Várhidi elégedett csapata munkájával

Kedd délelőtt és délután Várhidi Péter megbízott szövetségi kapitány edzést vezényelt a szerdai, Kanada elleni találkozóra készülő válogatott keret tagjainak. Este aztán megnevezte a kezdőcsapatát: Balogh Béla, Vass Ádám, Sándor György és Hrepka Ádám első alkalommal szerepelhet majd a nemzeti tizenegyben.

A magyar válogatott november 15-én Székesfehérváron Kanada nemzeti tizenegyével méri össze erejét, és az észak-amerikai ország labdarúgása hazánkban nem különösebben ismert. A két nemzeti tizenegyben a fő közös pont 1986-ra datálódik: mind a magyar, mind a kanadai válogatott ott volt a mexikói vébén, sőt, találkoztak is egymással.

Mivel Kanada a brit gyarmatbirodalom része volt, így nem meglepő, hogy a labdarúgás már meglehetősen korán megjelent az országban. Az első hivatalos mérkőzést még 1876-ban rendezték Torontóban, és a következő években sorra jöttek létre a különböző tartományok labdarúgó-szövetségei. Mai értelemben vett válogatott azonban még nem létezett, így az 1904-ban St. Louisban megrendezett olimpián (ahol bemutató jelleggel egy futballtornára is sor került) a Galt FC nevű együttes képviselte az országot.

A viadalon még két csapat szerepelt: a Christian Brothers College és a St. Rose Parish, egyaránt az USA-ból, a Galt FC pedig mindkét meccsét megnyerte, és így aranyérmes lett - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság később hivatalosan azóta is Kanadát tekinti olimpiai bajnoknak.

Az egyes tartományok futball-szervezetei végül 1912-ben ültek tárgyalóasztalhoz, és létrehozták a Dominion Football Associationt, a mai Kanadai Labdarúgó-szövetség (CSA) joeglődjét. A DFA rögtön felvételt is nyert a FIFA-ba, és 1926-ban az első országos pontvadászat is megindult, ám a sportág fejlődésének nem tett jót, hogy két évvel később a kanadai szövetség kilépett a FIFA-ból, és csak 1946-ban lett ismét tagja a nemzetközi vérkeringésnek - bár a legtehetségesebb játékosok azért időnként feltűntek Nagy-Britanniában.

A kanadai nemzeti tizenegy így először az 1958-as világbajnokság selejtezőjében indult el, és első kvalifikációs mérkőzésén le is győzte az Egyesült Államok csapatát 5-1-re, azonban Mexikótól kétszer is kikapott, és így nem jutott ki a vébére. A sportág legrangosabb seregszemléje ezt követően is elérhetetlen cél volt a kanadaiak számára, de az olimpián többször is szerepelt az ország: 1976-ban rendező országként, hiszen az ötkarikás játékokra Montrealban került sor, az 1984-es, Los Angeles-i viadalra pedig kijutott a csapat.

A legjobb kanadai egyesületek az ekkoriban virágkorát élő Észak-Amerikai Profi Ligában, az NASL-ben játszottak, és akadtak sikereik is: 1979-ben a Vancouver Whitecaps aranyérmet nyert, ami azért volt meglepő, mert a többi NASL-csapattal ellentétben itt nem a légiósok vitték a prímet (bár az angol válogatott Alan Ball is itt játszott), hanem a saját nevelésű, helyi focisták, mint Bob és Sam Lenarduzzi, Buzz Parsons és Glen Johnson - ők mindannyian válogatottak is voltak, Bob Lenarduzzi pedig a kilencvenes években a szövetségi kapitány posztját is betöltötte.

A válogatott talán legnagyobb sikerét 1985-ben érte el, amikor is a világbajnoki selejtezők során előbb Haiti és Guatemalát előzte meg, majd a végső fázisban Costa Ricánál és Hondurasnál is jobbnak bizonyult, amivel kijutott az 1986-as vébére. A mexikói tornán A juharlevelesek három európai gárdával, jelesül Franciaországgal, a Szovjetunióval és Magyarországgal kerültek össze és bár mindhárom meccsen kikaptak, a vártnál jobban helytálltak: a franciáknál csak 1-0-ra, a másik két együttestől pedig 2-0-ra szenvedtek vereséget.

A vébészereplés némi lendületet adott a sportágnak Kanadában, és 1987-ben létre is jött a profi liga Canadian Soccer League néven, de a pontvadászat mindössze öt éven keresztül létezett, majd megszűnt. Ezt követően három profi klub (Toronto Blizzard, Vancouver 86s, Montreal Impact) csatlakozott az Egyesült Államokban működő A-League-hez, amely az USA-ban tulajdonképpen a második vonalban számít. A labdarúgás azonban elsősorban a női vonalon erősödött, a női csapat rendre ott volt a vébéken, ami a férfiakról nem volt elmondható.

Pedig a 2000-es évek elején nagyon bíztak benne, hogy változik a helyzet, hiszen a német Holger Osieck irányításával a válogatott nagy meglepetésre megnyerte a CONCACAF-térség kontinensviadalát, a Gold Cupot. Ehhez persze némi szerencse is kellett, hiszen a csoportküzdelmekből a csapat csak sorsolással ment tovább, de ezt követően Mexikót, majd Trinidad és Tobagót is legyőzte. A torna legértékesebb játékosának a kanadai kapust, Craig Forrestet választották meg, a gólkirály pedig honfitársa, Carlo Corazzin lett. Ám hiába volt a nagy siker, a juharleveleseknek sem a 2002-es, sem a 2006-os vébére nem sikerült kijutniuk.

A legutóbbi, sikertelen vébéselejtezők után több rutinos focista is visszavonult a válogatottságtól (például Corazzin, Paul Peschisolido, Nick Dasovic és Mark Watson), júniusban pedig a szakvezető, Frank Yallop is leköszönt, hogy átvegye a Los Angeles Galaxy irányítását. A kispadra ideiglenes jelleggel, Stephen Hart került, aki korábban Yallop asszisztenseként tevékenykedett, miközben az U17-es válogatottat is irányította. Első meccsén, augusztusban Jamaica ellen 2-1-re kikapott a csapat, ám az utóbbi időben a kanadaiak kifejezetten jól szerepeltek az európai csapatok ellen: márciusban Bécsben verték 2-1-ra Ausztriát, tavaly novemberben 1-0-ra győzték le Luxemburgot, februárban pedig ugyanilyen arányban Észak-Írországot, és 2005 szeptemberében csak 2-1-re kaptak ki Spanyolországban.

Ami a Magyarországra érkező 17-es keretet illeti, a kanadaiak egy-két kivételtől eltekintve a legerősebb csapattal érkeznek. A legnagyobb hiányzó a Tottenham Hotspur védője, Paul Stalteri, aki egykoron a Werder Bremennél Lisztes Krisztián klubtársa is volt, és sérülés miatt a VfL Bochumban légióskodó Daniel Imhof, illetve az FC Bruges-ben szereplő Michael Klukowski sem léphet pályára.

Ott van viszont a keretben a Fulham FC csatára, Tomasz Radzinski, az RC Deportivóban futballozó (bár ebben a szezonban pályára még nem lépett) Julian de Guzman, az FC Köbenhavnnal a Bajnokok Ligájában játsszó Atiba Hutchinson, valamint az MLS-ban az év játékosa díjra jelölt Dwayne de Rosario is. Az újonc Issey Nakajima-Farrannak a dán Vejle BK-ban Takács Ákos is klubtársa, az Energie Cottbusban futballozó Kevin McKenna pedig az elmúlt években számtalan magyar focistával játszott együtt.

A kanadai keret:

Greg Sutton	kapus	1977.04.19.	Montreal Impact
Joshua Wagenaar	kapus	1985.02.26.	ADO Den Haag
Adam Braz	hátvéd	1981.07.06.	Montreal Impact
Ante Jazic	hátvéd	1976.02.26.	Los Angeles Galaxy
Kevin McKenna	hátvéd	1980.01.21.	Energie Cottbus
Andrew Hainault	hátvéd	1986.06.17.	FK SIAD Most
Julian de Guzman	középpályás	1981.03.25.	RC Deportivo
Patrice Bernier	középpályás	1979.03.23.	Tromsö IL
Chris Pozniak	középpályás	1981.01.10.	FK Haugesund
Adrian Serioux	középpályás	1979.05.12.	Houston Dynamo
Atiba Hutchinson	középpályás	1983.08.02.	FC Köbenhavn
Dwayne de Rosario	középpályás	1978.05.15.	Houston Dynamo
Issey Nakajima-Farran	középpályás	1984.05.16.	Vejle BK
Tam Nsaliwa	középpályás	1982.01.28.	Paloniusz
Iain Hume	csatár	1983.10.30.	Leicester City
Tomasz Radzinski	csatár	1973.12.14.	Fulham FC
Rob Friend	csatár	1981.01.23.	SC Heerenveen