Vágólapra másolva!
Két európai topligában, a spanyolban és az olaszban is hétközi fordulóval folytatódik az erőltetett bajnoki menetelés. A háromnapos Primera-kör legizgalmasabb összecsapásának a csütörtöki Barcelona-Atlético meccs ígérkezik, de várhatóan nem lesz feszültségmentes a Bilbao-Zaragoza, és a Sevilla-Depor meccs sem. Olaszországban a listavezető Inter a Laziónál vendégeskedik, míg a milánóiak elsőszámú üldözője, a Roma Torino pillanatnyilag egyetlen első osztályú csapatánál vizitál.

Az éllovas Internazionale a szerdai, 17. fordulóban a Lazio vendégeként folytathatja menetelését az olasz labdarúgó-bajnokságban. A milánóiak legutóbbi kilenc bajnoki mérkőzésüket megnyerték, ezzel új klubrekordot állítottak fel és már nem járnak messze az AS Roma által idén - de még az előző szezonban - elért, 11 sikerből álló Serie A-csúcstól sem.

Ezúttal azonban nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Sasok utolsó nyolc bajnoki mérkőzésükből csak egyszer kaptak ki, hazai pályán pedig csupán a 2. fordulóban szenvedtek vereséget, amikor a Palermo látogatott a Stadio Olimpicóba.

A másik fővárosi csapat, az Inter első számú üldözőjének számító AS Roma torinói fellépése sem ígérkezik sétagaloppnak, hiszen a Bikák utolsó öt meccsükön 13 pontot gyűjtöttek, igaz, a Farkasokat sem kell félteni, mivel ők az utóbbi nyolc fordulóban hétszer nyertek és csak egyszer, az ősi rivális Lazióval szemben maradtak alul.

Új klubrekordot állított fel az Interhttp://origo.hu/sport/focivilag/20061217ketszer.html?pIdx=1