Vágólapra másolva!
Mindössze négy hónapnyi munka után bejelentette lemondását Nestor Clausen, a svájci élvonalban szereplő FC Sion labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki döntése közlését szokatlan időpontra, a La Chaux-de-Fonds elleni kupamérkőzés szünetére időzítette.

Az argentin tréner egyelőre nem indokolta, hogy miért akar távozni. Érdekes, hogy az együttes a meccs félidejében még vesztésre állt, majd a fordulás után az osztrák Sanel Kuljic mesterhármasával végül 3-1-re hozta a találkozót.