Gerrard nem ismer lehetetlent
2007. február 17. 17:15
Akkoriban Houllier még nem nagyon tudta eldönteni, hogy mi lehet Gerrard igazi posztja. Többnyire védekező szerepkörben használta, de előfordult, hogy jobb- vagy akár balhátvédként, esetleg támadó középpályásként szerepeltette. A 2000-2001-es idényben aztán bebizonyosodott, hogy Gerrardnak leginkább az utóbbi szerepkör fekszik, a szezon során ugyanis a középpályások közül ő érte el a legtöbb találatot - a bajnokságban hétszer volt eredményes, betalált az FA-kupában is, kétszer pedig az UEFA-kupában is bevette az ellenfelek hálóját. Ráadásul a gólok többsége megint csak szépségdíjas volt: a Southampton FC ellen egy távoli bombával volt eredményes, de mindez semmiség volt a Manchester United elleni bajnokin elért találatához képest, amikor mintegy 25 méterről pókhálózta ki a felső sarkot. A liverpooli szurkolók a klub Premier League-történetének legszebb találatának választották ezt a gólt az egyesület hivatalos honlapján kiírt szavazáson.
A Stevie G becenévre hallgató középpályás a szezon során három kupadöntőben is érdekelt volt csapatával, mindhárom alkalommal a kezdő tizenegyben szerepelt, és sorban begyűjtötte az aranyérmeket: vagyis magasba emelhette a liga-, az FA- és az UEFA-kupát is. Nem meglepő, hogy az idény végeztével a Profi Labdarúgók Szövetsége, a PFA őt választotta meg a szezon legjobb fiatal játékosának.
Gerrard ezt a teljesítményt a következő idényben nem is tudta megismételni, bár továbbra is meghatározó alakja maradt a Liverpoolnak, és rendszeresen a kezdők között kapott lehetőséget. A bajnokságban csak három gólig jutott, egyszer talált be a Bajnokok Ligájában, viszont a liverpooliak másodikak lettek a Premier League-ben, amire tíz éve nem volt példa. A válogatottban is egyre gyakrabban szerepelt, így ott volt a kezdők között 2001 szeptemberében, a németek elleni idegenbeli vb-selejtezőn is, amelyet az angolok 5-1-re nyertek meg. Gerrard azon az összecsapáson megszerezte pályafutása első gólját a címeres mezben - természetesen egy távoli lövésből volt eredményes. Balszerencséjére azonban éppen az idény végén sérült meg, és így lemaradt a 2002-es világbajnokságról, csak otthonról követhette, amint a háromoroszlánosok a negyeddöntőben vereséget szenvednek a későbbi aranyérmes braziloktól.