Vágólapra másolva!
A jelek szerint a klubvilágbajnokságot a brazil csapatoknak találták ki, hiszen az idán harmadik ízben kiírt sorozatot megint szambaország képviselője nyerte meg. Az Internacional együttese nem annyira ismert Európában, nem árt tehát megismerkedni a csapat futballistáival, már csak azért, is, mert könnyen lehet, hogy hamarosan jópárukkal a topligákban találkozunk majd.

Clémer Melo da Silva (1968. okóber 20.): A veterán portás éveken keresztül csak az alacsonyabb osztályokban futballozott hazájában. Pályafutását a Maranhao államban található Moto Clibében kezdte, majd húszesztendősen Sao Paulo államba szerződött, de nem valamelyik nagycsapatba, hanem a Guaratingueta együttesébe. Később megfordul a Santo André és a Catuense csapataiban is, majd 1990-ben visszatért Maranhaóba. Az államot 1993-ben hagyta el ismét, amikor is a Ceará államiban szereplő Ferroviário játékosa lett, egy évvel később pedig a parái Remo kapusa lett. Itt érte el első sikerét, hiszen két állami bajnokságot is nyert, majd 1996-ban Goiás államban is aranyérmet nyert a Goiás FC együttesével. Ennek köszönhetően ismét kipróbálhatta magát Sao Paulóban, mégpedig a Portuguesa együttesében, ahonnan egy év elteltével távozott a Flamengóba. Itt négy éven keresztül szerepelt, meglehetősen sikeresen, elvégre 1999-ben elhódította a Mercosul-kupát a klubbal, majd orozatban három carioca bajnoki címet szerzett. Az Internacional 2002 nyarán vette őt meg, és azóta övé az egyes számú mez a csapatnál. Összesen 273 bajnokin szerepelt a gárdában, természetesen Rio Grande do Sul államban is nyert bajnoki címet.

Forrás: EPA

Clémer kapus pályafutása csúcsán


Renan Brito Soares (1985. január 24.):


Marcelo Boeck (1984. november 28.): Clémet és Renan mögött eddig nem sok lehetőséget kapott, pedig utóbbinál egy évvel idősebb is. Jövőre alighanem távozik a klubtól.