Vágólapra másolva!
Magyarország nemcsak tízmillió szövetségi kapitány hazája, de a megrögzött reménykedőké is. A húsz éve szakadatlan csalódássorozat még mindig nem törte le a szurkolók lelkesedését, a 2008-as Eb-selejtezők nyitányán 13 ezer néző buzdította a helyszínen, majd adott hangot elkeseredettségének, miután a norvégok tönkreverték az amatőröktől is kínosnak számító hibákat elkövető válogatottat. A máltai zakót már megmagyarázni sem lehet... A drukkereknek sikerek híján marad a kritizálás joga, és bár a bírálatok szólhatnak akár taktikáról, motiváltságról vagy a válogatott felkészítéséről, a slágertéma azért mindig az aktuális csapatösszeállítás marad. Cikkünkben sorra veszzük, milyen játékosok beválogatásával borzolták a kedélyeket az elmúlt idők kapitányai.

1990 elején Mészöly Kálmán ragadta magáéhoz a marsallbotot, másfél év alatt olyan játékosokat "épített be" a válogatottba, mint Mónos Tamás, Limperger Zsolt, Palaczky János, de próbálkozott a gólkirály Petres Tamással, vagy a sportnapilap által többször a legrosszabb osztályzatátlaggal rendelkező Jován Róberttel is. Mészöly válogatta be Marozsán Jánost, a veszprémi Rugovics Vendelt, vagy éppen a később Malajziában nagy karriert befutó Bücs Zsoltot is.

A mai napig elönti a könny a szurkolók szemét (már aki még emlékszik) az 1991. március 27-i, santanderi meccsre, ahol a Zubizarretával, Vizcaínóval, Bakeróval, Míchellel, Amorral, Beguiristáinnal felálló spanyolok hazai pályán kaptak 4-2-es leckét a Petry Zsolt - Mónos Tamás, Disztl László, Lőrincz Emil, Garaba Imre, Limperger Zsolt, Szalma József (Palaczky János, 65.), Nagy Tibor (Marozsán János, 82.), Bognár György (Horváth Csaba, 89.), Kiprich József, Kovács Kálmán összeállítású válogatottól.

1991 októbere és decembere között Glázer Róbert ült a kispadra, majd 1992 márciusában érkezett a Steauával már sikert sikerre halmozó Jenei Imre, akivel sikerült kikapnunk a Népstadionban Izrael ellen, akinél bemutatkozhatott a válogatottban Kámán Attila (emlékszik még rá valaki?), Páling Zsolt, Wukovics László vagy éppen Répási László. (Jenei számára a távozás végső lökését egy addigra többszörös válogatott védő adta meg, aki egy taktikai variáció során azt mondta: "Mester, én nem tudok fejelni....")

1993. áprilisában Puskás Ferenc vállalta el a hálátlan szerepet, az oroszok elleni 3-0-s zakót követően jött egy csodagyőzelem - David O'Leary búcsúmeccsén a magyar válogatott úgy nyert idegenben 4-2-re, hogy Öcsi bácsi a "semmiből" becserélte Hamar Istvánt, ő pedig eldöntötte a meccs sorsát. A szélső ebből sokáig meg is tudott élni... Farkas Simon neve még mond valamit? Nos, Öcsi bácsi a másodosztályban "fedezte fel" a szombathelyi labdarúgót, aki meglepő módon "csupán" kerettagságig vitte, többet nem tudunk róla sem.