Vágólapra másolva!
Rangadóval kezdődött a svájci bajnokság tavaszi szezonja, az FC Zürich azonban nem tudta csökkenteni hátrányát az FC Basellel szemben, mert a két gárda döntetlenre végzett. Szintén ikszelt a francia bajnokság éllovasa, az Olympique Lyon, és sorozatban harmadik döntetlenjének köszönhetően hétpontosra csökkent az előnye. A horvátoknál a még az ősszel elmaradt csatát a Dinamo Zagreb nyerte a Hajduk Split ellen, a Feyenoord pedig az utolsó percben kapott két góllal veszített két pontot.

Immár 13 pont az előnye a skót pontvadászatban a Celticnek, miután a Kelták a hét végén megnyerték a Rangers FC elleni derbit, a második helyezett Hearts ugyanakkor hazai pályán kikapott az Aberdeentől. A szezon harmadik Old Firmjén az Ibrox Parkban a vendég Celtic az első kapura lövésével megszerezte a vezetést, miután a hazai védelem addig szerencsétlenkedett, amíg a lengyel Maciej Zurawski lövőhelyzetbe nem került, és a támadó nem is hibázott.

A listavezető ezt követően már nem is erőltette a támadásokat, de a Rangers hiába volt hatalmas mezőnyfölényben, a kaput csak elvétve tudta veszélyeztetni, sőt, a Celtic akár növelhette is volna előnyét, ám Bobo Baldé hiába fejelt a kapuba, a találatot a kapus támadása miatt nem adták meg. A Rangers mestere, Alex McLeish így utolsó hazai rangadóján kikapott (a tréner a múlt héten bejelentette, hogy az idény végén távozik a klubtól), és az egyesület az idény végén valószínűleg trófea nélkül marad. De még a nemzetközi porondra való kijutásért is meg kell majd küzdenie, hiszen jelenleg csak a negyedik, még úgy is, hogy az előtte álló Hearts és a Hibernian sem tudtott nyerni. A két edinburgh-i egyesület közül a Hibs járt jobban, amely gól nélküli döntetlent ért el a Falkirk otthonában, a Szívek viszont hazai pályán kaptak ki az Aberdeentől.

Hollandiában is növelte előnyét a listavezető, jelesül a PSV Eindhoven, hiszen a Philips-gyáriak megnyerték a maguk meccsét, ellenben első számú üldözőjükkel, a Feyenoorddal, amely az utolsó percben kapott két góllal veszített két pontot a NAC Breda otthonában. A PSV a Heracles Almelót fogadta, és a tabella hátsó felében tanyázó gárda ellen a drukkerek sima győzelmet vártak - ehelyett azonban az eindhoveniek alaposan megszenvedtek a három pontért. A találkozó egyetlen góljára egészen a 72. percig kellett várni, ekkor az utóbbi időben remek formában lévő Jefferson Farfán talált be egy egyéni akciót követően. A mérkőzésen egyébként bemutatkozott a PSV együttesében a húszesztendős amerikai Lee Nguyen, aki a nyáron érkezett a klubhoz.

A Feyenoord ezután tehát győzelmi kényszerrel látogatott Bredába (főleg, hogy az AZ Alkmaar is nyerni tudott), ám a rotterdamiak pár perccel a lefújás előtt biztos győztesnek tűntek, lévén Salomon Kalou két, illetve Romeo Castelen egy góljának köszönhetően 3-1-re vezettek - mindhárom találatnál Dirk Kuyt adta a gólpasszt. A kilencvenedik percben azonban a hazaiak részéről előbb a csereként beállt Julian Jenner, majd a NAC első gólját is szerző Anouar Diba is betalált, így a Feyenoord három helyett csak egy pontot szerzett. Ez azt jelenti, hogy a PSV már öt egységnyivel vezet előtte, ráadásul az AZ Alkmaar is utolérte.

A görög Panathinaikosz olasz mestere, Alberto Malesani valószínűleg már a búcsúbeszédét fogalmazta magában, amikor csapata a Panioniosz otthonában tíz perccel a mérkőzés vége előtt még 2-1-es vesztésre állt - mert egy vereség után aligha maradhatott volna meg a klub kispadján.

A Pana ugyanis a forduló előtt a harmadik helyen állt, és a Panioniosz elleni találkozó idejére már azt is tudni lehetett, hogy az előtte álló AEK Athén nyerni tudott, vagyis a zöldeknek mindenképpen győzniük kellett volna ahhoz, hogy ne szakadjanak le túlságosan a BL-t érő második helyről - az első pozíció már szóba sem kerül, hiszen az Olympiakosz összesen 12 egységnyivel vezetett a klub előtt. Malesani minden bizonnyal még a csereként belküldött csatár, Mantziosz egyenlítő góljánál sem nyugodt meg teljesen, elvégre a döntetlen is kevés lett volna a számára.

Játékosai azonban hatalmas hajrát vágtak ki, és az utolsó percben további két találatot szereztek: előbb Teofanisz Gkekasz, majd Dimitriosz Papadopulosz volt eredményes, a Panathinaikosz 4-2-re nyert, és így továbbra is van esélye az ezüstéremre.

A horvátoknál a tavaszi idény az őszi szezon utolsó meccsével kezdődött, de ez nem akármilyen összecsapás volt: az utolsó tavalyi fordulóban a heves esőzés miatt elmaradt a Hajduk Split-Dinamo Zagreb örökrangadó, és azt játszották most le.

A tabellán elfoglalt helyezések alapján egyértelműen a Dinamo volt az esélyesebb, hiszen a zágrábiak az élen várhatták a folytatást, míg a splitiek csak a nyolcadik pozícióban álltak. Ráadásul a Hajduknál a téli felkészülés sem sikerült valami jól: a gárda leszerepelt a hagyományos terembajnokságban (ezt követően az összes focista pénzbüntetést kapott), és az előkészületi meccseken sem remekelt.

A klub két focistát igazolt a télen, akik közül a horvát Mirko Hrgovic rögtön a kezdő tizenegyben kapott helyet. A Dinamónál nyugodtan telt a téli szünet, a már meglévő három, brazil születésű focista mellé érkezett egy negyedik a védő Carlos személyében, de ő nem szerepelt a derbin, amelyet a zágrábiak a második félidőben szerzett Luka Modric-góllal nyert meg.

A fővárosiak ezzel 11 pontosra növelték előnyüket a második NK Rijekával szemben, de ami még fontosabb lehet a számukra, a Hajduk nyolcadik maradt, és nehéz dolga lesz, ha be akar majd kerülni a rájátszásba, ahol az első hat szerepelhet.