Vágólapra másolva!
A csütörtöki koszorúzás után szombaton több tízezren vehetnek búcsút Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás labdarúgójától. A Szent István Bazilikában a közjogi méltóságok, politikusok, sportvezetők után több ezren rótták le kegyeletüket. A Puskás Ferencról elnevezett stadion lelátóin 40 ezren foglalhatnak helyet, de Schmitt Pál, a Kegyeleti Bizottság elnöke jelezte, ha szükséges, a játéktér körüli futópályán is biztosítanak helyet.

A kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította december 9-ét, Puskás Ferenc temetésének napját: szombaton vesznek végső búcsút a november 17-én, 79 éves korában elhunyt Nemzet Sportolójától.

A kormány 237/2001. számú rendeletének értelmében a nemzeti gyász a társadalom egészét, annak jelentős részét érintő megrendülés, és az ezt kifejező kegyeleti megemlékezés. A nemzeti gyásznap lehet eseti vagy visszatérő jellegű, amelyet a kormány rendeletben hirdet ki. Kivételes esetben több naptári napot is felölelhet.

A nemzeti gyásznapon valamennyi olyan középületen, amelyen egyébként is a nemzeti zászlók lobognának, a rendelet szerint fekete lobogót kell kitűzni. Iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon kell megemlékezést tartani. A nyilvános szórakozóhelyeken, színházakban vagy koncertek esetében a zene- és műsorszolgáltatásban nincs egyértelmű korlátozási kötelezettség. A szabályozás ugyanígy nem vonatkozik az újságok megjelenésére vagy az üzletek nyitva tartására sem.

A 2001-es rendelet óta eddig két alkalommal volt eseti nemzeti gyásznap Magyarországon: 2002. május 17-én a móri bankrablás áldozatainak emlékére - ekkor a Kossuth téren katonai tiszteletadással vonták fel az állami lobogót, amelyet aztán félárbocra eresztettek -, és 2005. április 8-án, II. János Pál pápa temetésének napján. Utóbbi esetben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a katolikus egyház vezetőjére emlékezve kezdeményezte, hogy az Országgyűlés határozatban emlékezzen meg a pápáról.

A kormány 2001. november 24-én tartott kormányülésén visszatérő nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át, az aradi vértanúk kivégzésének időpontját, így azóta ez az egyetlen ismétlődő jellegű gyásznap.

Puskás Ferenc halála után másfél héttel, november 29-én a Gyurcsány-kormány rendeletben határozott arról, hogy "a nemzet egészét megrendítő gyász kifejezéseként" az egykori legendás labdarúgó temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja. Most szombaton ennek megfelelően reggel kilenc órakor katonai tiszteletadás mellett vonják fel, majd eresztik félárbocra a nemzeti lobogót az Országház előtt.

Magyarországon az elmúlt 17 évben ezeken kívül még három esetben tartottak hivatalosan gyásznapot: 1989. június 16-án Nagy Imre miniszterelnökre és mártírtársaira, valamint az 1956-ot követő megtorlás áldozataira emlékezett az ország a "nemzeti gyász és a megemlékezés napján".

Antall József miniszterelnök temetésének napját, 1993. december 18-át az Országgyűlés nyilvánította "országos gyásznappá". Az ügyvezető kormány nem kívánta nemzeti gyásznappá nyilvánítani a temetés napját, mert véleményük szerint ez nem egyezett volna Antall József személyiségével.

Orbán Viktor miniszterelnök határozatában nyilvánította nemzeti gyásznappá 1999. január 31-ét, a 18 halálos áldozatot követelő deutschlandsbergi busztragédia napját.

Puskás Ferencet szombat este helyezik végső nyugalomra a budapesti Szent István Bazilika altemplomában. Az Aranycsapat olimpiai arany- és, vb-ezüstérmes csapatkapitányának nyilvános gyászszertartása délután a Puskás Ferenc-stadionban lesz, ahol a tervek szerint tízezrek részvételével, külön műsorral tisztelegnek a labdarúgó előtt.

A BRFK már péntektől forgalomkorlátozásokat vezetett be Puskás Ferenc búcsúztatásának zavartalan lebonyolítása miatt. Pénteken 18 órától 22 óráig tilos megállni többek között a Dohány utca, a Dózsa György út, a Stefánia út, a Hercegprímás utca és a Sas utca egy szakaszán, a Szent István Bazilikát északról és délről határoló utcákon, a Bajcsy-Zsilinszky út egy szakaszán, az Andrássy úton az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, valamint az Olof Palme sétányon és az Állatkerti körúton.

A járműforgalom elől szakaszosan és időszakosan pénteken 17 órától szombaton 20 óráig lezárják a Puskás Ferenc-stadion - Istvánmezei út - Dózsa György út - Hősök tere - Andrássy út - Bajcsy-Zsilinszky út - Szent István-bazilika útvonalat.