Vágólapra másolva!
Az olasz és a spanyol bajnokságban gyakorlatilag már eldőlt a verseny a Juventus, illetve a Barcelona javára, a Premier League és a Bundesliga hajrája azonban még tartogathat meglepetéseket, melyekben nagy szerepet kaphat a hétvégi Manchester United-Arsenal és a Werder Bremen - Bayern München rangadó. 

A kínos Bajnokok Ligája-búcsút követően a Juventustól hangos az olasz labdarúgó-bajnokság, hiszen a torinóiak kiábrándító teljesítményt nyújtottak az Arsenal ellen, ráadásul a szurkolók is "megtalálták" a játékosokat, így nagy kérdés, hogy a Fiorentinával vívandó vasárnapi bajnoki rangadón milyen lelkiállapotban lesznek a torinói futballisták.

"Egyszerűen nem értem, hogy a szurkolók éppen akkor fordulnak ellenünk, amikor pedig a legnagyobb szükségünk lenne rájuk. Így is azt remélem, hogy sikerül pozitív hangulatban befejezni ezt a szezont" - mondta a Zebrák trénere, Fabio Capello. A Juventusnál már-már tényként kezelik, hogy a gárda megszerzi 29. scudettóját, de a BL-kiesés fájó pont marad a klub életében, hiszen a vezetők ebben a szezonban az európai elsőséget tűzték ki első számú célul. A hazaiak gyakorlatilag a legjobb összeállításukban léphetnek majd pályára, egyedül az eltiltott Fabio Cannavaro hiányzik majd.

A BL-ben egyedüli olaszként továbbjutó AC Milan az UEFA-kupás helyezésért harcoló Chievót látja vendégül. A milánóiaknál ismét a kezdőcsapatban kap helyet a hosszú sérülés után visszatérő balhátvéd, Paolo Maldini, s elképzelhető, hogy a műtéten átesett világbajnok brazil jobbhátvéd, Cafú is pályára lép.

A legrangosabb európai kupasorozatnak szintén búcsút intő Internazionale - amely a Villarreallal szemben bukott el - az Ascoli otthonában szerepel, míg a BL-indulást érő negyedik helyért harcoló AS Roma azt a Leccét fogadja, amely a múlt héten óriási meglepetésre legyőzte a Milant.