11 pont a Lazióval szemben, amelytől csupán egy pontra van az AC Milan, ám az ötödik, már nem Bajnokok Ligája-szereplést érő helyen álló Empoli hétre.

A meccs ennek ellenére élvezetes 90 percet ígér, már csak azért is, mert a Lazio decemberben nagy pofont adott riválisának, amelynek tagjai most fogadkoznak, hogy visszavágnak a 3-0-s vereségért, még akkor is, ha legjobbjuk, Francesco Totti sérülése miatt esetleg nem lép pályára vasárnap délután.

A fordulót a Bajnokok Ligája elődöntőjében érdekelt AC Milan torinói vendégjátéka nyitja meg. A milánóiak elsősorban a Manchester United elleni szerdai BL-visszavágóra készülnek, ezért Carlo Ancelotti több alapemberét is pihenteti majd.

Az Interé a scudettohttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20070422hatalmas.html?pIdx=1