Vágólapra másolva!
Nem csak Angliában rendeztek kupafordulót a hét végén, hanem Skóciában és Franciaországban is, és meglepetésekben itt sem volt hiány: a galloknál az amatőr La Duchere (amely lyoni gárda) kiverte az élvonalbeli Toulouse FC-t, míg a skótoknál a listavezető Celtic FC Roy Keane-nel a soraiban kapott ki a másodosztályú Clyde-tól. Walesben gólzáport rendeztek az együttesek, Görögországban viszont spóroltak a találatokkal a csapatok.

Január első hétvégéjét Angliához hasonlóan a skótoknál is hagyományosan a kupának szentelik, ekkor rendezik a sorozat első olyan fordulóját, amelyben az élvonalbeli gárdák is pályára lépnek - és a tucatnyi első osztályú csapat közül öt máris kiesett. Közöttük hatalmas meglepetésre a Celtic FC is, amelynem nem sikerült megszépítenie a Manchester Unitedtől érkezett Roy Keane bemutatkozását, a Kelták a másodosztályú Clyde otthonában kaptak ki.

A bajnokság listavezetője természetesen esélyesnek számított a kiscsapat ellenében, amely jelenleg negyedik a második vonalban, és utoljára 48 évvel ezelőtt tudott nyerni a Celtic ellen. Ráadásul a glasgow-i gárda egyáltalán nem tartalékolt, hanem a lehető legerősebb összeállításában lépett pályára, ami azt jelentette, hogy a kezdők között ott volt a Manchester Unitedtől igazolt Roy Keane is.

Nem ő volt az egyetlen új arc a csapatban, hiszen a kínai védő, Du Vej is most volt először a kezdő tizenegyben a szezon során, de az ázsiai hátvéd szerepeltetése a tréner, Gordon Strachan legnagyobb hibájának bizonyult, hiszen Du Wei pocsékul futballozott - igaz, a többiek sem villogtak.

A Clyde, amely korábban a ligakupában már megszorongatta a Rangerst, nagy vehemenciával kezdte a találkozót, és fél óra alatt kétszer is bevette a vendégek hálóját, de a játékvezető mindkét találatot érvénytelenítette: az elsőt lökés, a másodikat pedig les miatt - utóbbi döntés a lassítások alapján biztosan téves volt. A hazaiakat azonban ez egyáltalán nem vetette vissza, és a 33. percben a felfutó balhátvéd Eddie Malone beadását Craig Bryson fejelte a hálóba, majd nem sokkal később Du Vej tizenegyest érően rántotta le a Clyde támadóját, Tom Brightont, de a tizenegyest a Celtic lengyel kapusa, Adam Boruc hárította.

A hazai rohamoknak azonban még mindig nem volt vége, és a 37. minutumban egy Du Wei által röviden kifejelt szögletet Malone kapásból a felső sarokba bombázott. A kínai a második félidőre már nem jött ki a pályára, de a Celtic továbbra is alárendelt szerepet játszott, a tizenegyest elhibázó Stephen O'Donnel például kapufát fejelt.

A vendégek csak Maciej Zurawski és Aiden McGeady becserélésével javultak fel, a lengyel támadó szépített is, de az egyenlítés már nem jött össze a Keltáknak, akik így kínos vereséget szenvedtek.

Persze nem a Celtic volt az egyetlen első osztályú gárda, amely rögtön az első akadályban elbukott. A Motherwell például már-már megalázóan simán esett ki, mentségükre legyen mondva, hogy nekik a másodosztály listavezetőjéhez, a St. Mirrenhez kellett látogatniuk - a 3-0-s hazai győzelem teljesen reális volt.

A Dunfermline Athletic viszont otthon lépett pályára a másodosztályú Airdrie ellenében, és 23 perc után már 2-0-ra vezetett, vagyis minden a hazaiak által eltervelt forgatókönyv szerint zajlott - hogy aztán a vendégek kiegyenlítsék az állást. A Dunfermline erre megint nekidurálta magát, az 56. percben megint vezetést szerzett, és még a 89. percben is továbbjutásra állt, ekkor azonban az Airdrie előbb tizenegyesből kiegyenlített, majd a ráadás perceiben a győzelmet is megszerezte.

A Kilmarnock és a Dundee United legalább annyit elmondhatott mentségül, hogy másik élvonalbeli csapat ellen esett ki: a Killie a Hearstól, a United pedig az Aberdeentől szenvedett vereséget - utóbbi csapat szintén kétgólos hátrányból fordított.