Vágólapra másolva!
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke április 18-án Cardiffban bejelenti, mely ország(ok) rendezheti(k) majd a 2012-es Európa-bajnokságot. Magyarország 2004-ben és 2008-ban elbukott, most azonban - a társpályázó horvátokkal - jó esélye van, hogy diadalmaskodjon az olasz, valamint a lengyel-ukrán kandidálással szemben. Legutóbb a riválisokkal foglalkoztunk, míg e heti összeállításunkban felidézzük a magyar-horvát pályázat történetét. A cikk utolsó oldalán megírhatja, ön mit vár a walesi döntéshozóktól.

2006. március 11-12-én az UEFA "megejtette" az első helyszíni szemléjét Budapesten. A leendő stadionokról, a közlekedésről, a biztosításról és biztonságról, a szálláslehetőségekről, valamint a marketinggel kapcsolatos kérdésekről szóltak a tárgyalások a Hotel Hiltonban az európai szövetség öttagú hivatalos delegációja és a pályázat szervezőbizottságának a tagjai, szakértői között.

Ekkor már nem Bozóky Imre, hanem Kisteleki István volt az MLSZ elnöke, aki a találkozó kapcsán kiemelte: a felzárkóztatási programot zászlajára tűző UEFA most esélyt adhat Magyarországnak is a fejlődésre. "A magyar futball jövője is a tét, az Európa-bajnokság esélyt adhat arra, hogy felzárkózzunk a fejlettebb infrastruktúrával, jobb futballal rendelkező európai országok mellé. Úgy gondolom, megérdemeljük a kontinensviadalt, és biztos vagyok abban, hogy a május 31-i határidőre nagyszerű pályázatot teszünk le az asztalra."

Március 23-án a budapesti Kongresszusi Központban tartották az UEFA 30. kongresszusát. A rendezvény végeztével a 2012-es Európa-bajnokság pályázatainak bemutatói kerültek az érdeklődés központjába. Az UEFA vezetői (Lennart Johansson elnök és Lars-Christer Olsson főigazgató) végigjárták a standokat: a magyar-horvát, a lengyel-ukrán és végül az olasz pavilont. Joseph S. Blatter FIFA-elnök a kongresszus szünetében tekintette meg a kiállítást. A magyar-horvát pályázat élt a hazai pálya előnyével, hiszen a leglátványosabb és legérdekesebb programmal fogadta az érdeklődőket.

Forrás: MTI

Budapest tetszett az UEFA delegáltjának

A hónap végén a kontinensbajnokság mérkőzéseinek megrendezésére pályázó négy magyar város közül először Budapest önkormányzata adta meg azt a promóciós garanciát, amely fontos feltétele az Eb lebonyolításának. Ez tartalmazza többek között azt is, hogy a főváros milyen szabad területet tud felajánlani a mérkőzésekre érkező nagy számú szurkolótáboroknak, ahol biztonságos körülmények között, megfelelő infrastrukturális háttér mellett tudnak kikapcsolódni.

Május 26-ára elkészült az az ezeroldalas, bőrkötésű könyv, vagyis az a pályázati anyag, amely az Európa-bajnokság rendezési jogának elnyeréséért folytatott versengés legfontosabb dokumentációja. Ennek lényeges elemei a szükséges kormánygaranciák és a stadionok impozáns látványtervei. Június 1-jén, az UEFA székhelyén, a svájci Nyonban az európai szövetség is megismerhette a magyar-horvát pályázati anyagot.

Forrás: MTI

Székesfehérvárt is feltérképezték a "szövetségiek"

Mindhárom jelentkező tíz percet kapott arra, hogy elővezesse elképzeléseit és meggyőzze az UEFA döntéshozóit. Gyárfás Tamás, a szervezőbizottság magyar elnöke a fogadtatásról a következőket mondta: "Azt hiszem, nagyon emberire sikerült a bemutatkozásunk, elsősorban a lélekre hatottunk. Az olasz előadást elég szimplára értékelem, az ukrán-lengyel közös prezentáció azonban megítélésem szerint jól sikerült. Jó lenne, ha a decemberi eredményhirdetéskor is ugyanaz lenne a sorrend, mint ma volt, tehát a mi nevünket említenék először."

Szeptemberben az UEFA ún. inspekciós bizottsága végigjárta a 2012-es Eb megrendezésére pályázó helyszíneket. A küldöttség Olaszországban kezdte a vizitet, majd Lengyelországban és Ukrajnában tartott szemlét, végül pedig a horvátországi (Zágráb, Eszék, Rijeka, Split) és a magyar (Debrecen, Székesfehérvár, Győr, Budapest) városokat látogatta meg. "Nem egyszerűen egy Eb megrendezése a cél, hiszen a világ-, és Európa-bajnokság már igazi társadalmi esemény, amelyhez a 'körítésnek', azaz a tornához kapcsolódó eseményeknek és természetesen a mérkőzéseknek otthont adó városoknak is méltónak kell lenniük. Az UEFA egy remekül csengő 'márkanév', és az európai szövetség csak olyan országoknak adja a rendezés jogát, amelyekről biztosan tudja, hogy megfelelnek az elvárt színvonalnak. Ha azt akarjuk, hogy - amennyiben Horvátország és Magyarország kapja a rendezés jogát - a szurkolók százezrei vagy akár milliói olyan elégedetten távozzanak majd, mint a nyáron Németországból, a legapróbb részletekre is figyelnünk kell. Az UEFA megkívánja, hogy a stadionfejlesztés mellett a kiszolgálóépületek, a repülőterek, pályaudvarok, a szállodák, az autópályák és a városok útjai is alkalmasak legyenek százezres tömegek fogadására, utaztatására. A szakemberek elvárják, hogy az Eb-hez kapcsolódó hotelek, parkok, edzőközpontok, kulturális létesítmények ne csak a tornát szolgálják, hanem a helyiek érdekeit is - használatuk váljon a mindennapok részévé, s emeljék az emberek életszínvonalát" - mondta el Kisteleki István.

Forrás: MTI

Sóstói stadion - 5 év múlva minden szempár ide szegeződhet

Az UEFA azt is elvárja - tette hozzá az MLSZ-elnök -, hogy az Európa-bajnokság valamennyi kereskedelmi joga az Európai Labdarúgó Szövetség tulajdonában legyen, ne élhessen vissza senki az Eb-vel. Emellett - ha két ország együtt rendezi a tornát - nagyon lényeges, hogy a nemzetek hogyan viszonyulnak egymáshoz és persze a közös Európa-bajnokság megrendezéséhez.

Az UEFA-küldöttség tagjai távozásuk előtt azért elmondták: a hiányosságokat október 30-ig pótolni kell a pályázati anyagban. Minderről Kisteleki elmondta: "Az UEFA például katalógust kíván készíteni a válogatottak számára az általa ajánlott szálláshelyekről, amelyekhez olyan edzőközpontok tartoznak, ahol a talaj minősége, a pálya mérete vagy akár a fű állapota is megfelel minden előírásnak. Október végén már támadhatatlan lesz az anyagunk."

Érdekesség, hogy az UEFA-látogatás előtt magyar szurkolók egy csoportja a sportág hazai irányítóinak alkalmatlanságára kívánta felhívni a figyelmet. Petíciójukat a Roosevelt tér mellett fekvő Sofitel Hotelben a szálloda igazgatója vette át, és megígérte: az angolul és magyarul elkészített petíciót eljuttatja a szemlebizottság Budapesten tartózkodó tagjainak. A péntek délutáni "megmozdulásra" közel ötszázan érkeztek a Lánchíd pesti hídfőjéhez, a Roosevelt térre.