Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája negyedik fordulójának szerdai játéknapján három év után ismét magyar gólnak örülhettünk, az Anderlechtben légióskodó Juhász Roland ugyanis bevette a Milan kapuját. A milánóiak ennek ellenére 4-1-re győztek, és ezzel szinte már a 16 közé jutottak, a Lyon és a Real Madrid ellenben már biztosan nyolcaddöntős, mindkét gárda odahaza aratott 1-0-s győzelmet. Az angol csapatok gyengélkedése jelentette a játéknap szenzációját, az Arsenal odahaza ikszelt a CSZKA Moszkvával, a Manchester pedig 1-0-ra kikapott Koppenhágában.

AEK Athén (görög) - Lille (francia) 1-0 (0-0)
Olimpiai-stadion
v.: Bennett (angol)
AEK: Sorrentino - Moras, Dellasz, Cirillio, Georgeasz - Emerson (Kapetanosz, 46.), Tőzsér, Zikosz - Júlio César (Manduca, 58.), Liberopulosz, Hetemaj (Kurjakidisz, 88.).
Lille: Sylva - Chalmé, Tavlaridisz, Plestan, Tafforeau - Keita, Cabaye, Makoun (Fauvergue, 77.), Robail (Youla, 57.) - Bodmer, Odemwingie (Debuchy, 57.).
gól: Liberopulosz (74.)
kiállítva: Tavlaridisz (22.)

Történelmi győzelmet aratott az AEK, amely először tudott nyerni a BL-ben, Tőzsér Dániel is kivette a részét sikerből, végig a pályán volt a magyar középpályás. Liberopulosz 20 méterről, külsővel vette be Sylva kapuját, de a krónikához hozzátartozik, hogy Tavlaridisz kiállítása miatt a Lille 70 percet emberhátrányban futballozott.

Milan (olasz) - Anderlecht (belga) 4-1 (2-0)
Milánó, San Siro
v.: Fandel (német)
Milan: Dida - Simic, Nesta (Cafú, 19.), Maldini, Jankulovski - Gourcuff (Gattuso, 66.), Brocchi, Kaká, Seedorf - Ricardo Oliveira (Pirlo, 73.), Gilardino.
Anderlecht: Zitka - Vanden Borre (Legear, 85.), De Man, Juhász, Deschacht - Vanderhaeghe (Serhat, 39.), Ahmed Hasszán, Biglia, Boussoufa (M. Mpenza, 80.), Goor - Tchite.
gól: Kaká (6., 11-esből, 22., 56.), Gilardino (88.), illetve Juhász (61.)

Nem kezdődött jól a mérkőzés Juhász Roland és az Anderlecht számára, a magyar védő ugyanis buktatta Gilardinót, a büntetőt pedig Kaká a jobb felsőbe vágta. A 22. percben duplázott a zseniális brazil karmester, aki a Nesta helyére beálló Cafú visszagurítását emelte a jobb sarokba.

Forrás: EPA
Kaká első gólját 11-esből szerezte

A második félidőben összejött a mesterhármas Kakának, a 16-osnál bolondította a vendégvédőket, aztán a bal felsőbe zúdította a labdát. Öt perccel később Juhász Rolandnak sikerült az, ami Brüsszelben csak centiken múlt, akkor kapufát fejelt a magyar védő, most egy szöglet után bólintott Dida kapujába.

Magyar játékos utoljára 2003. október 22-én volt eredményes a legrangosabb európai kupasorozatban: Szabics Imre akkor a VfB Stuttgart színeiben a görög Panathinaikosz ellen szerzett gólt. A végén Gilardino bombázott az Anderlecht kapujába Brocchi passza után, a Milan csatára ezzel 13. BL-mérkőzésén megtörte góltalansági sorozatát.